galéria megtekintése

Koszorús és a pesti zsidók

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 08. számában
jelent meg.

Karsai László
Népszabadság

Hende Csaba honvédelmi miniszter emléktáblát koszorúzott. Nincs ebben semmi különös, miniszter, néha kötelessége koszorúzni is. Viszont most beszédet is mondott (az MTI tudósítása szerint), ráadásul olyan beszédet, amely hemzsegett a tárgyi tévedésektől, tele volt durva történelemhamisításokkal.

Marabu rajza

Hende miniszter szerint Koszorús Ferenc ezredes július 4–5-én kikényszerítette 280 000 magyar zsidó deportálásának leállítását. Ami nem kis teljesítmény – lenne –, még akkor sem, ha Budapesten összesen nem csak kb. 200 000 zsidó élt volna ekkoriban sárga csillagos házakba zsúfolva. De Koszorús semmit sem kényszerített ki, főleg nem a zsidók deportálásának a leállítását. Az úgynevezett VI. deportálási zónából július 6–8. között Budakalászról öt, Monorról három deportáló szerelvény indult az állítólagos hősies Koszorús-féle beavatkozás után. Ekkor deportálták Óbuda, Békásmegyer, Kispest, Újpest és más, főváros környéki városok több ezer zsidó lakóját, összesen 23 909 embert. Az ország más részeiből, főleg a Dunántúlról még elvittek Ferenczy László csendőr alezredes korabeli jelentései szerint július 4–6. között összesen 29 556 zsidót. Július 19-én indult el végzetes útjára a kistarcsai internálótáborból 1230 zsidó.

 

Az ifj. Koszorús által hosszú évek lankadatlan munkájával terjesztett Koszorús-legendárium mára már egészen elképesztő méretűvé duzzadt. Most már (fogalmazzunk pontosabban: még…) szó sem esik arról, hogy Koszorúst maga Horthy Miklós kormányzó rendelte fel Budapestre.

No nem azért, amit mai hívei állítanak, hogy a deportálásokat leállítsa, hanem azért, mert pár napig azt hitte, hogy Baky László belügyi államtitkár, egyébként régi, kedves szegedi vitéze, nem a fővárosi zsidók deportálására vont össze kb. 3000 csendőrt Budapestre, hanem ellene készül puccsot végrehajtani. Az egyébként teljesen alaptalan pletyka hatására Horthy megparancsolta a csendőröknek, hogy hagyják el a fővárost. A valóságban, ellentétben azzal, amit Hende miniszter állított, Baky semmiféle gestapós segítséggel, semmiféle csendőrzászlóaljakat nem állított fel. Horthy parancsát pedig a hozzá hűséges csendőrök fegyelmezetten végre is hajtották, elvonultak Budapestről. Mire Koszorús és páncélosai bedübörögtek Budapestre, ott már nem voltak csendőrök. Nem érdemes az állítólagos Baky-féle puccsra sok szót vesztegetni. Ha Horthy komolyan gondolta volna, hogy belügyi államtitkára ellene szervezkedik, azonnal meneszthette, lefogathatta, katonai bíróság elé állíttathatta volna. Bakynak a haja szála sem görbült, Horthy még hetekig meghagyta posztján, nyilván azért, mert rájött, hogy csak egy félrevezető pletykát hallott államtitkáráról.

Érdekes viszont az, hogy miért akart volna Baky puccsot szervezni, legalábbis ifj. Koszorús szerint. Mert olyan rendőrkormányt akart hatalomra juttatni, amely közreműködött volna a magyarországi zsidók deportálásában. Ezek szerint a Sztójay-kormány (1944. március 22.–augusztus 29.), amelynek Baky az egyik belügyi államtitkára volt, júliusig védte volna a magyar zsidókat a deportálástól? Vagy – többek között Baky lelkes szervező munkájának is köszönhetően – 400 000 zsidót csak deportáltak Horthy asszisztálása mellett az országból? Deportáltak bizony.

Az tulajdonképpen érthető, hogy az apját mindenáron embermentő hősként látni és láttatni akaró fiú, ifj. Koszorús Ferenc mindent elkövet, hogy Koszorús ezredesből az egyetlen olyan katonatisztet faragja, aki fegyveresen szállt szembe a nácikkal és magyar csatlósaikkal, hogy megvédje a zsidókat a deportálástól. Hende állítása szerint Koszorús nem is csak egy egyszerű ezredes volt, hanem egyenesen maga az egyik „tengelyhatalom”, amely katonai erőt alkalmazott, hogy a zsidók deportálását megakadályozza. Hende persze csak a Szabadság-téri megszállási emlékművet erőltető kormányzati emlékezetpolitika egyik szócsöveként beszélt. Hiszen azok, akik ma a hős Koszorús ezredest ünneplik, holnap fel fogják fedezni, hogy hiszen neki volt parancsnoka is, maga a kormányzó, aki a saját hadseregét vetette be a fővárosi zsidók megmentése érdekében. Akik ma Koszorúst ünneplik, holnap Horthynak, a hős embermentőnek fognak szobrot állítani. (Annak a Horthynak, aki egyébként augusztusban újra engedélyezte a budapesti zsidók deportálását.) Ezt megtehetik, erejük, hatalmuk van hozzá, de tudniuk kell, hogy a történelmi tényekkel köszönő viszonyban sincsenek a Koszorús-legendáriumban hangoztatott állítások.

A szerző történész.

                                                                  ***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.