galéria megtekintése

Tőle várják a csodát

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 16. számában
jelent meg.

Kállai Gábor
Népszabadság

A mélypontra került sakkválogatott szakvezetőjévé Polgár Juditot nevezték ki. Hogy mit tud kezdeni egy nő azzal a férficsapattal, amelynek három játékosa egyetlen partit sem nyert a vb-n? Szakírónk szerint a szakma nem sokat vár tőle, mindössze magát a csodát...

Az egyik szemem nevet, a másik meg mereng... Az áprilisban Örményországban megrendezett csapat-világbajnokság után szakmailag nyilvánvaló volt, hogy változtatni kell. Válogatottunk mélypontra ért, több játszmát vesztett, mint nyert, ezzel mínuszban maradt. Ráadásul az öt játékosból három – Lékó Péter, Erdős Viktor, Rapport Richárd – nem győzött egyetlen játszmában sem. Miután a játékoskeretben nem nagy a választék, egyedül Berkes Ferencet lehetne még bevonni, így a szakma hetek óta az egyetlen lehetséges megoldásról suttogott: új kapitányra van szükség, a sakkszövetségnek pedig érthetően a versenyzéstől éppen visszavonult Polgár Juditra esett a választása.

Most lehetne okoskodni, hogy vajon mit is tud Polgár kezdeni ezekkel a fiúkkal, amikor például szellemi küzdősportunk legjobbja, Lékó az idén – normális játékidő mellett – még nem nyert partit. Igaz, keveset is játszott, ami egyébként csak még riasztóbbá teszi ezt a jelenséget. El lehetne mondani, hogy az Örményországban versenyző ötösből kizárólag Balogh Csaba sakkozik karrierje csúcspontja közelében, a másik négy nagymester leszálló ágban van. Vagy éppen meg lehetne kérdőjelezni Polgár Judit tapasztalatait is...

Keresték a nőt. Polgár Judit a férfiválogatott játékosaival, Berkes Ferenccel, Almási Zoltánnal, Lékó Péterrel és Balogh Csabával
Keresték a nőt. Polgár Judit a férfiválogatott játékosaival, Berkes Ferenccel, Almási Zoltánnal, Lékó Péterrel és Balogh Csabával
Mirkó István

 

Na, nem: azt még megkérdőjelezni sem lehet. Judit több mint harminc éve a pálya sűrűjében van, jó néhány kapitánnyal, szekundánssal dolgozott együtt. Volt, hogy a csapat húzóembere volt, mint például tizenkét évesen, amikor nővéreivel és Mádl Ildikóval először szerzett sakkolimpiai aranyérmet, és volt – Drezdában 2008-ban –, amikor otthonról hozott gyerekbetegség döntötte le a lábáról, és éppen rajta csúszott el a jó eredmény. Ráadásul irdatlan mennyiségű sikere mellett nem kevés kudarcot is elszenvedett. Páros meccsek sorát vesztette el olykor megrendítő arányban vagy éppen akkor, amikor élete legnagyobb esélyéhez jutott 2005-ben Argentínában a vb-n, amelynek nyolctagú mezőnyében olyan hévvel rontott ellenfeleinek, hogy tök utolsó lett.

Ez azonban most jó. Már annyiban, hogy a kapitánynak ismernie kell a játék, a sakksport nehéz emberi pillanatait is. E mellett komoly előny, ha a kapitány jó sakkozó, és Polgár még mindig kitűnő játékos. S az sem rossz, ha a kapitány nem tökéletes, nem verhetetlen, nem megfellebbezhetetlen, szinte egy a játékosok közül. Polgár pedig pont ilyen, ráadásul empatikus nő, és még két gyermek anyja is, ami erősíti a pedagógiai adottságait.

Tehát azt javaslom, ne okoskodjunk, várjuk a jó eredményeket! Éppen az orrunk előtt itt egy hasonló példa, Dárdai Pálé. Hányan temették már az első kapitányi napja előtt? Hányan gondolták teljesen kilátástalannak azt, hogy a magyar mezőnyből egyáltalán lehetséges ütőképes futballválogatottat összerakni? Dárdai csodát tett? Nem, csak nemzetközi szintű felkészültséggel, magas színvonalon végzi a dolgát. De azért az a fajta csoda, amely egy közösséget összekovácsol, hitet ad, amely a széteső részleteket hirtelen együttműködő egységgé kovácsolja, jelen van. Ennek a lényege a kapitány, a tudása, az elképzelése, a személyisége.

Polgár Judit már több varázslatnak volt a részese, nőként évtizedekig vitézül helytállt a sakkvilág elférfiasodott élmezőnyében. Egy újabb csoda ide vagy oda, mi az neki? Számára remélhetőleg nem nagy ügy, nekünk viszont égető szükségünk van rá.

A szerző szakíró, nemzetközi nagymester

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.