galéria megtekintése

Ne keresd a menőt!

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 31. számában
jelent meg.

Árvay Sándor
Népszabadság

Nagyot tévedett, aki a sztárjátékosok tömegét elsöprő hét eleji párizsi tenisztornádó után, a csütörtöki szélcsendben azt gondolta: most aztán elvonult a vihar, s minden csordogál tovább a megszokott mederben.

A forgószél ugyanis visszatért, ám azzal nem Sarapova villámgyorsan lezárt meccsén szembesülhettünk. Az orosz szépség mindössze 51 perces „biciklizése” (6:0, 6:0) láttán a szenvedő fél, az argentin Ormaechea nem tehetett mást, kínjában folyton mosolygott.

Tomljanovic: jogos az öröm
Tomljanovic: jogos az öröm
Gonzalo Fuentes / Reuters

Arra kevesebben számítottak, hogy Ajla Tomljanovic a harmadik kiemelt Agnieszka Radwanska arcára fagyasztja a mosolyt. Tudtuk ugyan az Evert teniszakadémián pallérozódó 21 esztendős horvátról, hogy sokat fejlődött az elmúlt időben, ám az is igaz, hogy az utóbbi négy Roland Garros tornán soha sem tudott kikecmeregni a selejtezős mezőnyből, s Grand Slamviadalon sem járt még a második fordulón túl.

 

Jelenlegi 72. helyéhez képest tehát elégedett lehetett volna azzal, hogy egy korábbi párizsi bajnokot (Schiavone) és egy kiemeltet (Vesznyina, 32.) már haza tudott küldeni, ráadásul a stabil formában teniszező Radwanska ellen nem sok esélyt adtak neki.

De ő másképpen gondolkodott. Erőteljes alapvonaljátékának köszönhetően sikerült is tervét valóra váltania (6:4, 6:4). Történelmet írt: a profi női tenisz históriájában még nem fordult elő, hogy egy Grand Slam-torna első három kiemeltjének egyike sem jut el a legjobb tizenhat közé.

Serena, Li és Radwanska mellett a sérült Azarenka sincs ott Párizsban, megnyílt tehát a kapu a követők számára. A nyolcaddöntőben a tavalyi budapesti WTA-verseny győztese, a negyedik kiemelt Halep a legrangosabb résztvevő, s természetesen Sarapova szintén arra törekszik, hogy Párizsból is hazavigyen egy szuvenírt.

Marijára nagy ütésváltás vár a következő körben, hiszen az ausztrál Stosur pénteken Melbourne finalistáját, a szlovák Cibulkovát verte, míg Tomljanovic a salakos mezőny egyik legjobbjának számító spanyol Suarez-Navarro ellen lép majd pályára. Az urak eddigi produkciója inkább tükrözi a papírformát, bár nyilván másképp vélekedik erről Wawrinka...

Nadalt aligha állítja meg bárki is a legjobb nyolcig vezető úton, Djokovics is előkelő magabiztossággal navigál, noha pénteki meccsén a horvát Cilic ellen a 6:3, 6:2, 6:7, 6:4 számszerű eredménye nem tükrözte kellőképpen, hogy a labdamenetek milyen csatát hoztak, s hogy mennyire nem volt egyszerű dolga a belgrádi sztárnak.

Ami Federert illeti: ő remek formában van. Igaz, veszített játszmát tegnap (7:5, 6:7, 6:2, 6:4 az orosz Turszunov ellen), ám játéka elegáns és eredményes, ami bizakodással töltheti el.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.