galéria megtekintése

„A kormány kérései már túlmentek a normális határon”

2 komment


Palugyai István

Beperelte a Microsoft az amerikai kormányt, mely időről időre úgy próbál betekinteni egyes ügyfelek elektronikus leveleibe, hogy azok erről mit sem tudnak. A nagy számítástechnikai cégek által az informatikai szabadság és a magánélet szuverenitása érdekében a hatóságok ellen indított háború ezek szerint az Apple harca után tovább folytatódik.

A csütörtökön beadott kereset címzettjei az igazságügyi tárca és a főügyész, Loretta Lynch. Ezzel egy kétéves viszály mérgesedett tovább, mely az ügyféladatok titkossága miatt­ indult a Microsoft és a kormány között, és amely nagyon hasonló a legutóbbi, a terroristák ­iPhone-jának feltörése miatt az Apple-lel kipattant vitához.

A Microsoft alkotmányellenesnek nyilvánította az 1986-ból származó, elektronikus kommunikációval foglalkozó törvény adatvédelmi részét. Ez lehetővé teszi a kormánynak, hogy megtiltsa a cégeknek az ügyfelek adatai, levelei után indított hatósági nyomozásról adott tájékoztatást. Alkotmányellenesnek az ellentmondást tartják, hogy a törvény első módosításában még szerepel a szabad véleménynyilvánítás, míg a negyedik kiegészítésben az ügyfelek joga, hogy tudomást szerezzenek arról, ha a kormány kutakodik utánuk.

A seattle-i szövetségi bírósághoz beadott kérelem szerint az IT cégekre voltaképpen szájkosártörvényt kényszerítenek, s a Microsoft most nemcsak a polgári szabadságjogokat védi, hanem saját érdekeit is, amelyek súlyosan sérülnének, ha ügyfelei ezek után már nem bíznának adataiknak az internetes cég által eddig szavatolt biztonságában.

 

A cég új elnöke és vezető jogi képviselője, Brad Smith egy blogbejegyzésben kijelentette, „mostanában már napi gyakorlattá váltak a kormány ilyen kérései az elektronikus levelezést szolgáltató cégek felé. Úgy gondoljuk, hogy ez már túlment a normális határon és szeretnénk, ha a bíróság pontot tenne az ügyre.”

A hatóságok ilyenkor valamely bűncselekményre, vagy egy folyamatban lévő nyomozásra hivatkoznak, s ezzel bírósági végzést szereznek, amivel már hozzáférhetnek a kért adatokhoz. A Microsoft az elmúlt 18 hónapban 5624 ilyen szövetségi kérést kapott, s ezek fele sértette meg a személyi adatok titkosságát, ráadásul sok esetben határozatlan időre.

Az online adatok iránti titkos kormányzati igény megingatja a felhőalapú szolgáltatásba vetett bizalmat is, márpedig egyre többen a felhőben tárolják adataikat. A kormány ennek megfelelően már nem közvetlenül a felhasználók számítógépében tart „házkutatást”, hanem a felhőt szolgáltató céget kényszeríti az adatok kiadására.

A két héttel korábbi botrányban a terroristák iPhone-jának feltörését az FBI végül az Apple közreműködése nélkül oldotta meg, de a CBS értesülései szerint a hatóságok semmi értékelhető adatot nem találtak.

A Microsoft lépése egy másik ügyet is felidéz, melyben a Twitter perli az igazságügyi tárcát, hogy nyilvánosságra hozhassa az FBI-tól és a még titkosabb, külföldi hírszerzést felügyelő bíróságtól (FISC) kapott levelek pontos számát. A Twitter pere még nem ért véget, miközben öt másik internetes vállalat, köztük a Microsoft, a Google és a Facebook kompromisszumos megoldást ért el hasonló ügyekben, és durva becsléssel ugyan, de kiadhatják a feléjük irányult hasonló „kérések” számát.

A Microsoft egy másik ügyben is pereskedik a kormánnyal, mely szeretné, ha a cég átadná a tengerentúli adatközpontokban tárolt adatait.­ Konkrétan egy kábítószeres ügyről van szó, mely a Microsoft írországi adatközpontját érinti. A redmondi cég számára a személyes adatok kérdése azért is kényes téma, mert a Snowden-ügyben róluk is kiderült, hogy visszaéltek az ügyfelek adataival, sőt bizonyos esetekben segítették az amerikai kormányt. Ezután 2013 decemberében új biztosítékokat ígértek, egyebek mellett azt is, hogy értesítik klienseiket, ha kormányzati kérés érkezik adataik kiadására. A korábbi puhaságot váltotta fel tehát a mostani keménykedés, és azóta kiderült, a kormányzati kérések többsége nem vállalkozások, hanem magánemberek postafiókjának adatait szeretné megszerezni. A jelenlegi helyzet a Kaliforniai­ Egyetem Berkeley campusának a Los Angeles Timesnak nyilatkozó egyik jogászprofesszora, Catherine Crump szerint azt jelzi, hogy a Snowden-ügyben besározódott tech szektor most a kormánynak igyekszik visszavágni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.