galéria megtekintése

'Itt náci emlékmű nem fog épülni' - megint elbontották a kordont


Rab László
NOL

A Szabadság téren újra felállított kerítést immár harmadik alkalommal bontották el a tiltakozók.

Harmadszor is elbontották a héten a tiltakozók a birodalmi sasos 'német megszállási emlékmű' alapozása köré húzott fémkerítést a Szabadság téren. A civil tiltakozók már csütörtök délelőtt kialakították a riadóláncot, s déltájban mintegy harmincan arról győzték meg a munkásokat, hogy abba kellene hagyni a régi beton mellvéd feltörését.

Ezután feliratot fújtak a kordont övező vászonra, az állt rajta, hogy „Itt náci emlékmű nem fog épülni. Nem hagyjuk!" A déli órákban élénk tárgyalásokat folytattak – az akciót szervező Magyar Fruzsina vezetésével – a készenléti rendőrség parancsnokával és egy fiatalabb férfival, akiről többen azt mondták, ő a Terrorelhárítási Központ embere.

Harmadik nap bontják a kordonokat -M. Schmidt János / Népszabadság
– Miután semmiféle jelzés nem áll itt arról, hogy elkezdődött valamilyen építkezés – mondta Magyar Fruzsina –, úgy gondoljuk, hogy itt illegális parkrongálás zajlik, ami ellen állampolgári jogon lépünk fel. Szeretnénk tudni, hogy ki bízta meg a munkásokat a park ezen részének elbontásával, és ki a beruházó.

 

A készenlétisek alezredese ezután eltűnt az állítólagos TEK-es emberrel. Amikor visszatértek, arról tájékoztatták az egybegyűlteket, hogy rendben találták az építési engedélyeket, azokat ők is megnézhetik a kormányhivatalban vagy az 5. kerületi önkormányzat épületében.

A pompás lehetőség a tiltakozókat nem nyugtatta meg, tanácskozni kezdtek, s arra jutottak, hogy az esti kordonbontásig inkább 'elülik' az utat. Ez voltaképp tökéletes megoldás volt, hiszen arra vártak, hogy minél többen legyenek, és az is befolyásolta a hosszú, majd félnapos várakozást, hogy a kordonfal elbontása után a munkások már ne lássák értelmét annak, hogy újrakezdjék a munkát.

– Sokba fog ez Orbánnak kerülni – mondta egy kordonbontó, aki a sajtóvisszhangban látja akciójuk valódi értelmét. Mások előkerítették azt a régi felvételt, amelyen Orbán Viktor ellenzéki politikusként kordont bontott a Kossuth téren. – Ha ő megtehette, mi is elbonthatjuk – fogalmazott a polgári engedetlenség mellett a végtelenségig kitartó, elszánt tiltakozó, aki Csepelről érkezett, tarsolyában Németh Szilárd választási 'skalpjával'. – Az a baj, hogy kitettük a rezsibajnokot az ajtón a hidegre, de aztán bemászott az ablakon (azaz: országos listán mégis bejutott a Parlamentbe – R. L.). Itt a Szabadság téren hosszú csatára lehet számítani. Most abban a szakaszban vagyunk, hogy akadályozzuk az építkezés megkezdését. Hogy mi lesz később? Meglátjuk.

Föltűntek ismertebb arcok is. Déltájban megjelent Mécs Imre egykori szabaddemokrata (később szocialista) politikus, majd megérkezett Suchman Tamás egykori miniszter is, aki az ebédszünetet megszakító kisebbfajta felhőszakadás elől fedél alá húzódva mesélte el, hogy a gyalázatos emlékmű ügyében tárgyalt már Rogán Antallal és Lázár Jánossal is, mindketten a miniszterelnökhöz irányították. Orbánhoz persze még nem jutott be, állítólag a jövő hét keddjén találkoznak. Teljességgel kizárt, hogy Orbánt ebben az ügyben bárki és bármi meghátráltassa.

A tiltakozók az 'alessel' folytatott megbeszélés során azt is szóvátették, hogy eltűntek azok a személyes tárgyaik, amelyeket a holokauszt-áldozatok emlékére helyeztek el a leendő szobortalapzat elé. Kiderült aztán, hogy az építésvezető konténerében, papírdobozba csomagolva tárolják a rendőrök által csak „kegytárgyaknak" nevezett emlékeket: köveket, fényképeket, könyveket. – Mindent meg tetszenek ott találni, vigyáztak rájuk, mindenki átveheti a magáét – mondta a higgadtan tárgyaló rendőr, aki csak arra kérte a felháborodott résztvevőket, hogy ne egyszerre beszéljenek.

M. Schmidt János / Népszabadság

Megjelentek, igaz, egyelőre szervezetlenül, olyan szélsőségesek is a helyszínen, akik nagyon is egyetértettek a Gábriel arkangyalos emlékmű ötletével. Egy fiatal, a felirat előtt mackónadrágban pózoló és fotózkodó társaság tagjai azt mondták: a meccs még nincs lefutva.

A hatóságok közlése élénk izgalmat váltott ki a tiltakozókból. Kiderült, hogy a közterületfoglalási engedély április 7-étől május 31-éig érvényes, amiből az következik, hogy 1. Addig be akarják fejezni a szobor felállítását, 2. Amikor Orbán Viktor azt írta a Mazsihisznek, hogy a húsvét után folytassák a párbeszédet, már tudta, hogy a választások után rögtön hozzáfognak a sietős felállításhoz. Az ezzel kapcsolatos Szabadság téri megjegyzések nem tűrik a nyomdafestéket.

A demonstráció szervezői a békés jelleget villáskulcsokkal a kezükben is mindvégig hangsúlyozva nem siettek megnézni az érvényes építési engedélyt, azt kérték, inkább hozzák oda nekik. Erre a rendőrtiszt azt felelte, az építkezés vezetője ezt nem látja szükségesnek.

A szoborépítést eltakaró szemérmes kerítés immár harmadszori elbontására délután öt körül került sor. Miként az előző napokon, a tiltakozók – akik összesen úgy kétszázan lehettek – szétszedték a fémszerkezetet, és letámasztották a földre. Magyar Fruzsina az akció befejezését követően azt mondta: a polgári engedetlenségi akciót folytatják, ez a szobor meglátásuk szerint nem épülhet meg, mert sérti a holokauszt-áldozatok emlékét. Elhangzott az is, péntek délután négy órára várják a tiltakozókat a térre, hogy szükség esetén újra, negyedszer is lebontsák a kerítést. Kérdéses azonban, hogy lehet-e erre lehetőségük: a rendőrség a kordonbontás során nem avatkozott közbe, akkor csak a kameráztak, azt követően viszont már „intézkedtek is". Lovas Zoltánt, aki délelőtt a kerítésre írta a tiltakozó feliratot, nem csupán igazoltattak: megmotozták, majd pedig rongálás miatt péntek délelőttre beidézték a rendőrségre kihallgatásra. Késő délutánra nem csak a rendőrség, hanem a kerület is magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, hiszen a két napja tartó építkezéshez a jegyző megbízásából kikerült az „építési terület, belépni tilos" feliratú tábla.

A szobrot március 19-én, a német megszállás évfordulóján szerették volna felavatni, de a kormány a tiltakozások hatására május végére halasztotta a felállítást. Orbán Viktor a választási kampányra hivatkozva írta a Mazsihisz vezetőinek, hogy a „mindnyájunk számára megújulást hozó" húsvét után lehet folytatni a párbeszédet. Szerdán Steiner Pál bejelentette, hogy az MSZP népszavazást kezdeményez. Azt szeretnék elérni, hogy a kerületi önkormányzat vonja vissza az emlékmű létrehozásához a tulajdonosi hozzájárulást.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.