galéria megtekintése

Sportfogadási maffia: Polip bundában

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 30. számában
jelent meg.


Csepelyi Adrienn
Népszabadság

A napokban jelent meg magyarul Brett Forrestnek, az ESPN magazin újságírójának Bundamaffia című könyve, amely döbbenetes képet fest a szervezett csalókról. Budapesten járt és lapunknak is nyilatkozott Chris Eaton, a kötet főszereplője. A hatvankét éves ausztrál férfi a rendőrségnél kezdte pályafutását, majd az Interpolnál dolgozott. Aztán 2010-ben – a FIFA felkérésére – a terrorveszély elhárításában segített Dél-Afrikában a világbajnokságon.

Brett Forrest
Brett Forrest

„Sohasem érdekelt a futball, mindig a rögbiért rajongtam – mondja nevetve. – De sokszor jól jön, hogy külső szemlélőként tekintek a labdarúgásra.” Amikor a fülébe jutott, hogy a vb néhány résztvevője bundázni akar, a fogadási csalások ügyében is vizsgálódni kezdett. Így járult hozzá, hogy lehulljon a lepel minden idők legelképesztőbb sportbűnügyéről.

 

A könyv bemutatja az ügy negatív hősét is. A szingapúri Wilson Raj Perumal piti tolvajból lett bundakirály. Eleinte őt verték át a kínai nagykutyák, később már ő húzott csőbe mindenkit. Dollármilliókkal játszott.

„Előszeretettel hangoztatta: megélhetést teremt a lefizetett játékosoknak, a bundázás pedig áldozatok nélküli bűntett. De hiába tetszeleg valaki Robin Hood szerepében: a bűntény bűntény marad” – szögezi le Eaton, aki azzal is vitatkozik, hogy áldozat nélkül zajlanak az ügyletek. „Az ezredforduló után Kínában is már-már a legnépszerűbb csapatsporttá vált a futball. Aztán kitört a bundabotrány, elítélték a csaló játékvezetőket, az emberek pedig elveszítették a labdarúgásba vetett hitüket. Mára ott a futball a futottak még kategóriába zuhant vissza.”

Kínos, de épp az UEFA ajánlására került Eaton látóterébe a magát hírszerzőnek kiadó Robin Boksic, aki értékes információkkal kecsegtetett a bundamaffiával kapcsolatban. Amikor látta, hogy Eatontól semmit sem tudhat meg a bundaellenes nyomozás állásáról, felszívódott. „Mégsem mondanám, hogy az európai szövetségben is beépített emberekre kellene vadásznunk – véli az ausztrál leleplező. – Bár a korrupció létező probléma, azt gondolom, ez esetben az UEFA mindössze túl naiv volt.”

Ingoványos talaj
Ingoványos talaj
A szerző felvétele

Sokan viszont már abban is korrupciót gyanítanak, hogy a FIFA a növényevő dinoszauruszok fürgeségével reagál az utóbbi években beláthatatlan méretűvé dagadt bundaügyben. Eaton ezt is cáfolja: „Sok mindent láttam, mégsem hiszem, hogy mindenki bűnös volna. Épp ezért kell mihamarabb átláthatóvá válniuk a nemzetközi szervezeteknek.” Erre utal Forrest is, amikor azt írja: „A FIFA távolról sem az igazság felkent bajnoka.” Kétségtelen: egy nonprofit szervezet és egy modern üzleti vállalkozás határmezsgyéjén egyensúlyoz.

Azt Eaton is elismeri: a bundapolip mindent behálózó és megragadó csápjaitól könnyű paranoiássá válni. „Az újságírók szerepe e tekintetben kiemelkedően fontos. Az ő feladatuk a korrekt, tényszerű, átfogó tájékoztatás, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a világ szembesüljön a helyzet komolyságával. A dramatizálás viszont – bár tudom, hogy a bulvársajtó érdekeit leginkább ez szolgálná – beláthatatlan következményekkel járna.”

Szlovákiában pontlevonásokkal szankcionáltak, ítéleteket hoztak; nekünk, magyaroknak nemegyszer a balladai homály jut. Eaton szerint mégsem csak a következmények elmaradása miatt kell aggódnunk: „Attól, hogy a kishalakat elítélik, a helyzet nem változik. A rendszer feltérképezése, a működés ellehetetlenítése az igazi feladat.” Állítja: lassan ugyan, de csökken a hatóságok reakcióideje, már képesek megszorongatni a „Perumalokat”. A szálak nem feltétlenül Szingapúrba, hanem az orosz és az olasz maffiához, valamint a kínai bűnszervezethez, a triádokhoz vezetnek, az online sportfogadás ugyanis hatalmas bevételi forrássá lépett elő az alvilágban.

Eaton sem úszta meg fenyegetések nélkül munkája során, ám nem ijedős típus. „Ha sikerülne megfélemlíteniük, az azt jelenté, hivatást tévesztettem. A családomra nagyon vigyázok, de nem élhetek rettegésben.” Igaz, ma már máshol, más eszközökkel harcol a fogadási csalások ellen: újabban a katari kormány sportbiztonsági központjánál tevékenykedik. „Költőien fogalmazva: próbáljuk megvédeni a sportot önmagától. Mert senkinek ne legyenek illúziói, a bunda mindenhol jelen van, ahol pénz kínálkozik.”

Mi pedig benne vagyunk a közepében. A többszörösen börtönviselt Perumal Magyarországon élt (vélhetően védett tanúként), magyar okmányokkal utazgatott. Gyaníthatóan nem állásinterjúkra. Gyakorlatilag zavartalanul machinálhatott. Igaz, nálunk egyelőre az itthoni szereplőkkel sem feltétlenül jutnak dűlőre. A meghallgatások során kiderült: a maffiával kapcsolatba került – beszervezett vagy beszervezni próbált – futballistáknak szinte egytől egyig feltűnően rossz a memóriájuk. – Szerencsére ehhez a szakmához nem is kell emlékezőtehetség – „nyugtatott meg” mindenkit a nagy múltú pesti klub kapusa a bíróságon.

Kár, hogy néha azt is elfeledik, mit mondtak jegyzőkönyvbe néhány évvel ezelőtt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.