galéria megtekintése

Vasárnapi nyitás

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 23. számában
jelent meg.

Árvay Sándor
Népszabadság

Párizsba beszökik a tenisz. Nem csak villanásnyi időre: a rendezők egy nappal még meg is toldják a szokásos kéthetes játékrendet. A legújabb francia divat szerint a korábbi (hétfői) versenykezdést előrehozzák, hogy három vasárnap nyújtsanak élményt a Boulevard d’Auteuil menti pályákra kilátogatóknak.

A vasárnapi nyitásban persze pénzügyi megfontolás, a bevétel növelése is szerepet játszott, de a szurkoló sem jár rosszul, hiszen nem kell hétköznap a munkából „ellógnia”, hogy közelről láthassa a sztárokat. Ráadásul a nyitónap (és egyáltalán: az első hét) az ínyencek számára értékesebb, mint a zárószakasz kínálata.

Ilyenkor ugyanis szinte megérinthetők a külső pályákon edző, teniszező klasszisok, oda lehet könyökölni a játékteret övező korlátra, s ha a lelkes drukkernek szerencséje van, még egy autogram vagy egy közös fotó is összejön.

A nagy kirakodóvásáron tehát holnaptól láthatók a legértékesebb portékák, ám a selejtezők már a hét eleje óta tartanak. A háromlépcsős rosta második akadályában elbukott a férfimezőny egyetlen magyar próbálkozója, Fucsovics Márton, így aztán csupán a saját jogon főtáblás Babos Tímea képviseli hazánkat.

 

A soproni hölgy az egyéni versenyen túl a párosok – számára egyelőre sikeresebb – viadalain is szerepel: a nőknél megszokott társa, a francia Kristina Mladenovic oldalán próbálkozik (vele a top 10 határára ért a páros-világranglistán), míg vegyesben az amerikai Eric Butoracot „szomszédra” cserélte: az az osztrák Alexander Peya lesz a partnere, aki 2013-ban döntőt játszott a US Openen.

A nagy esélyesek: Djokovics és Serena Williams
A nagy esélyesek: Djokovics és Serena Williams
Toby Melville / Reuters

Két esztendő nem sok, tíz már inkább. S egy évtizede először nem Rafael Nadalnak hívják a férfi egyes favoritját.

Mindenki Novak Djokovics győzelmét valószínűsíti, mivel a világelső szerb szinte tökéletes formában teniszezik. Idei harminchét meccséből harmincötöt megnyert (az év eleji dohai tornán a horvát ászkirály, Karlovic szerválta ki, s aztán – már az Australian Open bajnokaként – Federertől kapott ki Dubaj döntőjében). Szűk öt hónap alatt öt trófeát nyert – Melbourne-ben, Indian Wellsben, Miamiban, Monte-Carlóban, Rómában –, miközben nem kerülte ki nagy vetélytársait, hiszen Murray-t háromszor, Berdychet és Federert egyaránt kétszer, míg Wawrinkát és Nadalt egy-egy alkalommal győzte le. Kemény pályán és salakon is brillírozik, már-már verhetetlennek tetszik. De talán ez lehet a veszte... (Más nem nagyon.)

Párizs amúgy spanyol felségterület: Nadal kilencszeres győztes, 2005 óta egyetlen olyan viadal volt a Roland Garroson, amelynek a végén nem őt ünnepelte a publikum (2009-ben Federer nyert). Ám a huszonnyolc éves csillagot visszavetették a sérülések, a műtétek, a hosszú versenyszünetek; mindezek következtében a szupersztár a hetedik helyre csúszott a világranglistán. Ebben az évben egyetlen tornagyőzelme van (Buenos Airesből), és 25 megnyert partija mellett 9 vereséget számlál. S legyőzőihez tartozik – Djokovics, Murray, Berdych vagy Wawrinka mellett – Fognini (kétszer), Verdasco, Raonic.

A lassan a tisztes öregúr kategóriába lépő, 34. születésnapjára készülő, világrangsor-második Federernek ebben az évben 25:5 a meccs mérlege (kétszer Djokovicstól kapott ki, egy-egy alkalommal pedig Seppi, Monfils és Kyrgios nyert ellene, ugyanakkor a nagyok közül győzni tudott Djokovics, Wawrinka és kétszer Berdych ellen is). A svájci teniszprofesszor legutóbb 2012-ben nyert Grand Slam-tornát (Wimbledonban), ám más trófeából már az idén is begyűjtött hármat (így összesen 85 elsősége van, ebből rekordszámú, tizenhét a GS-diadal). A némileg lassabb pálya akár kedvezhet is a kora előrehaladtával mindinkább kimért játékának, ám az ötjátszmás vagy akár csak hosszú labdamenetekben bővelkedő meccsek már kevésbé „fekszenek” neki...

A hölgyeknél, mint mindig, az a kérdés:

megállítja-e önmagát Serena Williams?

A tavalyi döntőt ugyan a címvédő orosz Marija Sarapova és a román Simona Halep játszotta, s a trónkövetelők között ott van a cseh Petra Kvitova, valamint az orosz Jekatyerina Makarova, ám az amerikai királynő a sérülések, betegségek, operációk utáni 2011-es visszatérése óta 62:4-es meccsstatisztikát produkált salakon. Igaz, a négy vereség egyike éppen a francia fővárosban érte: a múlt évi második fordulóban a spanyol Garbine Muguruza kiejtette a világrangsor vezetőjét. Efféle meglepetés akár most is előfordulhat, a nagyobb valószínűsége azonban annak van, hogy az ifjabbik Williams nővér elnyeri huszadik Grand Slam-trófeáját.

Ennél többet csak az ausztrál Margaret Smith-Court (24) és a német Steffi Graf (22) szerzett...

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.