A felnőtteknél csak a párizsi salakon nyertes Asbóth József (1947) és Körmöczy Zsuzsa (1948) büszkélkedhet ilyen trófeával, a junioroknál pedig Kapros Anikó (2000, Melbourne), Szávay Ágnes (2005, Párizs) és Fucsovics Márton (2010, Wimbledon). A mostani sikerrel teljessé vált a magyar junior slam, immár mind a négy nagy tornáról van trófeánk. S talán Gálfi is követi kolléganői példáját, hiszen annak idején Kapros (legjobb WTA-helyezése a 44. volt) és Szávay is gyorsan helyet kért magának a felnőttek élmezőnyében (13.).
Novak Djokovics már esztendők óta az élen van. A szerb sztár az ATP-rangsor vezetőjeként várta az ott második Roger Federer elleni csúcsrangadót, mely valóban méltó zárása volt az esztendő Grand Slam-versenyeinek. Sorakoztak a sztárok a lelátón is: Leonardo DiCaprio, Hugh Jackman és jó néhány ünnepelt színész, közéleti személyiség várta a meccset. Már a bevonulás is hozott különlegességet: a US Open történetében először női játékvezető, a görög Eva Asderaki-Moore bíráskodott az urak döntőjén.
Djokovics pályafutása tizedik GS-győzelmét aratta (6:4, 5:7, 6:4, 6:4), New Yorkban 2011 után a másodikat. Mostani diadalával tagja lett a két számjegyű Grand Slam-diadalokat jegyző teniszezők nyolc főt számláló mezőnyének és egy még szűkebb elit csapatnak is, hiszen eddig csak Rod Laver és Federer mondhatta el magáról, hogy egyazon szezon mind a négy Grand Slam-tornáján finálét játszhatott. A GS-tornákat tekintve az idei a legjobb éve, hiszen négy évvel korábban már nyert egy szezonban három nagy versenyt, csakúgy, mint az idén, ám akkor a Roland Garroson „csupán” az elődöntőig jutott. S hogy milyen volt a Federer elleni döntő? Vártunk rá sokat, az eső miatt három órát, de megérte. A szerb visszavágott a néhány hete Cincinnattiban elszenvedett vereségért, s 21:21-re alakította kettejük örökmérlegét (ennél több duellumot, 44-et csak a Djokovics–Nadal párosítás jegyez). A mostani döntő szokás szerint magas színvonalú párharcot hozott, s nüansznyi különbség döntött. Olyannyira, hogy tisztán a statisztikai adatok alapján a svájci „pontozásos” győzelmét hirdethetnénk ki.
Az alpesi 11 ászt ütött, a szerb hármat. Az úgynevezett pontnyerő ütések tekintetében 56:35 volt az eredmény Federer javára. Mindez arról árulkodik, hogy a helvét igyekezett rohamozni, saját ritmusát rákényszeríteni az ellenfélre. Elővette a settenkedő taktikát is, s Djoko második adogatásánál egészen a szervakocka közelébe húzódott előre, hogy letámadja a vetélytárs gyengébb adogatásait. A világelső azonban nem hagyta magát megfélemlíteni, ő is úgy csinálta a dolgát, ahogyan önmaga elképzelte.
Döntőnek bizonyult a ki nem kényszerített hibák száma: a nyugodtan játszó szerbnek 37 volt, a többet kockáztató svájcinak viszont 54. Djokovics büszke lehet a 83 százalékban hárított bréklabdáira (19/23), ám ez a svájci dicsérete is egyben, hiszen ennyiszer eljutott annak küszöbére, hogy elnyerje az ellenfél adogatójátékát. Ugyanakkor a szerb fizikai, még inkább pszichés erejét mutatja, hogy onnan tovább már nem engedte Federert.
A nyitójátszma a svájci első szettvesztése volt a tornán, de ezután még egalizálni tudott a világrangsor második helyén álló, 17-szeres Grand Slam-nyertes. A meccs második szakaszában azonban Djokovics pontosabb volt a sorsdöntő helyzetekben, s megérdemelten nyert. Majd nem győzte dicsérni örök riválisát: „Kiélezett mérkőzést játszottunk, mint minden eddigi összecsapásunkon. Fantasztikus, hogy Roger még mindig fejlődik, minden alkalomra képes kitalálni valami újat, s nem rutinból teniszezik. Minden tiszteletem az övé!”
Sokan azt gondolták, hogy alakuljon bárhogyan is a finálé, a 34 esztendős Federer hasonló bejelentést tesz majd, mint az idény végén pályafutását befejező női bajnok, Pennetta. A svájci maestro azonban hamiskás mosollyal csak annyit mondott az őt végig támogató és éltető amerikai publikumnak: „Viszlát, jövőre, ugyanitt!”
