A szakvezetés inkább lajhár módjára mozgó, lépni se tudó csapatot várt ellenfélnek, ám azok váratlanul futni kezdtek meg vállal lökni
Hanem az összefüggések. Hogy mi volt ez a vb, merrefelé halad a futballvilág, túl tud-e lépni önnön korlátain. Azelőtt rendre magyar edződelegációk utaztak a világ- és kontinenstornákra, amelyeken állítólag sűrűn jegyzeteltek, most semmi nincs, csak a hallgatás, egyedül Csank János vállalkozott értékelésre, igaz, az övé aztán értékelés volt a javából. A mexikóiak kiverése után, például, azt mondta a hollandokról az nb1.hu-nak, hogy „ilyenkor mindig az ugrik be, hogy bennük van a hajdani gyarmatosítók magabiztossága, Mexikó pedig – a hajdani spanyol gyarmat –, nem bírta a nyomást, állandóan labdát vesztett.”
|
A DVSC-TEVA edzése a belfasti Solitude Stadionban a BL második köre előtt
Czeglédi Zsolt / MTI |
Ezekután mindjárt másképp nézi az ember a vb-t: a további mérkőzéseken a himnusz alatt Depay, Lens, Wijnaldum, De Guzmán, De Jong, Martins Indi meg főleg az ébenfekete Kongolo mint a világtörténelem legsötétebb bőrű konkvisztádorai jelentek meg az ember szeme előtt, miközben az inkák meg ki se jutottak, és így van ez jól, senki se szabadulhat hazája múltjától.
A muhi csata után hétszázvalahány évvel az itthoni Eb-győzelemre készülő U19-es válogatottunk se véletlenül kezdett és végzett megilletődötten (1-2 és 2-2) Üzbegisztán ellen: az üzbégek a tatár törzsekből váltak ki annak idején.
Az előző világbajnokságok után egyre másra olvashattunk fitymáló nyilatkozatokat, meg hogy szakmailag semmi újat nem hoztak a meccsek, s hogy amit az elején kiesett csapatok elértek, arra mi is képesek lettünk volna; mára elmaradtak az összehasonlítások. Egyedül a sportszaklap emlékeztetett arra az amerikaiaknak a belgák ellen bemutatott fantasztikus szabadrúgás-variációja után, hogy vigyázat, húsz évvel ezelőtt a Sopron-Debrecen bajnokin a hazaiak már megcsinálták ezt a figurát, csak abból gól is lett; sajnos a magyar futballdiplomácia még nem áll olyan szinten, hogy ezt kellőképpen terjessze. Mindez összességében azt jelzi, hogy a magyar futballtársadalom a szurkolókkal együtt levetette magáról a béklyót, s immáron önfeledten tudja nézni a világbajnokságot, tudomásul véve, hogy semmi keresni valónk efféle eseményeken.
|
Mit nekünk a németek gondosan épített sikere!
Morris Mac Matzen / Reuters |
Vagy arról van szó éppenséggel, hogy bármi történjék is a vb-n, az bennünket nem bír eltéríteni. Az lehet, hogy az egész világ most a német futballreformon ámuldozik, hogy a németek nem verbálisan, nem Merkel asszony szenvedélyétől vezérelve és nem is a Fekete-erdő legkisebb falujában stadiont építve, hanem okos és szisztematikus munkával építették újjá a futballjukat, ám mit nekünk a reform, mi egyenesen forradalomhoz, sőt szabadságharchoz vagyunk szokva, ennek jegyében pedig már vannak eredményeink.
Immáron egyazon napon két máltai középcsapatot is legyalultunk az Európa Liga selejtezőjének előselejtezőjében, a null-nullal végződő, helyzet nélküli hazai Szuper Kupa-döntőt pedig világbajnoki lelkesedéssel közvetítette a köztévé ifjú kommentátora, egyenesen drámáról beszélve, és akkor a vasárnap esténkénti Harmadik félidők még el se kezdődtek.
Mészöly Géza kapitány szerint egyébként azért nem bírtunk az üzbégekkel, mert nem számoltunk azzal, hogy az ellenfél gyors lesz és agresszív. Értve ezen, hogy a szakvezetés inkább lajhár módjára mozgó, lépni se tudó csapatot várt ellenfélnek, ám azok váratlanul futni kezdtek meg vállal lökni; de nem baj, mert a kapitány szerint „pozitív a hozzáállásunk, reményeim szerint az Eb kezdetére csúcsformába kerülünk.”
Szükség is lesz rá, az első ellenfél ugyanis mindjárt Ausztria, a Haynau- és Metternich-féle elnyomók magabiztos labdatartásával.
