galéria megtekintése

Orbán rárúgta a menekülteket a szerbekre

17 komment

Munkatársunktól

„Most a történelem ránk rúgta az ajtót” – értékelte Orbán Viktor a menekülthelyzetet a 860 új határvadász – próbaidős rendőr – ünnepélyes eskütételén. Majd hozzátette, amit egy hete ismétel, hogy a mostani helyzet a déli határon csak átmeneti, az új törvényeknek köszönhetően szeptember 15-től „új időszámítás” kezdődik, a rendőrök pedig „megalkuvás nélkül” szerezzenek érvényt az új szabályoknak.

A keddi nap valóban radikális fordulatot hoz majd a menekültügyben. Bár nemzetközi szerződéseket sért majd, a kormány egy olyan megoldást talált ki, mely a gyakorlatban tényleg képes lehet a kerítésen kívül tartani a menekülteket. Ezt néhány példán keresztül megpróbáljuk bemutatni.

– Vegyünk egy képzeletbeli szíriai családot, egy 16 éves gyerekkel és terhes feleséggel.

Ha át akarnak jutni a szerb–magyar határon, kedden már mindenütt kerítéssel találják szembe magukat. A Honvédelmi Minisztérium hétfőn este úgy tájékoztatta a Népszabadságot, hogy 3-4 méter magas kerítés szinte teljes hosszában elkészült. Ugyan 175 kilométeres távon még lesz egy 20-25 kilométeres szakasz, ahol csak drótkerítés, úgynevezett gyorstelepítésű drótakadály, gyoda van, de ezek főleg mocsaras, nehezen járható részek. A család így elgyalogolhat egy beléptető ponthoz, azaz egy ajtóhoz menedékjogot kérni. Ahogy tudósítóink jelentették, a kerítés túloldalán a magyar hatóságok konténereket állítottak fel, amiből arra lehet következtetni, hogy itt fogadják majd a migránsok menedékjogi kérelmeit.

 

A kormány eredetileg azt tervezte, hogy Magyarország felé zárt, Szerbia felé nyílt táborokban – úgynevezett tranzitzónákban – gyűjti össze a migránsokat szeptember 15-től, de Lázár János a múlt héten bejelentette, mégsem építenek ilyeneket. Viszont a határ menti készülődésből arra lehet követeztetni, ha nem is lesz tábor, a hatóságok tranzitzónának tekintik majd a kerítés túloldalán lévő mezőt.

– A háborús Szíriából jött, „tranzitzónába” érkező család kérheti a magyar állam védelmét.

A kérvényüket maximum 8 nap alatt, de akár pár óra alatt is elbírálhatják. Az új szigornak köszönhetően csak akkor kérhetik a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) döntésének felülbírálatát, ha a hatóság jogi, formai eljárást vétett. Mivel a bírónak nincs joga érdemben vizsgálni a döntés tartalmát – hogy a magyar állam védelmére szorulnak-e vagy sem –, ezek az eljárások is hamar lezárulnak: akár egy videokonferencia részeként, ha nincs a helyszínen elég bíró vagy bírósági titkár.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

A biztonságos országokon átutazó menekültek kérvényét már augusztus 1-től gyorsított eljárásban ítélik meg a hatóságok, és szinte automatikus ilyen esetben az elutasítás. Ugyanis a magyar kormány júliusban biztonságos országgá minősítette Szerbiát.

– Akkor is gyors elutasításra számíthatnak, ha nincs személyazonosító okmányuk, így nem tudják bizonyítani, hogy a háborús Szíriából menekültek.

Márpedig a hónapok óta úton lévő migránsok többsége nem rendelkezik ilyen papírokkal, vagy például a szír hatóságoktól való félelmükben eldobták.

Csakhogy formálisan Magyarország nem mondta fel a nemzetközi egyezményeket, uniós szabályokat, Szerbia pedig abban állapodott meg az EU-val, hogy csak limitált számú menekültet fogad vissza. Elviekben ilyenkor az a szabály, hogy a magyar hatóságok leveleznek a szerbekkel, akik legfeljebb 80 embert vesznek vissza naponta, miközben szeptember 15-ig több ezren érkeztek Magyarországra. Úgy tűnik, a magyar szervek arra készülnek, hogy ezeket a szabályokat figyelmen kívül hagyva utat mutassanak a menekülteknek: mivel nem fogadjuk be őket, mehetnek vissza a zöld határon Szerbiába. Vagy maradhatnak magyar oldalon – a kerítés túloldalán – a mezőn.

– Amennyiben a család mégis átbújik a gyoda alatt, vagy átvágják a kerítést, akkor az új szabályok szerint bűncselekményt követnek el.

Ha a rendőrök elfogják őket, akkor a röszkei gyűjtőpontra, de az új szabályok szerint akár rendőrségi fogdába is kerülhetnek. Ha tetten érik őket, 8 napon belül a bíróság tárgyalni kezdi az ügyüket. A bíróságok nem ismernek pardont, az illegális határátlépést, a kerítés megrongálását minden más ügyet hátrasorolva kell tárgyalniuk. Nemcsak a szülőkét, hanem a kamaszét is, hiszen Magyarországon a büntethetőség alsó határa 14 év (súlyos bűncselekmények esetén 12 év).

Tehát még arra is gondoltak a törvény kidolgozói, nehogy a gyerekek itt ragadhassanak Magyarországon, ezért nem is jár nekik semmilyen különleges eljárás. Ha például egy 18 év alatti migráns egyedül érkezik, már nem is kaphat maga mellé ügygondnokot. A büntetés lehet 3 év; ha átvágják, felgyújtják a kerítést, akkor egytől öt évig terjedhet; ha egy bicskát – fegyvert – találnak az apánál: maximum 5 év. Ha kitör valamilyen zavargás a határon, amelyben az apa részt vesz, tovább súlyosbíthatja a helyzetét. Zavargásokra márpedig van esély, hiszen a tervek szerint a kerítésnél felgyülemlő tömegeket lassan eresztik át a beléptető pontokon, a menekültek pedig eddig is nehezen viselték, hogy nem engedik tovább őket. De a bíró várhatóan próbaidőre felfüggeszti a szabadságvesztés végrehajtását, viszont kötelező kiutasítani a családot az országból. Az erről szóló döntést még csak nem is az anyanyelvükön ismertetik.

– Szét is szakíthatják a családot a magyar hatóságok.

Ha az anya már 12 hetes terhes, akkor tilos kiutasítani. Nem így a férjét és a nagyobbik gyerekét. Viszont az anya sem maradhat sokáig. Ebben sem ismer pardont a magyar szabályozás, ha a gyerek halva születik, amint felgyógyul a szülésből az anya, el kell indítani a kiutasítási folyamatot (erre a kormány alkotta törvény hosszan kitér).

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Csakhogy a kormány által megcélzott kiutasításnak ilyenkor már komoly akadályai vannak, hiszen a család már Magyarország „belsejében” lesz. Elkezdődik ugyan a levelezés a szerb hatóságokkal, ám mint fentebb írtuk, déli szomszédunk csak nagyon kevés migránst vesz vissza.

– Előfordulhat, hogy az elítélt, és a Szerbiába mégis kiutasított család újra próbálkozik a határon,

mert mindenáron el akarnak jutni Németországba. Ha szeptember 15. után újra elkapják őket, le kell tölteniük a büntetésük. Csakhogy a börtönök telítettsége jelenleg is 129 százalékos, a határ közelében lévő intézményeké 130-135%-os. Ilyenkor az a szokás, hogy a büntetés-végrehajtás átszállítja a kevésbé zsúfolt börtönökbe a rabokat – ami újabb terheket ró a hatóságokra.

– Megtörténhet az az abszurd helyzet is, hogy úgy áll bíróság elé a szír család, hogy közben befogadja őket az ország.

Legalábbis Iván Júlia, a Magyar Helsinki Bizottság jogásza szerint az új szabályok továbbra nem zárják ki, hogy az illegális határátlépő család menedékjogot kérjen. Annak persze kicsi az esélye, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) a javukra döntsön: Magyarország a kérvényezők töredékének ad valamilyen védelmet – de ez évek óta így van. Marad tehát a kiutasítás.

Tehát a magyar rendvédelmi szervek szeptember 15-től valóban sikeresek lehetnek a migrációs hullám feltartóztatásában, csakhogy nem akármilyen áron.

– A kerítés és a konténerek miatt akár tízezer ember is összezsúfolódhat a szerb határ és a határzár közti sávon. Ez zavargásokhoz, rendőrségi, honvédségi tömegoszlatáshoz vezethet, ami vízágyú, könnygáz és paprikasray bevetését jelentheti. Csakis így lehet ilyen esetben megakadályozni a kerítés átszakítását, ledöntését.

– A nemzetközi média már az elmúlt napokban is élőben jelentkezett be Magyarországról, most is durva felvételeket közvetíthetnek.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

– Óriási tömegek gyűlhetnek fel az első napokban a kerítés mögötti mezőn bármiféle ellátás nélkül.

– Legdurvább esetben is az egyébként is túlzsúfolt börtönöket és befogadóállomásokat tölthetik meg.

– Idővel a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság felülbírálhatja a csöppet sem humánus eljárást, de a magyar hatóságok most gyors eredményeket akarnak felmutatni az orbáni útmutatásnak megfelelően.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.