Ennek már régen vége, sőt Magyarország a futballban mind gyengébben teljesít.
Hogy újabban épült néhány stadion, annak semmi köze a sportág belső életéhez. Az politikai döntés eredménye, állami büdzséből bárhol és bármikor felemelhető néhány luxus létesítmény. Most van két fényűző aréna meg egy falusi katedrális, de bármilyen lenyűgöző a tetőszerkezet és akármennyire jól mutat is megannyi Sky box, a legragyogóbb építmény sem képes formás akciót vezetni.
Ahogyan a magyar válogatott sem tudott vasárnap az Üllői úti zöld paradicsomban. (Ahol a szektorok hoch elegánsak, a lényeg viszont – akár a címeres mezes együttes, akár a ferencvárosi csapat lép pályára – nyomorúságos.)
Pedig az ellenfél ezúttal ideálisnak tetszett. Az északír csapat a világranglista kilencvenötödik helyezettjeként és úgy érkezett Budapestre, hogy legutóbb 2010 szeptemberében, a szlovénokkal vívott maribori meccsen győzött vendégként. Azóta ötször döntetlent ért el – a Feröer szigeteken, Máltán, Izraelben, Cipruson, valamint a most az albánok győzelmével megvert Portugáliában –, és tizenkétszer kikapott. Még Walestől, Észtországtól, Luxemburgtól, Azerbajdzsántól is. Négy éves idegenbeli nyeretlenségének tizenhét találkozója során egynél több gólt csak Luxemburgban szerzett (2-3), tizenegy alkalommal nulltalálatos maradt, és összesen 7-36-os gólkülönbséget produkált. A hozzánk is ellátogató szlovéniai hősök – McAuley, Hughes, Cathcart, Brunt, Evans, Davis, Baird, Kyle Lafferty – talán már nem is hitték, hogy más ország pályáján valaha megint nyerni tudnak.
|
| Teknős Miklós / Népszabadság |
Ám itt az újabb diadal, made in Hungary.
Jellemző az északírek meglepetésére, hogy a belfasti lapok ekképpen kommentálták a zöldek szokatlan 2-1-es sikerét: „Szeptember hetedike különleges nap"; „Semmi sem lehet édesebb Észak-Írország számára". A gólpasszt adó, majd a győztes gólban is főszerepet játszó Lafferty pedig úgy megmámorosodott a fehér hollót idéző három ponttól, hogy kijelentette: „Immár akármelyik ellenfelünket felülmúlhatjuk."
Az azért még odébb van.
Tény viszont, hogy Michael O'Neill szövetségi kapitány együttese – a látottak alapján – logikus és megérdemelt győzelmet aratott, hiszen három ziccerhelyzetet is kialakított, míg a magyar kompánia, melyet aligha lehet csapatnak nevezni, egyetlen hasonló támadást sem vezetett.
A Győr–Göteborg, az FTC–Rijeka, a Diósgyőr–Krasznodar vagy a Debrecen–Young Boys kvalifikációs párharcra emlékeztetett az Eb-selejtező, de hát mi másra is hajazhatott volna, amikor az elképesztő beharangozókkal felvezetett hazai bajnoki és kupatalálkozókon kívül magyar együttes nincs a pályán.
Az NB I valódi értékét – értéktelenségét – hűen tükrözi, hogy a százszázalékos teljesítménnyel az élen álló Videoton itthon domináló labdarúgói közül Juhász, Gyurcsó vagy Kovács – a többiekkel együtt – az űrt meghódító asztronautának tetszett vasárnap. Értsd: a súlytalanság állapotába került. Jelzem, a „tehetséges" Kovács – jó néhány standard első osztályú „felfedezettel" egyetemben – az albánok akkor már két esztendeje nyeretlen huszonegy éven aluli válogatottjával szemben sem nyújtott semmit majdnem egy éve a kispesti Bozsik stadionban (0-2). Miért várnánk tehát, hogy a „nagyok" között mutasson valamit?
Nemzetközileg minden fronton csődhelyzet van.
Meseországban – nincs mese – változatlanul be kell rendezkedni az űrséta-meccsekre.
