2002-ben nemzetközi bonyodalmat váltott ki egy addig ismeretlen betegség, a SARS felbukkanása. Bár a kínai hatóságok kezdetben az ínyencségnek is számító cibetmacskákra gyanakodtak a fertőzés elsődleges forrásaként, de tévedtek. Az akut légzési elégtelenség, más néven atípusos tüdőgyulladás okozója egy denevérek terjesztette koronavírus volt. Jelenleg a Közel-Keleten fordul elő egy igen hasonló betegség.
A most is dühöngő ebola első ízben 1976-ban bukkant fel, és azóta több különböző vírusváltozat számos országban szedte áldozatait. Hozzá igen hasonló tünetekkel egy még halálosabb kórt is ismerünk: a Marburg-vírus az ebola közeli rokona, melyet először Európában diagnosztizáltak. Bár különböző helyen, és eltérő időben bukkantak fel, legalább két közös vonása van ezeknek a betegségeknek: halálosak, és denevérek terjesztik őket.
Veleszületett védettség?
Hogyan képesek a denevérek túlélni, sőt, tünetmentesen terjeszteni a veszedelmes vírusokat? Miért csak az utóbbi néhány évtizedben bukkantak fel ezek a betegségek? Égető kérdések ezek, amelyekkel egyre több kutató foglalkozik. A legfontosabb kérdés azonban az, mit hoz vajon a jövő számunkra? Ez idáig száznál több vírust találtak különböző denevérfajokban, és ezek közül mindössze egy, a veszettség okozott tüneteket bennük. Más fajokkal ellentétben azonban sokszor ez sem képes elpusztítani repülő gazdaszervezetét – igen fura helyzet, ha belegondolunk, hogy az ember ugyanekkor a modern gyógyászattal sem képes kezelni e halálos betegséget.
Vajon a denevérek valami veleszületett védettséget élveznek a mikroszkopikus kórokozók támadásával szemben, vagy csak a vírusok támadását tanulták meg kivédeni? Úgy tűnik, az utóbbi lehet a válasz, ami nemcsak ezek leküzdésében lehet segítségünkre, de értékes információkkal szolgálhat az egész orvostudomány számára.
Tűzszünet a vírusokkal
A Földön ma 1300-1500 denevérfajt ismerünk, ezek legalább fele az óvilági trópusokon él. Az evolúció során a főbb csoportjaik nagyon gyorsan kialakultak, de a létrejött fajok majdhogynem állandóak, alig változnak. Szinte nem tudunk különbséget tenni a fosszíliák és a ma élő állatok között – magyarázza Csorba Gábor, világhírű denevérkutató, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese.
Két fő csoportjuk – a nagy(obb) termetű, elsősorban gyümölcsökkel táplálkozó trópusi fajok (amelyek Ausztráliában élő fajait repülő rókáknak is nevezik) és a hazánkban is előforduló, rovarevő „törpék" – 58 millió évvel ezelőtt vált külön egymástól, amely temérdek idő az evolúció mércéjével mérve is. A kutatók most azt gyanítják, a hosszú ideje szinte változatlan fajok tökéletesen összhangba kerültek a bennük élő vírusokkal. Koevolúciónak nevezik ezt a jelenséget, olyan kifinomult együttélésnek, amelynek során mindkét fél tűzszünetet kötött a másikkal, közös fennmaradásuk érdekében. Ez azonban önmagában még nem magyaráz meg mindent. Más, igen ősi fajokat is ismerünk, mégis a denevérek páratlan vírusgazdagsága zavarba ejtő.
A denevérek igazán ideális terjesztői különböző fertőzéseknek. Szeretik a társaságot, akár több tízezer állat is összegyűlhet egy helyen, ahol az állatok szinte egymás hegyén-hátán lógnak. Szárnyra kapva egyes fajok nagyobb távolságra is eljuthatnak, továbbjuttatva a bennük utazó kórokozókat. A repülés azonban egészen különleges tulajdonság, az emlősök közül kizárólag a denevérek képesek rá.
A rákkutatás is profitálhatna a denevérekből
A bőregér-immunológia nem különösebben fejlett tudományág. Évtizedeken keresztül alig tulajdonítottak jelentőséget neki, ezért a kutatására is épphogy csak csordogáltak a támogatások. Laboratóriumi körülmények között a denevérek különleges életmódjuk és táplálkozásuk miatt csak körülményesen tarthatóak, és a terepi kutatók sem szívesen vettek részt olyan kutatásokban, amelyek esetleg még tovább ronthatják védenceik amúgy sem makulátlan jó hírét.
Pedig kutatni volna mit.
Régóta tudjuk, hogy a repülés rendkívül energiaigényes folyamat. A szárnyra kapó denevérek anyagcseréje a nyugalmi állapot tizenötszörösére nő. Ugyanezt a madarak alig kétszeres növekedéssel képesek elérni. A felpörgetett anyagcsere nagy mennyiségű méreganyagot termel, amelyet a szervezet nem tud megfelelő gyorsasággal eltávolítani. Emiatt a denevérek különleges módszert dolgoztak ki, hogy megvédjék sejtjeik DNS-ét a károsodástól. Ez a teljesen egyedi technika ismeretlen más fajokban, és akár a rákkutatásban is új utakat nyithat tanulmányozása. De ma már azt is tudjuk, hogy a repüléssel kapcsolatos gének kialakulásával párhuzamosan az immunrendszer működését szabályozó szakaszok is több helyen megváltoztak.
|
Olyanok, mint egy repülő edzőterem a vírusok számára
Forrás: Daily Mail |
Más következményekkel is járt azonban a levegő meghódítása. A repülő denevérek testhőmérséklete az izmok munkája miatt 40 fok fölé emelkedik – más emlősöknél ez már jócskán láznak számít, náluk azonban tökéletesen normális. A hőemelkedés egyfajta védőeszköz a szervezet számára, amely segíti felgyorsítani az immunrendszer működését, és a test ideális körülményeihez szokott vírusok számára megnehezíti a szaporodást.
A denevérek azonban egyfajta repülő edzőtermet biztosítanak számukra: folyamatosan hozzászoktak a változó, egyszer túl magas, máskor igen alacsony hőmérséklethez. Úgy tűnik, évmilliók alatt kiválasztódtak azok a vírustörzsek, amelyek képesek voltak ehhez a hullámzáshoz alkalmazkodni. Cserébe elveszítették azt a lehetőséget, hogy elpusztítsák gazdájukat, de ez nem igaz más állatfajokra. A repülő emlősökkel egyensúlyban lévő vírusok más fajokba jutva igen súlyos megbetegedést okoznak. Ebben segítségükre van az is, hogy a szervezet kezdeti védekezését – a hőemelkedést, majd lázat – könnyedén leküzdik, hiszen régóta szoktatják magukat ehhez.
Ennek ellenére csak az utóbbi időben robbantak ki nagyobb járványok, amelyek a denevérekhez köthetőek. Spillover – így nevezik a kutatók azt a jelenséget, amikor egy, addig szinte láthatatlan fertőzési forrásból, általában valamilyen vadállatból egy fertőzés átterjed a közelében élő más fajokra, nem ritkán ránk, emberekre is. Az utóbbi évek egyik legfontosabb kutatási témája a vadállatok-háziállatok-emberek háromszöge, melyben a legtöbb betegség kering. Több kórt osztunk meg egymással, mint gondolnánk: a betegségek legalább kétharmada képes az állatok mellett az embert is megfertőzni.
A járványok kirobbanásáért az emberek felelnek
Hogy egy fertőzést hordozó egyed elindít-e egy járványt, sok mindentől függhet. Az 1998-as malajziai Nipah-járvány esetében az erdőirtás és különleges időjárási körülmények összessége – az El Nino – kellett a kialakulásához. A tönkretett esőerdőből kiszoruló denevérek először a területre telepített sertéseket fertőzték meg, ahonnan a megbetegedés továbbterjedt az őket gondozó emberekre is. Az egyre terjeszkedő emberi települések és a szűkülő-pusztuló természetes élőhelyek azt eredményezik, hogy sokkal gyakrabban találkozunk egymással. Ilyen értelemben mi emberek felelünk legtöbbször a járványok kirobbanásáért, még akkor is, ha könnyebb egy egyébként is ellenszenvesnek tartott állatra fogni azt.
De miért is kell elviselnünk a denevérek közelségét? Egyre növekvő emberi társadalmunk működéséhez mind több térre van szükségünk, természetesnek véljük, hogy ezt el is vesszük, ha a szükség úgy hozza. A bőregereket azonban mi sem nélkülözhetjük. A mérsékelt égövön élők csillapíthatatlan étvágyú rovarfalók, amelyek egy éjszaka akár a testtömegükkel megegyező mennyiségű ízeltlábút – köztük betegségeket terjesztő szúnyogokat, vagy a gabonáinkat károsító lepkéket – fogyasztanak el. Csak az Egyesült Államokban évente 3,7 milliárd dollárra becslik azt a kárt, amelyet a denevérek a rovarok pusztításával megelőznek. A trópusi fajok talán ennél is fontosabb szerepet töltenek be. Számtalan növény – a banántól a szegfűszegen át az agávéig – beporzásában nélkülözhetetlenek, és az elfogyasztott gyümölcsökből aláhulló magok segítségével a trópusi esőerdők megújulásában is igen fontosak.
Az élőhelyek pusztulása mellett más okai is vannak a denevérek fel- és eltűnésének. Délkelet-Ázsia és Afrika nagy területein előszeretettel vadásszák és eszik őket. Az idei ebolajárvány kitörését követően a guineai kormány hivatalosan is betiltotta a denevérleves fogyasztását, kérdés azonban, hogy a nagyobb gondokkal is küzdő országban hogyan fognak érvényt szerezni a jogszabálynak. Egy Ghánában végzett kutatás szerint az ott élők nemcsak egyfajta csemegeként tekintenek az elejtett denevérekre, de könnyen elérhető fehérjeforrást is jelentenek a szegény sorban élőknek. Észak-Amerikában pedig egy másik veszély leselkedik rájuk.
|
Repülő rókák Thaiföld fővárosában, Bangkokban. Könnyű eledel, könnyű bűnbak
Sukree Sukplang / Reuters |
Az alig néhány éve felfedezett – és beszédesen fehérorr-szindrómának nevezett – betegség tizedelte meg a bőregér-kolóniákat. Becslések szerint legalább hatmillió állat pusztult el egy különleges gombás fertőzéstől, melynek eredete egyelőre homályos. Az azonban világossá vált, hogy a vírusokkal szemben igen jól felvértezett denevérek más kórokozók esetében szinte védtelenek lehetnek: a hideget jól tűrő gomba a nagy csapatokban telelő állatok között villámgyorsan terjed, és szinte biztosan a pusztulásukat okozza. Mindezek miatt a védelmükkel foglalkozó kutatók meglehetősen pesszimisták: közel száz fajukat fenyegeti a kihalás közvetlen veszélye és több száz esetében egyelőre elképzelésünk sincs, hogy mennyire vannak biztonságban.
Évezredek óta bonyolult és ellentmondásos a viszonyunk a denevérekkel. Ahogy egyre többet tudunk meg róluk, úgy derül ki, hogy milyen sok újat tudnak még tanítani nekünk. Lehet, hogy minden más állatnál több halálos betegséget hordoznak, de végső soron nem ők a hibásak, ha ezekből elindul egy járvány. Egy másik repülő emlőst okolhatunk ezért: az embert. Hogy megtanulunk-e békésen egymás mellett élni, vagy a másik pusztulását okozzuk, csak rajtunk múlik.
