galéria megtekintése

A saját bőrünkön nézhetünk filmeket egy japán találmánnyal

0 komment

Ny. M.

Egy japán kutató olyan új világot vizionál, ahol az emberek a testükre erősített kijelzőkkel kommunikálhatnak, amelyek akár az érzelmeinket is kivetíthetik. Vagy a Terminátor következő részét.

Emberi bőrbe ültethető, ultravékony és rendkívül hajlékony organikus kijelzőt fejlesztettek ki a Tokiói Egyetemen. Az „e-bőrnek” nevezett új technológiát többek között az orvostudományban hasznosíthatják: a vér oxigénszintjét és a pulzust mérő szenzorokat fejleszthetnek atléták számára. És ez még csak a kezdet.

A találmány áttörésnek számít a viselhető digitális eszközök kutatásában. Az eddig létrehozott fóliák ugyanis vagy túl merevek – mint a milliméter vastagságú üveg, illetve műanyag kijelzők –, vagy instabilak – mint a mikrométer vékonyságú organikus eszközök.

A Tokiói Egyetem kutatóinak viszont sikerült mindkét kihívást legyőzni: a filmréteg, amelyet létrehoztak, részben organikus anyagból áll, kevesebb mint két mikrométer vastag, és nagyfelbontású képalkotásra képes. Lényegében egy olyan védőréteget fejlesztettek ki, amely megakadályozza az oxigén és a vízpára levegőbe kerülését, ezzel a korábbi eszközök alig pár órás működési idejét is sikerült több napra növelni. Emellett sikerült átlátszó elektródákat, diódákat és organikus fotodetektorokat ültetni az ultravékony filmrétegbe, ezzel valósággá vált az e-bőr.

 

„A mobiltelefonok fejlődése megváltoztatta a kommunikációnk módját. Ezek az eszközök egyre kisebbé váltak, de még mindig zsebben kell hordanunk őket" - idézte a phys.org Someja Takaót, a Tokiói Egyetem mérnök professzorát. Az új technológia viszont teljesen új dimenziót nyit a kommunikációban.

A professzor egy olyan új világot vizionál, ahol az emberek a testükre erősített kijelzőkkel kommunikálhatnak, amelyek akár az érzelmeinket is kivetíthetik.

Vagy a Terminátor következő részét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.