Azt mondják, fogalmuk sincs, nem számolták, ők csak tették a dolgukat. Nem kozmetikázzák azt a tényt sem, hogy mindketten olyan súlycsoportban lettek aranyérmesek, amely nem szerepel a riói olimpiai menüben (a nemzetközi versenyeken nyolc, a játékokon viszont fogásnemenként csak hat kategóriában birkózik a mezőny), ugyanakkor ígérik: 2016-ra minden kritériumnak megfelelnek majd.
Amint az köztudomású: a kontinensviadalon Lőrincz a 71, míg Bácsi a 80 kilós súlycsoportban nyert, Brazíliában viszont eredeti „osztályában” – 66, illetve 75 kg-ban – állna szőnyegre.
A Népszabadság kérdésére – miszerint ötkarikás szemmel nézve mennyit érnek a mostani sikerek – egyöntetűen azt válaszolják, hogy kötöttfogásban „nagyon kicsi a különbség Európa és a világ élvonala között, de értékében persze nem összehasonlítható az Eb- és az olimpiai diadal”.
A 2006 és 2013 után az idén harmadszor Eb-győztes Lőrincz – csak a rend kedvéért: a tuskirályként emlegetett, jelenleg a hazai szövetség elnökeként dolgozó Hegedüs Csaba „csupán” kétszer állt hasonló dobogó tetején – mértékletesen, mégis sokatmondóan fogalmaz, amikor kijelenti: „Reális esélyünk van a jó szereplésre Rióban is.” Gáspár Tamás ügyvezető igazgató (nocsak: még egy Európa-bajnok...) mindezt annyival toldja meg, hogy „az Eb-aranyhoz szükséges tudás elegendő az olimpiai aranyhoz is”.
A családias és – manapság ez sem szokványos – szeretetteljes légkörben minden megszólaló olyan átéléssel beszél a nem is olyan régen a szőnyeg szélére állított sportágról, hogy az önmagában felér egy időutazással (el ne felejtsük: az Eb-n volt két bronz is a szabadfogású Veréb István és Ligeti Dániel jóvoltából), ám a jó hírekből marad a folytatásra is.
Hegedüs például bejelenti, hogy komolyan megfontolja, harcba szálljon-e a nemzetközi szövetség hamarosan megüresedő elnöki posztjáért, miközben megtudjuk: júliusban Pécsett egyetemi és főiskolai vb-t rendeznek, amelyen a válogatottak többsége részt vesz, tekintve, hogy – ez sem volt mindig így – hallgatói jogviszonnyal büszkélkedhet.
|
Bácsi Péter
Kimmo Brandt / MTI/EPA |
Az összejövetel végén – a jelen és a jövő után – a múlt kerül fókuszba. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából Kruj Ivánt szólítják a hallgatóság elé, s az ünnepelt meghatottan mond köszönetet az aranygyűrűért, amelyet Hegedüs ad át neki „a fölülmúlhatatlan életműért”.
A bírói pályafutása során kilenc olimpián közreműködő sportember az FTC-ben edzőként világklasszisokat nevelt, s ma már azt is elmondhatja magáról: Erzsébeten csarnok viseli a nevét. A világ birkózósportjának halhatatlanjai közé néhány éve beválasztott mester még annyit présel ki magából, hogy „jó veletek”, és ezzel az állításával az összes jelenlévő mélységesen egyetért, mielőtt hasat behúzva, mellet domborítva összeáll fényképezkedni a karfiolfülűek díszes társaságával.
Mint régen, Polyák, Kozma vagy éppen Hegedüs idején.
