Túlélni Alaszkát

Gondolnánk, hogy egy ilyen versenyre csak tekintélyes sportolói múlttal mer bárki benevezni. – Soha életemben nem sportoltam – lepett meg bennünket Ottó. – Sőt nem is volna szabad ezt csinálnom: a perifériás vérkeringésem gyenge, kezem-lábam hideg nyáron is. Hidegallergiám van. Évek óta nem tudok futni dupla térdsérülésem miatt. Két éve porckorongsérvvel voltam egy egész nyáron át kvázi mozgássérült. De hajtott a gyerekkori álom, az irracionális késztetés. Tényleg őrültség, nem igaz? De az egésszel azt szeretném képviselni és üzenni, hogy bármit elérhetsz, sosem a körülmények számítanak, csakis a lelkierőd.

Balogh Ottó akklimatizálódik Facebook

Az elszántságon kívül persze kiváló kutyákra is szükség van. Balogh ezt úgy oldotta meg, hogy a háromszoros győztes Dallas Seavey száztagú keretének (falkájának) „B csapatát” bérli. Elsőbálozóként az ő célja nem az elsőség, hanem pusztán a célba érés.

Habár, mint mondja: „A győzelem mindenkinek másodlagos. A vörös lámpa addig ég, amíg be nem ér az utolsó versenyző is. Ég, hogy jelezze: valaki még kint van és küzd. A neki járó Vörös Lámpa-díj valójában nem is az utolsónak szól, hanem tisztelgés mindenki előtt, aki végigcsinálta a viadalt.”

Az őshonos alaszkaiakat – akik az Iditarodra úgy tekintenek, mint az ő olimpiájukra – amúgy is nehéz legyőzni, még a skandináv sportolók is ritkán érnek célba az élmezőnyben. Pedig a nagy futam előtti téli időszakot – öt-hat hónapot – már mindenki a helyszínen tölti. Balogh szerencsésnek tartja magát, amiért sikeres vállalkozóként a munkája és anyagi helyzete lehetővé teszi, hogy „londoni” körülmények között készülhessen, egy étterem révén szponzora is van, sőt az önmagára irányított figyelemmel jótékonykodik is: az általa támogatott Csodalámpa Alapítvány beteg gyerekeknek segít.

A tavalyi verseny rajtja Mark Meyer / Reuters

Ő maga viszont kevés segítségre számíthat a vadonban. Vannak ugyan ellenőrző pontok meleg szobával, de – a versenyzők többségével ellentétben – nem tervez pihenést azokban. Seavey-vel úgy edzettek, hogy mínusz negyven fokban is a szabadban, hálózsákban aludtak. Olyan versenyző is akad, aki napi egy órát alszik, hogy kilenc-tíz nap alatt célba érhessen. Ezer veszély leselkedik rá: hófúvások, vízátfolyások, kisiklás, szűk ösvények, a kutyák elvesztése. Egy Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű földrengést is túlélt, a berepedő jég akár a versenyzők fagyhalálát is okozhatta volna. A vadállatok miatt pedig a legtöbben el sem indulnak puska nélkül, de Balogh Ottó azt mondja: „A farkasoktól nem félek, azok nem támadják meg az embert. A legveszélyesebb a jávorszarvas: az mindennek nekimegy, ami nem tetszik neki. Puskám nincs, maradok a rózsafüzéremnél, amelyet egy paptól, Cseh Péter Mihálytól kaptam. Eddig ez megvédett.”