galéria megtekintése

Tarlós István: Folytatjuk! De mit is?

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 09. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

A Fidesz régi-új főpolgármester-jelöltje, Tarlós István nem hirdet új programot az őszi önkormányzati választásokra. Inkább újrahasznosítaná a régit. A városvezető a Kossuth rádióban azt mondta ugyanis, hogy az előzőben foglaltak ma is érvényesek. Ez valóban így van, ha kissé leporoljuk az előző programot, hamar kiderül, hogy az akkori ígéretek vagy túl általánosak, vagy egyáltalán nem teljesültek.

A főpolgármester meglepődhetett. Nem a Fedél Nélkül újságon, hanem, hogy akad még, aki árulja
A főpolgármester meglepődhetett. Nem a Fedél Nélkül újságon, hanem, hogy akad még, aki árulja
Kurucz Árpád

Tulajdonképpen még a városvezetést bíráló preambulum is eladható egy az egyben! Idézzük: „Az együttműködés fogalmát (...) a fővárosi mértékadók szinte kizárólag félrevezető retorikai szólamként használják. A városvezető koalíció által használt szervezeti és működési szabályzat a legelemibb demokratikus alapelveknek mond ellent, és még ezt is szelektív, következetlen módon alkalmazzák.”

S bár ez az előző ciklus bírálatára íródott, valójában a Fidesz–KDNP többségű Fővárosi Közgyűlés elmúlt négy évben gyakorolt vezetői stílusáról talán még az ellenzéki képviselők sem adhatnának jelenleg jobb jellemzést. Ami a részleteket illeti: Tarlós István 2010-es választási programja szerint a fővárosnak aktív kezdeményező szerepet kell vállalnia a fővárosi önkormányzati rendszer átfogó strukturális és hatásköri felülvizsgálatában, kezdeményeznie kell az önkormányzati, az építési, a közbeszerzési, a helyi adókról szóló, valamint a forrásmegosztási törvény módosítását.

 

Bár ezekhez az elmúlt négy évben valóban hozzányúlt a kormány, de egyszer sem fővárosi kezdeményezésre, és mára már teljesen nyilvánvaló, hogy a legkevésbé sem Budapest érdekében. Az adósságkezelési osztály létrehozásából sem lett semmi, mint ahogy a különféle civil szervezetek, szakmai kamarák, illetve a kerületi polgármesterek bevonására sem akadt igazán példa. Annál gyakoribb volt, hogy különféle társadalmi csoportok tiltakozó akciókkal akasztják meg a Fővárosi Közgyűlést.

Az előző program rendteremtő részét viszont mindenképpen aktualizálnia kell a kormánypártok főpolgármester-jelöltjének. A visszaeső és nem fővárosi bűnözőket ugyanis nem sikerült kitiltania Budapestről. Idetartozik, hogy az aluljárókat és a köztereket viszont valóban kisöpörte Tarlós István csapata, ígéretéhez híven eltüntetve szem elől a hajléktalanokat. A szabálytalan építkezések elleni fellépés ugyanakkor már nem sikerült ilyen látványosra.

A korábbi ígéretnek megfelelően felállt a két nagy városüzemeltetési holding is. A Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) működéséről keveset hallottunk, az általa felügyelt cégek nyereségesből veszteségesbe fordulásáért azonban aligha tehető felelőssé. Az állami rezsicsökkentő intézkedések és az adószabályok kivéreztették a fővárosi cégek többségét. Az önkormányzat így elesett a korábban milliárdos tételt jelentő osztalékoktól. Holott erre nagyobb szüksége lenne, mint valaha, hiszen a feladatfinanszírozásra való áttérés gyakorlatilag felszámolta a városvezetés pénzügyi mozgásterét, kiszolgáltatva Budapestet a mindenkori kormány kegyének.

Sokkal több vihart kavart a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), s nem csupán a folyvást csőd szélén billegő BKV miatt. Az egyre csúszó uniós projektek okán ugyanis reális veszéllyé vált a milliárdos forrásvesztés, amelyet már eddig is csak többszöri kormányzati beavatkozással sikerült elkerülni. Ugyanakkor az sem vitatható, hogy a főváros sikersztorijainak javát is ez a csapat hozta. A városvezetés által büszkén emlegetett 17 projekt közül 14 közlekedési tárgyú.

Tarlós István korábbi programja szerint „nehezen értelmezhető az imamalomszerűen ismételgetett világváros lózung”, ami helyett Tarlós a nemzet egységes fővárosát kívánta építeni. Az ennek érdekében felsorolt városképi tervekből azonban nem sok minden valósult meg: a Duna-partok a régiek, a komplex-elvű lakótelep-rekonstrukcióról nem is hallottunk, a P+R parkolók zöme csak papíron létezik, a Moszkva tér (azóta már Széll Kálmánnak hívják) rendezése, a kerékpárutak, a hídfelújítások, a villamosmeghosszabbítások és -összeköttetések továbbra is mind-mind csak ígéretek.

A programban szereplő új kongresszusi központ, illetve múzeumi negyed végül a főváros szinte teljes mellőzésével valósul meg. Ráadásul utóbbi nem a volt kormányzati negyed helyén, hanem a Városligetben. Várat magára a Fővárosi Közmunkák Tanácsának újjáélesztése is. A turizmus fellendítése érdekében bevetett „celebrity” és „e-marketing”, valamint a „city break” szintén bent maradhat az új programban. Az egészségügy és az oktatás fejezetek viszont kikerülhetnek, hiszen azóta a teljes intézményrendszer állami kezelésbe került.

Viszont bizonyosan színesedett a főváros kulturális élete, ahogy azt ígérték is, hiszen Dörner György személyében új igazgatót kapott az Új Színház, bezárt a Vidám Park, felavatták Abaj Kunanbajev kazah költő szobrát a Városligetben.

A környezetvédelmi fejezet célkitűzéseiből sokat elértek – megkezdődött a szelektív hulladékgazdálkodási rendszer kiépítése, némi ellenzéki háborgásra bezárták a Cséry-telepet, felszámolták a hajléktalanok kunyhóit. A romákkal, szegényekkel, civil szervezetek megsegítésével foglalkozó rész pedig teljes egészében átemelhető az új programba. Nagy valószínűséggel eddig sem olvasta senki.

Csupán három helyettes maradna

A főpolgármester a jelenlegi öt helyett három helyettessel dolgozna újraválasztása esetén. Tarlós István erről az Info-Rádióban nyilatkozott. Közülük Bagdy Gábort, az egyik mostani helyettesét meg is nevezte, aki számításai szerint a kompenzációs listáról jutna be, és pénzügyi, gazdasági, vagyoni területen számítana a munkájára. A főpolgármester emellett egy humán és egy fejlesztési helyettest szeretne.

Az önkormányzati választásról szólva kifejtette: nem zajos kampányt tervez, hanem az eredményekről és a tervekről akar számot adni. Tarlós István emellett olykor szókimondással párosuló őszinteséget is ígért, és kiemelte: megválasztása esetén az ellenzékkel is együtt kíván működni. (MTI)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.