galéria megtekintése

Új spanyol baloldal: tudják merik, teszik...

0 komment

Inotai Edit

Nyolcezer eurós havi fizetésükből csak 1900 eurót (a spanyol minimálbér háromszorosát) vennének csak fel, a többit jótékony célra ajánlanák fel. Öt EP-képviselőjük nem utazna bizniszosztályon, és ha egy lobbista csak a közelükbe menne, azonnal kipakolnának a sajtónak.

Lehet, hogy tiszavirág-életűek, de vitathatatlanul a spanyol politika új sztárjai: a Podemos (képesek vagyunk rá) alig száz napja működik, és máris 1,2 millió szavazatot kapott az EP választáson, a fenti ígéreteikkel akár tovább gyarapíthatják támogatóik számát.

Az új baloldali párt a társadalmi elégedetlenségi  mozgalmakból nőtt ki,  a felháborodottakból (indignados), a madridi főteret elfoglaló Május 15. vagy a kilakoltatások ellen küzdő civil mozgalmakból. Sikerük egyben a hagyományos baloldal kudarca: hiába van szocialista és exkommunista párt is a spanyol parlamentben, a válságban egyikük sem volt képes megszólítani azokat, akik csalódtak a politikai rendszerben. Márpedig egyre többen érzik úgy, hogy nekik valójában édes mindegy, a konzervatív Néppárt vagy a szocialisták vezetik az országot, az ő helyzetük attól nem lesz jobb.

A Podemos egyik képviselője ki is mondta: véget kell vetnie annak a helyzetnek, hogy vannak, akik élethosszig a politikából élnek. – Van a politikai kaszt, és vannak az állampolgárok – fogalmazott a párt szóvivője. Ők nyolc évben maximálnák a politikai mandátumokat, nem fogadnak el adományokat sem a bankoktól, sem az építőipari cégektől, mert csak így tudják megőrizni a függetlenségüket.

 

Pablo Iglesias, a párt vezetője az utóbbi évek legnagyobb „televíziós felfedezése". A 35 éves, kecskeszakállas, copfos fiatalember politológiát tanít a madridi Complutense Egyetemen, és a tévés vitaműsorok egy kedvelt meghívottja. A kampányban egyenes adásban alázta porig adatokkal és érvekkel a profikat, akik közül nem egy kijött a sodrából, és minősíthetetlen szavakkal illette. Iglesias rendíthetetlen nyugalommal  nyomogatta a tabletjét, és elnézően mosolygott. A neve már önmagában főnyeremény a baloldalon: a néhai Pablo Iglesias (1850-1925) a spanyol Szocialista Munkáspárt Párt meglapítója volt, az ifjú reménység anyja el is ismerte az El Paísnak, hogy a fiát szándékosan nevezte el így.

Színes az életrajza mind az öt EP képviselőjüknek: van köztük munkanélküli vállalkozó, akinek a konzervatív kormány áfaemelése tette tönkre a vállalkozását, és korábban évekig mosogatóként, pincérként vagy spanyoltanárként dolgozott Angliában. Van középiskolai oktató, aki a bevándorlók ügyét karolná fel, a fogyatékosokért kiálló, kerekesszékhez kötött egyetemi kutató, és egy volt korrupcióellenes ügyész is. Mindannyian közel álltak az exkommunista Egyesült Baloldalhoz, de hiába, ők is a politikai kaszt része: a Podemos szakítást szorgalmaz mindennel, ami a spanyol rendszerváltás óta létrejött  politikai elit része.

Főképp a társadalom aktív politikai részvételét szorgalmazzák. Iglesias a brit The Guardiannak frappánsan úgy fogalmazott: ha az állampolgárok nem vesznek részt a politikában, ezt más fogja megtenni helyettük. A passzivitás lehetővé teszik, hogy a nevükben beszéljenek, ezzel ellopják a jogaikat és a végül a pénztárcájukat is.
Nem is tagadják, hogy vannak illúzióik, és éppen ez a jó bennük. Mikor szavaztál utoljára hittel, illúzióval? – kérdezi a kampányfilmben Pablo Iglesias, azzal érvelve, van más út, mint amit a politikusok hirdetnek. Nem kell eladni az országot, zálogba tenni a gyerekeink jövőjét; fel lehet venni a harcot még Angela Merkellel is, a német kereszténydemokrata kancellár Spanyolországban is főmumussá vált.

Az emberek megszólításában a Podemos valóban sikeres volt: a fiatalok  egy részét sikerült mozgósítani a közösségi oldalakon, a Twitteren vagy Iglesias gyújtó hangú vitáival. A programjuk megvalósítása azonban más kérdés: a 60 éves nyugdíjkorhatár bevezetése, a 35 órás munkahét, a feltétel nélküli alapjövedelem,  a közszolgáltatások államosítása, az alanyi jogon járó áram, víz és fűtés, az adócsalás elleni kemény fellépés, a teljesen ingyenes általános orvosi ellátás vagy az uniós döntések előtti széleskörű társadalmi viták és népszavazások bevezetése sokaknak szimpatikus. Ám arra nem vesztegetik  szót, hogy mit kezdenének a spanyol államadósságal (ez a GDP 90 százaléka), a munkanélküliséggel (26 %) vagy a gazdaság hanyatló versenyképességével.

2015-ig van még idejük: a spanyol parlamenti választásokon eldőlhet, hogy illúzió volt-e a Podemos, vagy tényleg tudnak más megoldást.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.