galéria megtekintése

Lelkük rajta

0 komment


Csepelyi Adrienn

Oknyomozás: Fischer Miklós sportpszichológus a brazilok  összeomlásáról, a németek csapategységéről    

Rossz taktika, gyenge játékoskeret, túlzott nyomás – ezek mind-mind okozhatták Brazília keddi, történelmi vereségét. A németek elleni gólkülönbség (1-7) azonban azt sugallja, ennél jóval többről, vagy inkább: valami másról van szó. Dr. Fischer Miklós sportpszichológussal a mérkőzés lélektani hátteréről beszélgettünk.

Oscar összetörve
Leonhard Foeger / Reuters

„A braziloknak lételemük a zene, a ritmus meghatározza az életüket; ha azonban ez utóbbi szétesik, nem tudnak alkalmazkodni egy tőlük idegen játékstílushoz, amilyen például a németeké" – magyarázza a szakember. – Ha visszanézzük a mérkőzés első tíz percét, látjuk, hogy ekkor még a házigazdák ritmusa szerint folyt a játék, az első német gól azonban megakasztotta azt. Egyértelmű, ugyanakkor teljességgel érthetetlen, hogy David Luizéknak lélektani szempontból nem volt forgatókönyvük az esetleges korai német vezetésre. Müller gólja után még látszott, hogy nekiveselkedtek az egyenlítésnek, a másodikat követően viszont összeomlottak, bizalmatlankodni kezdtek egymással, maguk helyett a másikat hibáztatták. Ha egy csapat valamennyi tagja kizárólag önmagában bízik, és mindent egyedül akar megoldani, az nem vezethet jóra. Márpedig Belo Horizontéban az is előfordult, hogy Julio Cesar mellett még hárman álltak a kapuban..."

 
Ki a hibás? A brazil játékosok egymásra mutogatnak
Eddie Keogh / Reuters

Fischer szerint a németek viselkedésén ennek éppen az ellenkezője látszott. „Elég megnézni a gólörömöket: a német játékosok nem önmagukat ünnepelték, hanem a társakkal együtt örültek."

Német gólöröm, brazil széthullás
Leonhard Foeger / Reuters

"Kroosék láthatóan tökéletesen ismerik egymás rezdüléseit a pályán, s abban, hogy most ilyen parádés játékkal győztek, nagy szerepük van a futballon kívüli csapatépítő programoknak." Egymás megismerése mindig segít, hogy tudjuk, kinek mik az erősségei. Így adott helyzetekben megtalálhatjuk a lehetséges legjobb megoldásokat.

„A legjobb példa erre a brazíliai vb-ről a hollandok második számú kapusának, Krulnak a becserélése a Costa Rica elleni büntetőpárbajra. Nem véletlenül elemezték azóta számos helyen a játékos pszichikai hadviselését: mozgásával, pillantásával, megjegyzéseivel lélektani előnyre tett szert. Márpedig az általam felkészített sportolóknak mindig azt mondom: amit nem tilos, azt fel kell használni a győzelem érdekében." A brazilok azonban zavarodottan, megfelelő vészforgatókönyv híján céltalanul szaladgáltak a pályán.

Fischer állítja: Scolarinak is sokkal gyorsabban kellett volna reagálnia a történtekre – és nem csupán taktikai értelemben. „Úgy járt-kelt az alapvonal mellett, mintha csakis őt vernék éppen. Bár a nyilatkozatában magára vállalta a felelősséget, azért jelezte: játékosai is hibásak. A felelősség megosztásával önmagában nincs gond egy csapat esetében, ilyenkor viszont elegánsabb, ha mindenki magáról mondja el, mit rontott el."

Scolari tehetetlennek bizonyult
Pool / Reuters

A nagy kérdés az: hogyan szedheti össze magát – ha egyáltalán képes lehet ilyesmire – a brazil válogatott a szombati bronzmeccsig. „Ez nem lehetetlen – mondja Fischer –, ha addig három-négy jó szakember külön-külön foglalkozik az egyes csapatrészekkel, javítva közöttük a belső kommunikációt. Ám egy korán kapott gól szombaton is mindent felülírhat lélektanilag."

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.