galéria megtekintése

Könnyen lehet, hogy Trump ezzel bukja el az elnökválasztást

30 komment


Kőműves Anita
NOL

Fordulópontot hozhat, hogy a republikánus jelölt egy elesett muzulmán katona családját támadja. A választók rosszul viselik, ha nem az elitet üti, hanem közembereket.

Humayun Khan kétéves volt, amikor 1978-ban pakisztáni szüleivel együtt az Egyesült Államokba költözött. Amerikai állampolgár lett és igazi amerikai fiúként nőtt fel Washington egyik külvárosában, Silver Springben. Pszichológiából diplomázott egy közeli egyetemen, majd katonának állt. Irakba nem kellett volna mennie, de önként jelentkezett. Itt már századosi rangban szolgált.

Donald Trump
Amerikai háborús hős családjának ment neki Trump
Reuters

2004. június 8-án épp szabadnapos volt, de ragaszkodott hozzá, hogy kimenjen a bázis kapujához, megnézni, hogy vannak a beosztottjai. Amikor odaért, azt látta, hogy egy sárga taxi száguld a kerítés felé. Embereit hátra küldte, maga ment előre és próbálta megállítani az autót, amely amint közel ért hozzá, felrobbant. Khan meghalt, de megmentette társait és feltehetően azokat is, akik a kaputól nem messze az ebédlőben voltak épp.

 

Khan az elmúlt egy hétben az amerikai elnökválasztási kampány egyik kulcsfigurája lett. Édesapja, Khazim Khan ugyanis szívszorító beszédet mondott a demokraták elnökjelölő gyűlésén, ahol az országból a muzulmánokat kitiltani akaró Donald Trump ellen szólalt fel. Hiszen fia muzulmán katonaként életét adta hazájáért. "Olvasta maga egyáltalán az alkotmányt?" kérdezte Trumptól az apa, miközben a zsebéből előhúzta a szöveg egy nyomtatott példányát.

 

Trump pedig nem tudta megállni, azonnal visszaütött sajtónyilatkozatok és Twitter-üzenetek sorában. Először azzal vádolta meg Khan édesanyját, aki a beszéd alatt szintén a színpadon állt, hogy nem volt mondandója, vagy nem engedték szóhoz jutni – azt sugallva, hogy az iszlámban a nőnek nincs szava. Később azt mondta: ingatlanfejlesztőként végzett munkája ugyanolyan áldozat, mint a katonáké, hiszen munkahelyeket teremtett.

Republikánus és demokrata politikusok azonnal hevesen elítélték Trump kijelentéseit. Igaz, párttársai annyira nem mentek messzire, hogy megvonják tőle támogatásukat az elnökválasztási harcban. A Reuters szerint Trump hétfőn emailben kérte minden kongresszusi párttársa támogatását az ügyben, ám mindeddig senki sem állt ki mellette.

Republikánusok mondták Donald Trumpról

"A párt őt jelölte, de ez nem jelenti azt, hogy becsmérelheti a legjobbjainkat" – John McCain szenátor

"Elborzaszt, ahogyan lekicsinyelte [a Khan családot] és hogy volt képe saját magát az általuk hozott áldozathoz hasonlítani" – Kelly Ayotte szenátor

"Eddig még soha senki sem ment el, hogy nekimenjen az elesettek családjainak" – Lindsey Graham szenátor

A The New York Times által megkérdezett szakértők szerint a Khan család elleni támadás fordulópontot hozhat. Trump eddig bármit mondott, nem ártott neki. Ám most nem a gazdasági vagy politikai elitet támadja, mint eddig, hanem átlagembereket, akik életüket adták Amerikáért. Fókuszcsoportos vizsgálatok alapján pedig ez a határvonal a választók számára. Az Egyesült Államokban pedig a katonákat támadni különösen veszélyes egy politikus számára. Hiszen az ország majdnem másfél évtizede folyamatos háborút visel, mindenki ismer valakit, aki a tengerentúlon szolgál vagy szolgált.

Az amerikai egyébként is patrióta nemzet, amely büszke a hatalmára. Igaz, érdekes módon idén a patriotizmust a republikánusok mintha átengednék a demokratáknak – ami az utóbbi időben nem volt jellemző. A demokrata konvención hangzottak el a megszokott "USA! USA!" felkiáltások, ott szólalt fel az egykor az afganisztáni háborút vezető John Allen tábornok. És Khan elhíresült mozdulatával még az alkotmányt is visszavették mint szimbólumot – az alaptörvény szövegét ugyanis az utóbbi években a republikánusok jobbszárnya használta előszeretettel.

Hirtelen megjelent csontkinövések

Donald Trump ötször is halasztást kapott a katonai szolgálat alól, végül elkerülte, hogy Vietnamba kelljen mennie. Négy évig egyetemi tanulmányai miatt nem kellett bevonulnia. Amikor pedig lediplomázott, orvosi igazolást hozott arról, hogy "csontkinövések" vannak a sarkán, így hazatérhetett, hogy apja ingatlanvállalkozásában dolgozzon. Nem Trump lenne az első amerikai elnök, aki így vagy úgy elkerülte, hogy Vietnamba menjen (ld. Bill Clinton és George W. Bush), ám az első, aki hazudik róla. A jelölt korábban azt állította, azért nem hívták be, mert olyan jó sorszámot kapott a "sorozási lottón".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.