galéria megtekintése

Meg is úszhatták volna a sportolók

6 komment


Bodnár Zalán

A magyar sikersportág újabb két versenyzőjét lapátolták ki az olimpiai keretből, mert növekedési hormon volt a szervezetében.

Újabb botrány árnyéka vetül az utóbbi idők doppingügyei miatt amúgy is erősen megtépázott nimbuszú magyar kajak-kenu sportra: három nappal az olimpia megnyitóünnepsége előtt váratlanul megváltoztatta a riói olimpiára utazó férfi kajakversenyzők névsorát az MKKSZ elnöksége.

Molnár Péter és Tótka Sándor itt még külön, de Rióban már egy hajóban eveznek
Molnár Péter és Tótka Sándor itt még külön, de Rióban már egy hajóban eveznek
Szabó Miklós / Népszabadság

A döntés: Molnár Péter és Tótka Sándor állhat rajthoz két másik, meg nem nevezett versenyző helyett. A testület azért döntött a csere mellett, mert a Magyar Antidopping Csoporttól kapott informá­ciók ismeretében gyanítható: az eredetileg benevezett kettős doppingvétséget követett el. Pontosabban: a MACS jelzése alapján a két válogatott versenyző atipikus mintákat produkált, ami ugyan önmagában nem minősül doppingvétségnek, ennek ellenére dr. Tiszeker Ágnes, az antidopping csoport vezetője lapunknak is megerősítette: egyértelmű, hogy tiltott szer volt a sportolók szervezetében.

 

„Félreértés ne essék, nem a versenyzők biológiai útlevele, tehát nem a sportolók különböző időszakokból származó mintáinak összehasonlítása alapján merült fel a tiltott szer használata, hanem egy új módszer révén, amelyet márciusban vezetett be a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség – mondta Tiszeker Ágnes a Népszabadságnak. – Sokan voltunk, akik már korábban is nagy reményeket fűztünk ehhez az új módszerhez, amely minden eddiginél biztosabban mutatja ki a növekedési hormon jelenlétét a szervezetben. Július tizenegyedikén vettünk először mintát a szóban forgó sportolóktól, és mivel az eredmények nem voltak szokványosak, további (komplex, vér-, vizelet- és biológiai útlevél-) vizsgálatokat végeztünk el. A július huszonkettedikén levett minta már olyan erős gyanúra adott okot, hogy az azt vizsgáló osztrák labor továbbküldte a WADA referencialaborjába, Londonba. Ennél az új módszernél az a szabály, hogy akkor lehet valakit eltiltani, ha minden mintában a megengedett mérték fölött van a tiltott szer. Ezt ebben az esetben nem állíthatjuk, ám huszonnegyedikétől már olimpiai időszak van, az ekkor levett mintákat már automatikusan továbbítani kell a WADA-nak és a NOB-nak is."

Eljárást nem indított a MACS, hiszen jogilag nem követtek el doppingvétséget a sportolók, de nyomban értesítette a magyar szövetséget, egyben a kezébe is adta a döntés felelősségét: 1. a tények ismere­tében engedélyezi-e a gyanús olimpikonok riói szereplését, vállalva annak nem kis kockázatát, hogy odakinn megbuknak a doppingvizsgálaton; 2. eltiltja őket, és másoknak ad lehetőséget.

Felemás korlát

Rióban, a NOB-ülés kezdetén Thomas Bach, az olimpiai bizottság elnöke kijelentette: át kell gondolni a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség működését. A német sportdiplomata ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a NOB-nak korlátozottak a lehetőségei a doppingellenes harcban.

„Az MKKSZ elnökségének tizennégy tagja van, a hétfői elnökségi ülésen tizenhárman voltunk jelen, egy tag külföldön tartózkodott, onnan üzent, hogy ő az eltiltásra szavaz – tudatta lapunkkal Baráth Etele, a szövetség elnöke. – Érintettség okán egy tagunk nem voksolt, miként a nemzetközi szövetség alelnöke – aki ugyancsak benne van elnökségünkben – sem, egy valaki pedig későbbre halasztotta volna a döntést. Tízen viszont egyhangúlag arra szavaztunk: el kell tiltani a gyanúba keveredett kajakosokat. Jogilag ugyan nem követtek el doppingvétséget, mégpedig azért nem, mert nem lehet tudni, a megengedett szintnél alacsonyabb vagy magasabb mértékben volt-e a szervezetükben a növekedési hormon, de az vitathatatlan tény, hogy tiltott szerrel éltek. Emiatt akár meg is úszhatták volna az esetet, mert az új módszer még olyan friss, hogy bizonyos hibaszázalékkal kalkulálni kell, ám a mi fegyelmi szabályunk értelmében a versenyzők súlyos fegyelmi vétséget követtek el. Előzetesen esküt tettek rá, hogy kizárólag tiszta eszközökkel küzdenek, és ezt az esküt megszegték."

A sportolók nevét nem közölte a szövetség, ám Baráth is megerősítette, hogy az újonnan a keretbe kerülők azok helyére lépnek, akikkel szemben a K–2 200 méteres szám hazai válogatójának „szétlövésében" alul maradtak. Márpedig a Molnár, Tótka párost a Horváth Bence és Szomolányi Máté alkotta kettes győzte le...

Nem tiszta víz

A férfi kajakos ötkarikás küldöttséget már nem először kellett átalakítani. Korábban az 1000 méteren egyesben és párosban is indulási jogot szerző Dombvári Bence került ki az utazók közül, mert a doppingtesztje pozitív eredményt hozott a második válogató után. Dombvári tavaly – Csipes Tamarával egyetemben – kokainnal is lebukott. A sportágban másutt is áll a bál: három héttel ezelőtt a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség eltiltotta az olimpiáról a teljes román és a fehérorosz válogatottat, miután valószínűsíthető volt, hogy mindkét csapatnál szisztematikus doppingolás folyik.

 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.