A tizenhat kiemelt, így szintén tekintélyes összegekkel támogatott sportágban sincs elmozdulás – mármint felfelé nincs –, mivel a kajak-kenu, az úszás és a vívás a régi remek szinten van, míg az asztalitenisz, az evezés, a kerékpár vagy a tenisz változatlanul versenyképtelen. Honfitársaink cselgáncsban sem értek el sorozatgyőzelmeket a múltban – az egyetlen magyar olimpiai bajnok dzsúdós az 1992-ben aranyérmes Kovács Antal –, ezt a folyamatot azonban nem sikerült megállítani, miként a birkózás, az ökölvívás, az öttusa súlyos visszaesését sem.
 |
Kozák Danuta a csúcson
Szabó Miklós / Népszabadság |
Az utóbbi három láthatatlanná válása különösen fájó, hiszen ezeket „magyar” sportágakként tartotta számon a közvélemény. Ám a 19 olimpiai aranyérmet számláló – s ezzel minden idők rangsorában a negyedik helyen álló – birkózásban Majoros István 2004-es elsősége óta nem jegyeztek magyar ötkarikás győzelmet, és a remények a legkevésbé sem terebélyesedhetnek. Elvégre a szövetségben – amúgy koránt sem csak a kötött- és a szabadfogást egyesítőkében – a szakértelmet felváltotta a hagymázas politika, a századik magyar olimpiai bajnoki címet szerző, sportági legenda Hegedűs Csabát a rezsibiztos.
Mértéktartó értékelés
Fábián László riói csapatvezető, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója azt mondta: több sportágnak, szövetségnek és klubnak érdemes lesz önkritikát gyakorolnia a játékok után. „Néhány elöljáró feltehetően a csodában bízva fogalmazta meg reményeit vagy rosszul ítélte meg az ellenfelek tudását. Bármi történt is, a magyar olimpiai csapat – főként az érem- és pontszerzőknek köszönhetően – helytállt, így kijelenthetem: soha rosszabb mérlegünk ne legyen, sőt a tizenöt medálra és az éremtáblázat tizenkettedik helyére az egész ország büszke lehet” – áll a MOB honlapján. Az olimpiai és hatszoros világbajnok öttusázó hozzátette: „Eddig soha nem fordult elő, hogy két magyar sportoló – Hosszú Katinka és Kozák Danuta – a legeredményesebb tíz versenyző közé kerüljön.” A rendezéssel kapcsolatban megjegyezte: „Igazságtalanság lenne ledorongolni az éppen magunk mögött hagyott olimpiát, de nem tagadható, hogy a házigazdák a szervezettség és a tisztaság alapvető kritériumának is csak részben tudtak megfelelni.”
Az ökölvívás minálunk 1996, Kovács István atlantai aranya óta vegetál; Rióba is mindössze két magyar bokszoló utazhatott, s ők sem maradhattak sokáig. Jelenlétük leginkább abból a szempontból volt emlékezetes, hogy meccseiket (összesen hármat) éppen az olimpiai bajnok „Kokó” kommentálta tökéletes kifejezőkészséggel és szakértelemmel, amivel a nagy létszámú magyar tévés delegáció tagjai közül csak néhány további kiküldött klasszis – mint Hajdú B. István vagy az Eurosport magyar szekciójától kölcsön vett Szabó Gábor – büszkélkedhetett.
|
Rio egyetlen magyar férfi győztese, Szilágyi Áron
Szabó Miklós / Népszabadság |
Az öttusa a sportág teljes átváltozásától számítva megint csak nem a miénk – Vörös Zsuzsanna 2004-es elsősége kivétel volt a Martinek János, Fábián László, Mizsér Attila arany trió 1988-as uralkodása óta –, és a sikertelenségi széria Rio de Janeiróban sem szakadt meg. Az atlétika viszont a felszínen maradt. A sportok királynőjében időről időre feltűnik egy magyar nagyság, mint most a sokáig borzalmas körülmények között készülő, de annál elszántabb és tehetségesebb súlylökő, a bronzérmes Márton Anita. Az ő harmadik helyezése Kiss Balázs 1996-os és Pars Krisztián 2012-es elsősége folytatásának tekinthető, és nem érdemes pálcát törni a tornasport fölött sem, mert Berki Krisztián a különös kvalifikációs rendszernek „köszönhette”, hogy nem védhette meg olimpiai bajnoki címét. (Rendben, nem szerzett kvótát, noha hozzájuthatott volna. De vajon a legutóbbi győztesnek miért kell előzetes próbát tennie?)
Lélek a háttérben
„Több szemszögből is lehet nézni az úszók riói szereplését. Egyrészt az amerikaiak és az ausztrálok mögött a harmadik legeredményesebb nemzet lettünk, ez jelképes erejűnek tartható. Hosszú Katinka csodálatos, Kapás Boglárka és Kenderesi Tamás ugyancsak fantasztikus volt. Másfelől viszont tagadhatatlan, hogy három olyan számot kiengedtünk a kezünkből – a férfi négyszáz vegyest, a kétszáz pillangót és a kétszáz mellet –, amelyekben legalább dobogós helyezésre aspiráltunk. Ki kell deríteni, mi történt ezekben a számokban. Biztos vagyok benne, hogy nem az egyéni felkészítéssel volt baj, Cseh László is bizonyítja ezt, aki a kétszáz mell kudarca után néhány nappal százon újra nagyot úszott. Valószínűleg lelki okok állnak a háttérben.” (Hargitay András, az úszók szövetségi kapitánya)
Mindent egybevetve: az éremtáblázaton elfoglalt tizenkettedik hely, a nyolc arany alapján messzemenően elégedettek lehetnek a magyar szurkolók. Még azok is, akikben van hiányérzet, ellentétben az MTVA alkalmazottjaival. Ők tudniillik a százkilencedik helyezetthez is ekképpen fordultak: „Büszkék vagyunk rád.” Így viszont milyen hitelességgel mondták az elsőknek ugyanezt? Az őszinte örömöt nem sikerült közvetíteni.
Ám ettől még minden magyar néző őszintén tudott örülni.
A vízre, pástra, dobogóra tekintve volt minek.
Van min finomítani
„A női kajakosok sikere önmagáért beszél, azon nincs mit elemezni. A férfiaknál viszont nagyon sok gond van, mind kajakban, mind kenuban. A riói sikertelenség fő okának Dombvári Bence eltiltás miatti kiesését gondolom. Ő szerepelt volna kajak egyesben és Hufnágel Tiborral kettesben is, szinte biztos, hogy mindkét számban érmet nyert volna. Három héttel az olimpia előtt állt össze a négyes, így képtelenség felkészülni, legalább három-négy hónap kellett volna. Biztos, hogy át kell gondolni a válogatási szisztémát és elveket. A kenusoknál a Molnár, Tótka páros is csak két héttel a verseny előtt tudta meg, hogy szerepel, így a kettős negyedik helye bravúr. A három női arany miatt nem lehetünk elégedetlenek, de bőven van még min finomítani.” (Horváth Gábor kétszeres olimpiai bajnok kajakos, a Honvéd szakosztály-igazgatója)
