galéria megtekintése

Zöld-fehér balett

0 komment


Őri B. Péter

A legnehezebb ellenfelet kapta a Győr női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája budapesti sorsolásán: a magyar együttes a május 7-én a Papp László Sportarénában a címvédő Podgoricával kerül össze. A másik elődöntőben a CSM Bukarest a Szkopjével találkozik.

– Amelyik jön – válaszolta a Népszabadságnak Szabó Tamás, a győri kézilabdaklub nemzetközi és kommunikációs igazgatója az FTC Üllői úti stadionjának VIP-termében arra a kérdésre, hogy a BL Final Fourjában melyik csapatot szeretné első ellenfélnek.

Görbicz és Lazovics barátságos „labdafogója”
Görbicz és Lazovics barátságos „labdafogója”
Földi D. Attila / Népszabadság

Miután Marosi ­László, a korábbi vb-ezüstérmes játékos, a magyar szövetség alelnöke és Leopold Kalin, az EHF versenybizottságának elnöke sorsolt, és kiderült, hogy a magyar együttesnek a Podgorica csapata lesz az ellenfele az elődöntőben, Szabó már azt mondta: talán a románok „jobbak lettek volna”... Megemlítette, hogy a montenegrói csoportmeccsen nem játszottak jól (25:22-re kikaptak, a visszavágón pedig 22:20-ra győztek – a szerk.) –, igaz, szerinte lejtett a hazai pálya, Pesten azonban kicsit sem lesznek majd részrehajlók a játékvezetők.   A Podgorica a címvédő, mi a selejtezőből jutottunk el a Final ­Fourig, ezért a montenegrói játékosokon lesz nagyobb a nyomás. Szívesen emlékszünk a 2014-es döntőre, amikor szintén Budapesten ellenük szereztük meg a BL-trófeát.

 

Nem lehet azt mondani, hogy Görbicz Anita, a győri csapat ikonikus játékosa nagyon örült volna. – A három közül a legerősebb csapat ellen kell játszanunk, de ha tartjuk az FTC elleni formánkat, akkor bekerülhetünk a döntőbe. Tavaly a nyolc között estünk ki a Szkopjéval szemben, de nem elégszünk meg az elődöntőbe jutással.

Az ellenféltől Szuzana Lazovics jött el a sorsolásra, aki kifejezetten örült a párosításnak, mondván: ő is a győri csapatot választotta volna, mivel ha az elődöntőben nyernek, akkor minden bizonnyal megszerzik a BL-serleget.

Katarina Bulatovics és Cristina Neagu a montenegrói együttes két sztárja; előbbi korábban tagja volt a győri csapatnak, amely eddig tizenötször találkozott következő ellenfelével: nyolcszor győzött, háromszor kikapott, négyszer döntetlent ért el, ennek alapján is bizakodva várhatja a Final Fourt.

A nőknél a Bajnokok Ligáját 2014 óta rendezik meg az új formában, az eddigi két négyes döntőnek is a Papp László Sportaréna adott otthont. Ballai Attila, a magyar szövetség kommunikációs igazgatója elmondta: eddig több mint négyezer jegy kelt el elővételben, így bizonyosan telt ház lesz. A zöld-fehér szurkolók nemcsak kedvenceikért szoríthatnak, hanem a kísérőprogram részeként egy másik kiváló győri „csapat”, a balett-társulat produkcióját is élvezhetik. Legyen tánc a pályán is!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.