A káprázatos passzok és a labdakezelés művészei megdöbbentő átadásokra-átvételekre vállalkoztak. Két feledhetetlennek hitt virtuóz ledöntötte a saját szobrát: Franz Beckenbauer és Michel Platini megszűnt a futball nagy alakjának lenni.
Noha a FIFA moralitásával kapcsolatban régóta nincs semmiféle illúzió, napjaink korrupciós botránysorozata bizonyos szempontból megrázóbb minden korábbi skandalumnál. Merthogy a labdarúgás bálványai mindeddig érintetlenek maradtak, most pedig két, örökösnek hitt ideál is meghökkentően besározódott, sőt lerombolta saját szobrát.
Az egyik Franz Beckenbauer, a másik Michel Platini.
Hogy ők ketten milyen játékosok voltak, az nehezen fogalmazható meg. Látni kellett, ahogyan futballoztak. Beckenbauer, aki eredetileg támadó fedezet – a hatvanas évek Bozsikja – volt, középhátvéddé válása után külön fogalmat teremtett: az irányító centerhalfét. Hátulról dirigálta az NSZK meg a Bayern München vb- és Eb-aranyérmes, illetve szériában háromszoros BEK-győztes csapatának játékát. Pedig – főként a válogatottban – a középpályán is ragyogó dirigensek voltak: Günter Netzer és Wolfgang Overath. Ám a szervezést a „Kaiser” kezdte. Platini nem irigyelte meg elődjét: maradt középső sorban. Vezérletével a francia válogatott kétszer jutott a vb-n a legjobb négy közé, e kettő között pedig 1984-ben elnyerte az Európa-bajnoki címet. Az Eb mesterlövésze a csatárok mögött játszó Platini volt... De még a gólérzékénél is csodálatosabbnak tetszett az, ahogyan látott a pályán. Felülről „kiszúrtál” három jónak tetsző megoldást, erre ő nemegyszer a negyediket – messze a legjobbat – választotta. Szerény megítélésem szerint még Zinedine Zidane-t is felülmúlta, noha ugyancsak extraklasszis honfitársa két vb-döntőt játszott, és az első után áthaladhatott a Diadalív alatt.
