galéria megtekintése

Párizsba beszökik a tenisz

0 komment

Árvay Sándor

A holnap kezdődő párizsi Grand Slam-tenisztorna kapcsán máris tényként könyvelhetjük el, hogy régi ismerősök kerültek új szerepkörbe a pályák mentén, az viszont csak két hét múlva tisztázódik, vajon lesz-e váltás az uralkodói trónuson.

Ami a váltás szervezői részét ­illeti, sok újdonsággal rukkoltak ki a franciák. Új főtitkára lett ­nemzeti szövetségüknek, a 90-es évek sztárjátékosa, a világrangsor negyedik helyéig is felkapaszkodó Guy Forget, a későbbi Davis Kupa-kapitány. Ő ügyködik mostantól a Roland Garros tornaigazgatójaként, a 2004-ben világelsőként jegyzett Amelie Mauresmo pedig – miután kilépett Andy Murray edzői csapatából – a francia Federation Kupa-együttest készíti fel a novemberben esedékes döntőre, amelyben honfitársai a címvédő csehek ellen próbálnak majd csodát tenni a párizsi Bercy sportpalotában.

A Muskétások Kupája a férfiaknak, a Suzanmne Lenglen-trófea a nőknek
A Muskétások Kupája a férfiaknak, a Suzanmne Lenglen-trófea a nőknek
Benoit Tessier / Reuters

Most azonban a csaknem egy évszázada, 1928-ban a boulogne-i erdők Porte d’Auteuil negye­dében épült, s azóta évről évre ­szépülő sportkomplexumra figyelnek a (valaha) fehér sport hívei. A pályák egykoron a főváros határán szerénykedtek, ma viszont Párizs és a teniszvilág szívét jelentik.

 

Nekünk, magyaroknak különösen kedves e versenyhelyszín, hiszen egyéni Grand Slam-sikerrel csak a Roland Garros kapcsán büszkélkedhetünk: 1947-ben ­Asbóth József, 1958-ban Körmöczy Zsuzsa emelhette magasba a tró­feát. Körmöczy és Gulyás István jóvoltából volt vesztes finalistánk is, párosban pedig Taróczy Balázs (a svájci Heinz Günthardt oldalán), illetve Temesvári Andrea (az amerikai Martina Navratilova társaként) nyert itt döntőt hajdanán.

A mostani generáció jóval szerényebb reményekkel vág neki a tornának: a felnőttek mezőnyében csupán Babos Tímea (WTA-44.) képviseli színeinket a 128 játékost felsorakoztató főtáblán. A soproni teniszezőnő az amerikai Saman­tha Crawford (105.) ellen kezd. Ha nyer, akkor volt páros társa, a francia Kristina Mladenovic (26.) és a korábbi párizsi bajnoknő, az olasz Francesca Schiavone mérkőzéséről kap ellenfelet, a harmadik fordulóban pedig a világelső amerikai Serena Williams következhet...

Az uraknál Davis Kupa-csapatunk éljátékosa, Fucsovics Márton pályafutása 13. Grand Slam-tornáján sem jutott túl a kvalifikáción: ezúttal a selejtező második akadályánál bukott el, s térhetett haza 7000 eurós bánatpénzzel. Ez nem csekély summa: ­barátok között is 2,2 millió forint. A fran­ciák a tavalyihoz képest átlagosan 14 százalékkal (a legjobban a kerekes­székes szakágban, 22 százalékkal) emelték a pénzdíjakat, s immár 32 millió eurót (tízmilliárd forintot) osztanak szét a szereplők között. A főtábla első meccsén búcsúzók 30 ezer, a második körösök 60 ezer, a harmadik fordulósok 102 ezer, a nyolcaddöntősök 173 ezer, a negyeddöntősök 294 ezer, az elődöntősök 500 ezer eurót kapnak. A döntő vesztese egymillió euróval gazdagodik, a férfi és női győztesnek egyaránt kétmillió jut.

Az esélylista élén a két rangsorvezető, Novak Djokovics és Serena Williams áll. Ám a férfiaknál az utóbbi tizenegy tornán szinte csak Rafael Nadalnak osztottak lapot (a spanyol versenyzőnek volt egy négyes győzelmi sorozata, majd zsinórban ötször nyert, 71 győzelem és két vereség az örök mérlege). A 2009-es tornát a svájci Roger Federer nyerte, a tavalyin pedig honfitársa, Stanislas Wawrinka győzött. A párizsi salak jellegzetessége, hogy a másik három Grand Slam-viadalon, a füvön és a kemény pályán ellenállhatatlan világklasszisok közül sok sztárjátékos csak szenvedett a Roland Garroson: John Newcombe, Arthur Ashe, Jimmy Connors, Pete Sampras, Boris Becker, Stefan Edberg sem tudott révbe érni a francia fővárosban. Miként Djokovics sem. (Eddig.) A szerb játékos tizenegy GS-trófeából álló gyűjteményéből már csak a Muskétások Kupája hiányzik. Három korábbi döntője során kétszer Nadal, a múlt évben Wawrinka állította meg. A vörös salakon még „Djoko” sem sebezhetetlen. Monte-Carlóban már a második fordulóban kiesett, a római döntőben kikapott a salakhoz mind jobban alkalmazkodó skót Murray-től. S ha addig nem veszít, akkor a párizsi elődöntőben akár a sérülései után a csúcsra most iszonyatos energiával visszakapaszkodni akaró Nadallal is találkozhat...

A papírforma felborulása azonban inkább a női viadalon ­várható. A korábbi győztesek listája is szélesebb (2005 óta a belga ­Justine Henin három, Serena Williams és az orosz Marija Sarapova két-két, a szerb Ana Ivanovics, az orosz Szvetlana Kuznyecova, Schiavone és a kínai Li Na egy-egy alkalommal volt Párizs bajnoka), ráadásul a közvetlen élmezőnyből hiányzik a doppinggyanú miatt felfüggesztett játékjogú Sarapova, valamint a sérült dán Carolina Wozniacki.

A favorit persze Serena, akinek azonban ugyanaz a legnehezebb ellenfele, mint a többieknek. Az extraklasszis játékosnak, mint oly sokszor, ezúttal is mindenekelőtt önmagával kell megküzdenie. A világelső keveset teniszezett az idén salakon, egyetlen (római) tornáján viszont nem talált legyőzőre. A harmincnégy éves amerikai versenyző negyedik párizsi bajnoki címére, egyben a huszonkettedik Grand Slam-elsőségére hajt. Ha nyer, az örökranglistán utoléri a német Steffi Grafot, és már csak a 24-szeres győztes ausztrál Margaret Court előzné meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.