Sok jéggel szeretik

A fiúk korábban úsztak, csakhogy a klóros víztől gyakran megbetegedtek, így a szülők valami egészségesebb sportlehetőség után néztek. ­Közeledett a tél, az internetes keresőprogram pedig a gyorskorcsolyát ajánlotta fel első lehetőségként. A család egy telefonhívás után lement edzésre, a ­fiúk pedig menthetetlenül beleszerettek a sportágba. „A sebesség tetszett a legjobban – idézi fel Shao­lin Sándor, az idősebbik fivér. – Meg az, hogy a versenyzők a végén nevetgélve jöttek le a jégről, látszott, hogy családias a hangulat. Édesanyám sosem szerette volna, hogy csapatsportot űzzünk, mert ott nehezebb kitűnni. A gyorskorcsolya, bár van benne váltóverseny, végső soron főként az egyéni eredményekről szól, emellett azonban nagyon fontos a csapategység is.”

Liu Shaoangot a különleges korcsolyák látványa nyűgözte le. „A gyorskorcsolya végső soron olyan, akár egy technikai sportág, és engem teljesen felvillanyoztak az edzésen látott korcsolyák, pengék.”

A fiúknak ma már heti tíz edzésük van, napi hat-nyolc órát tréningeznek. Otthon pedig ­folytatódik a munka: minden szabadidejüket videók elemzésével töltik. „Mindenki azt kérdezgeti, mi a hobbim – mondja nevetve Shaolin. – De igazából nincs olyan, hogy magánélet, nincs olyan, hogy hobbi. Ez az egyik legnehezebb része az élsportnak: feladni a magánéletet, különösen tinédzserkorban.” Shaoang szerint kész szerencse, hogy eleve így nőttek fel: „Így legalább nem is tudjuk pontosan, miből maradunk ki. Ha több dolgot lett volna lehetőségünk kipróbálni, biztosan még több dolgot hiányolnánk.”

Földi Imre / Népszabadság

Shaolin azt mondja, a jégen és azon kívül is nagyon sokat jelent neki, hogy testvérként küzdhetnek. „Két éve elköltöztünk édesanyánktól, ­önállóan élünk. Rengeteget számít, hogy nem egyedül kell hajnalban felkelnünk. Ha valamelyikünk fáradtabb, a másik átlendíti a nehézségeken. Versenyeken is próbálunk jó testvérek maradni, figyelni egymásra – nem mi vagyunk az egyetlen testvérpár a gyorskorcsolyázók között, ebben viszont egyértelműen egyedinek számítunk.” Shaoang bólogat: „Egy futamon nyilvánvalóan nem Shaolin az első ellenfél, akinek nekimegyek, sőt, ha olyan pozícióban vagyok, próbálom védeni, segíteni.”

Márpedig a jégen nincs kegyelem: századmásodpercnyi kihagyás is elég a bukáshoz – szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Sok múlik a reakcióidőn – ezért fontos a rengeteg technikai edzés és az elemzés. Minden eshetőségre fel kell készülni: az eredményeket az aktuális formán kívül számos apróság befolyásolja a jég állapotától a bírói döntésekig. A két fiú azonban azt vallja: a sikert és a kudarcot is el kell felejteni, és csak a következő távra szabad koncentrálni.

Mint mondják, pozitív gondolkodásuk családi vonás, s lehet némi köze ázsiai gyökereikhez is. Bár a kínai ünnepeket nem tartják, sok mindent megőriztek az ottani kultúrából, hiszen kínai–magyar iskolába jártak. Ha a család valamit ünnepel – márpedig az utóbbi időben bőven akad ok az ­örömre –, kínai étterembe megy. A fiúk szerint azonban a vendéglőben dolgozó és étkező kínaiak számára ők éppolyan magyar családnak számítanak, mint bárki más.

„Nincs ez másként Ázsiában sem: az ­ottani emberek számára mi abszolút európainak számítunk. Ők nem látják rajtunk azt, ami idehaza mindenki számára egyértelmű: hogy apukánk ­kínai.” Bár Magyarország sportőrült nemzet, a rosszindulatú kommentektől még a világbajnoki érem sem ment meg. „Utálók mindig is lesznek – mondja Shao­lin. – Arról, hogy apukánk kínai, sokaknak megvan a véleménye, és ezt a sikereink sem változtatják meg. Ezzel nem tudunk mit tenni.”

Shaoang szerint az, hogy bár mehettek volna Kínába is, mégis magyar színekben versenyeznek, egyértelműen jelzi elkötelezettségüket. A múlt év óta az M4 közvetíti a gyorskorcsolyaversenyeket, ami nagyon sokat dob a sportág népszerűségén. Nem mellesleg pedig a családnak sem tévére kötött ­online stream előtt kell izgulnia, hanem végre magyar nyelvű kommentárral sikoltozhat a képernyő előtt.

A gyorskorcsolya drága mulatság: a versenyzők tizenöt éves koruk után már nem szériakorcsolyákban siklanak a jégen, hanem kifejezetten a ­lábukra öntött, egyedi lábbelikben. Ezek ára félmillió ­forint körül mozog, erre jön még a penge, ami újabb 150 ezer forint – mindebből pedig legalább két párra van szükség. Amióta a gyorskorcsolya is a kiemelt sportágak közé került, sokat javult a helyzet, a szövetség segít a finanszírozásban. A sikerek pedig, ­remélhetőleg, vonzzák a szponzorokat is.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

Kiskorukban édesapjuk kínaiul, édesanyjuk ­magyarul beszélt a fiúkkal, így ma anyanyelvi szinten beszélnek a világ legnehezebb nyelvei közül kettőt. „Beszélünk magyarul, kínaiul, angolul, spanyolul, franciául… Nem, csak viccelek – nevet Sándor. – Csak magyarul, angolul, kínaiul. Meg Ádó egy kicsit oroszul is a barátnője miatt.” Az Ádó ­becenevet édesanyjától kapta a fiatalabbik fivér, mégpedig egy kínai császárról – nem is rossz név, ha az ember uralkodni szeretne a jégen. „Szerencsére nem most írtunk először történelmet – mondja egy pajkos félmosoly kíséretében Shaolin –, és remélhetőleg nem is utoljára.” Shaoang szerint azonban a gyorskorcsolya az a sport, amelyben nem létezik papírforma. „Aki ott van egy versenyen, az mind esélyes, hiszen rengeteg apróságon múlhat a szereplésünk. Egy rossz lépés, és vége mindennek.”

Shaolin védjegye, a szemöldök-simogatás egy oroszországi versenyen kezdődött: a sportoló az edzőjével viccelődött azon, milyen vastag a szemöldöke, simogassa meg, az biztos szerencsét hoz a futamon. „Megcsináltam, először csak poénból. Aztán láttam, hogy a közönség imádta. Ha szerencsét hoz, ha nem, csinálom, mert látom, mennyire jól szórakoznak rajta. De a népszerűség alapja a tiszta verseny. Bemutatkozáskor még belefér a poénkodás, onnantól viszont nem.” Szinte egyszerre mondják: nem szabad elszállni, mert akkor jönnek a hibák.

Ádó gimnáziumba jár, Sándor jövőre kezdi az egyetemet. Azt remélik, sikereiknek köszönhetően az összes téli sport nagyobb figyelmet és megbecsülést kap. Valahogy úgy, ahogyan Koreában és Kínában, ahol többezres jégcsarnokokat tölt meg a közönség. „Nagynénénk Kínában él. Amikor eljött megnézni az egyik versenyünket, a futamok után felmentünk hozzá a lelátóra, de alig tudtunk lejönni, annyian szerettek volna közös fotót. Ajándékokat is gyakran kapunk Ázsiában: plüssfigurákat, bögrét, porcelánbabát. Ezek sokat jelentenek a számunkra.” A következő nagy mérföldkő az olimpia: minden esély megvan rá, hogy a 2018-as pjongcsangi téli játékokon újabb fejezet nyíljék a magyar gyorskorcsolya történetében. Az öt karika ott virít Shaolin alkarjára tetoválva. Igaz, alatta az is olvasható a bőrén: fájdalom nélkül nincs eredmény.