galéria megtekintése

Tenisz: Lehet ász, lehet out

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 29. számában
jelent meg.

Árvay Sándor
Népszabadság

Közönségvonzó előnye a négyes körmérkőzéses sorozatnak, hogy az utolsó pillanatig nyílt versenyt kínál. A legtöbb esetben két vesztes meccs után is van esély a továbbjutásra, miként két győzelemmel sem lehet hátradőlni, mert körbeverések esetén a záróforduló hozhat még meglepetéseket. Kellemeset vagy kellemetlent: helyzete válogatja.

A női tenisz-világbajnokságon sem kellett túlságosan sokat keseregnie a Babos Tímea, Kristina Mladenovic párosnak a cseh kettős elleni nyitókörös vereség után, elvégre nem zárult be előtte a továbbjutás kapuja. S mivel az amerikai Raquel Kops-Jones és Abigail Spears tandemmel szemben 7:6, 6:2-es sikert aratott a magyar, francia egység, az a kapu továbbra is nyitva áll.

Mladenovic játékán nem látszott vasárnapi nyitómeccset zavaró combsérülése, ő is kiválóan adogatott, akárcsak honfitársunk, így Babos és társa nyolcvan perc alatt legyőzte tengerentúli ellenfelét.

A sajátos teniszmatematika immár olyan esélyt is kínál a negyedik helyen kiemelt páros számára, hogy a világelső – és Szingapúrban kettőből kettőt nyerő – Martina Hingis, Sania Mirza svájci, indiai kettős elleni pénteki meccsen egy tisztes vereség is becsúsztathatja a duót az elődöntőbe.

 

Ehhez persze az utána következő cseh–amerikai találkozón is Babost és partnerét kell segíteniük a szereplőknek... Maradjunk annyiban: az esetleges győzelem több esélyt kínál a továbbjutásra, de még az sem nyújt garanciát. Számolgatnak tehát szorgosan játékosok, nézők, edzők egyaránt.

Babos (jobbra) és Mladenovic a sajátos teniszmatematikában is bízhat
Babos (jobbra) és Mladenovic a sajátos teniszmatematikában is bízhat
Kamran Dzsebreili / MTI/AP

Az egyes versenyben is olyan helyzet alakult ki a második játéknap után, hogy mindkét kvartettben még valamennyi szereplő reménykedhet a továbbjutást jelentő első vagy második hely megszerzésében.

Szerdán a venezuelai születésű spanyol vb-újonc, Garbine Muguruza direktben jegyet válthatott volna a legjobb négy közé, ha két játszmában legyőzi a német Angelique Kerbert, s Petra Kvitova csak háromszettes mérkőzésen múlja felül Lucie Safarovát a cseh házi rangadón. Muguruza teljesítette saját penzumát (6:4, 6:4), a kétszeres wimbledoni bajnok – és 2011-ben vb-aranyérmes Kvitova „túl könnyedén” (7:5, 7:5) nyert, így még bármi történhet a Fehér csoportban.

Pénteken tehát – magyar idő szerint hajnalban – Babosék nyitják a programot, utánuk jön a Muguruza–Kvitova és a Kerber–Safarova mérkőzés, végül a párosok másik csoporttalálkozója következik, s tisztázódik, kik jutnak az elődöntőbe. A Vörös csoportban sem lefutott még semmi, abban is négyen reménykedhetnek még a két elődöntős hely megszerzésében. A csütörtöki párosítás: Simona Halep (román, 1.)–Agnieszka Radwanska (lengyel, 5.), Marija Sarapova (orosz, 3.)–Flavia Pennetta (olasz, 7.).

A csaknem félesztendőnyi sérülés után visszatérő orosz versenyző mind a két eddigi találkozóját megnyerte, a rutinos vb-szereplő, ám a kiemelkedő sikerrel továbbra is adós lengyel játékos mindkettőt elveszítette. A tavalyi döntőben a Serena Williams ellen vesztes román egy győzelemmel és egy vereséggel vág neki a csoportkör zárónapjának, akárcsak a karriercsúcsot az idei US Open megnyerésével elérő olasz, akinek – alakuljon bárhogyan is a szingapúri szereplése – ezen a héten lesz a pályafutásának utolsó profi mérkőzése.

Nagy a valószínűsége, hogy már csütörtökön...

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.