– Rögtön megtudjuk, de előtte még árulja el: származott bármikor hátránya abból, hogy nem a Parlamentben, hanem a szövetségi irodában ücsörög?
– Talán néhányszor, de a mennyiség elhanyagolható. S ezekben az esetekben sem feltétlenül direkt károkozásról volt szó, hanem arról, hogy a politikusok irányította sportágak bizonyos helyzetekben jobban jártak nálunk. Ezzel együtt mi sem állunk rosszul. Pedig eszem ágában sem volt, hogy elnök legyek.
– Befűzték?
– Így is lehet fogalmazni. Előállt a szponzori kör, amelynek tagjai együtt és külön-külön is közölték: kizárólag velem tudják elképzelni a folytatást. Akkoriban szakmai alelnökként dolgoztam, és mit tehettem volna: bólintottam. Ma már azt mondom, jól tettem.
– Élvezi a munkát?
– Amikor megválasztottak, elsődlegesnek tartottam, hogy Berki Krisztián olimpiai aranyérmet nyerjen. Bár annak idején magam is megfordultam a lovon, a hatvan felé közeledve természetesen már csak a háttérből segíthettem őt. Igyekeztem arra összpontosítani, hogy munkatársaimmal minden kérését teljesítsük, valamennyi körülmény stimmeljen. Aztán elmondhatatlanul jólesett, amikor londoni győzelme után maga Krisztián, továbbá a férfi-, sőt még a női válogatott edzője is odajött hozzám, és annyit mondott: köszönöm. Az a 2012-es siker rengeteget jelentett és jelent azóta is a sportágnak.
– Toporognak a gyerekek a tornacsarnokok kapui előtt?
– Közvetlenül az olimpia után valóban megszállták a fiatalok a szakosztályokat, de az lett volna a furcsa, ha nem így történik. A létszámnövekedés már önmagában nagy eredmény volt, nem beszélve arról, hogy a torna vita nélkül került be a tizenhat kiemelten támogatott sportág közé. De nem értük be annyival, hogy korábban soha nem látott mértékű pénz érkezett a szövetség számlájára; azon voltunk, hogy minőségi tartalommal töltsük meg a kínálkozó lehetőséget. A közvetlen toborzáson, akciókon, teremfelújításokon, szervásárlásokon kívül a legtöbb energiát arra fordítottuk, hogy minél szélesebb tömegben tudatosítsuk: tornázni akkor is érdemes, ha később nem lesz olimpiai vagy világbajnok a fiatalból. A torna ugyanis – jellegéből fakadóan – szinte az összes többi sportág számára alapot teremt, a tetejébe már óvodáskorban elkezdhető. Mostanra mindinkább meggyőződésem: jó ötlet volt a népszerűsítésre összpontosítani.
– Arra vonatkozóan is van tippje, hogy mit lehet kezdeni azzal a sztereotípiával, amely kínokat kiálló gyerekekkel, spártai módszerek alkalmazásával láttatja a tornát?
– Nincs szükség semmiféle tippre, mert a torna ma már egyáltalán nem ilyen sport. A metodika összehasonlíthatatlan a néhány évtizeddel ezelőttivel. Napjaink edzőinek nem az a céljuk, hogy a kölykökbe beleverjék a tudást, hanem az, hogy megszerettessék velük a mozgást. Nem is lehet másként, hiszen a világ nagyot változott minden tekintetben. Ezzel együtt akad időtálló tényező is,mégpedig a fegyelem. Anélkül ma is elképzelhetetlen a tornaterem, de azt hiszem, ennek így kellene lennie az egész élsportban.
– Talán valóban ez volna a helyzet, ha korábbi sportolók vezetnék a szövetségeket...
– Éppen az előbb említettem, hogy a torna fegyelemre nevel. Tehát diplomatikus leszek: talán.
Kemény-szavak
Kemény Dénes mondta: „Természetesen lehet jó sportági elnök civil potentátból is, amennyiben kellő sportszeretet és -ismeret szorult belé. De az nyilvánvaló, hogy a sportolóból, ráadásul klasszis sportolóból lett elnök mindig hitelesebb lesz a sportági szereplők meg a közönség körében is.”
