galéria megtekintése

Látó, Albert, Fedák Sári

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 21. számában
jelent meg.


Hegyi Iván
Népszabadság

Klasszis tizenegy azokból az időkből, amelyekben a világ 2–3. helyén jegyezték hazánk fiait

Volt idő, amikor a szüleivel tízéves korában az Egyesült Államokban letelepedő honfitársunk, Élő Árpád pontszámítása alapján rangsorolták a futballválogatottakat. (A Nemzetközi Sakk Szövetség 1970-ben vezette be a milwaukee-i magyar tudós szisztémáját.) Abban a rendszerben az ötvenes évek átlaga alapján a világon a második, a hatvanas esztendők középértéke szerint a harmadik volt a címeres mezes magyar együttes, így aztán semmi meglepő nincs abban, ha az utóbbi fél század nemzeti All Star-csapatait számba vevő sorozatunkban a magyar együttes tíz-tizenegyed részét a hatvanas évek klasszisai alkotják.

A kakukktojás az A csapatban az 1968-as olimpiai bajnoki címét megelőzően debütáló, de még az 1982-es világbajnokságon is szereplő 92-szeres válogatott Fazekas László, aki – pechjére – nem kapott helyet az 1972-es Európa-bajnokságon a legjobb négy közé jutó, máig az utolsó Eb-résztvevő magyar együttesben. (Az erős kezdés ellenére a hetvenes években már „csak” a földkerekség tizenkettedik legjobbjai voltak hazánk fiai az Élő-pontszámok szerint.)

Az utóbbi ötven év válogatottjának kapusa „nálunk” Szentmihályi Antal, aki ugyanúgy járt az 1966-os vb-n, mint előtte és utána jó néhány kollégája – mi tagadás, „potyázott” –, ám így is páratlan eredménylistája van: Eb-harmadik és olimpiai bajnok 1964-ben, a Vasassal kétszer, az Újpesttel hatszor NB I-es aranyérmes, a lilákkal BEK-elődöntős 1974-ben. De hát ebben a körben ez a dicsőségtábla a minimum...

 

A védősorból a két Kálmán, Ihász és Mészöly egyaránt veretlen bajnok volt a Vasassal 1966-ban, és további három alkalommal ünnepelt NB I-es elsőséget. Az Eb-bronz szintén mindkettejüknek megvan, Ihász ezt megtoldotta a ’64-es ötkarikás diadallal, majd 1973-ban angyalföldi csapatkapitányként ő emelte magasba a Magyar Népköztársasági Kupát. Mészölyt viszont nemegyszer meghívták az Európa- és a világválogatottba – először huszonhárom éves korában, 1964-ben –, s amikor Jasin búcsúmeccsén gólt fejelt Moszkvában a szovjet válogatott kapujába, a „Nem szégyelled magad?” kérdésre vidáman felelte: „Lev barátomat akkor már lecserélték, én Vlagyimir Pilguj hálójába küldtem a labdát...”

Mészöly gondoskodott róla, hogy a klubjában egyaránt középhátvéd Mátrai Sándor és Sipos Ferenc a válogatottban jobb-bekk, illetve beállós legyen, de a két pályamódosító sem volt akárki... Mindkettő Eb-bronzéremmel büszkélkedhetett, bár az – Szentmihályihoz, Mészölyhöz, Ihászhoz, Bene Ferenchez, Albert Flóriánhoz, Farkas Jánoshoz hasonlóan – egyiküket sem boldogította; a 81-szeres Mátrai az FTC-vel, három bajnoki címen túl, Vásárvárosok Kupáját nyert, Sipos pedig úgy mutatkozott be a nemzeti tizenegyben 1957-ben, hogy utána még 56 meccsen szériában játszott (végül 77 szereplésig jutott).

A középpályán a valaha volt legnagyobb újpesti virtuózok egyike, az ötszörös bajnok, VVK-döntős Göröcs János az irányító – a Lato, Szarmach, Gadocha lengyel csatárhármas mintájára úgy is írhatnánk ezt a triót: Látó, Albert, Szűcs Lajos –, az aranylabdás és a brazilokhoz előbb jutalomjátékra, majd a világválogatottba hívott, négyszeres bajnok, háromszoros gólkirály, VVK-győztes és -döntős ferencvárosi „Császár” a fő dirigens, a zongoracipelő pedig az a védőfedezet, aki soha nem volt akkora művész, mint hitvese, Pécsi Ildikó, ám Eb-negyedik helyezést, olimpiai aranyat és ezüstöt, világválogatottságot, VVK-döntőt, valamint két bajnoki címet mutatott fel.

Alberten kívül csak Bene járt kétszer a négy között az Eb-n. Az ő címeit sem könnyű felsorolni: az újpesti mesterlövész olimpiai bajnok, nyolcszoros bajnok, ötszörös gólkirály, BEK-elődöntős, VVK-döntős, Európa-válogatott volt.Mondom, a belépéshez szükség van „valamire” a névjegykártyán... Farkas az olimpiai meg a négy NB I-es aranyat tette a komornyik ezüsttálcájára az Eb-bronzérem, a világválogatottság, a „brazil” bombagól mellett.

Mert erre az álomtizenegyre mi sem jellemzőbb, mint hogy hárman közülük egyszerre léptek fel 1968 novemberében a Brazília–FIFA All Stars meccsen, míg a riói Maracana negyedik akkori magyar vendége, az Eb-bronzérmes – a harmadik helyért vívott meccsen kétgólos –, továbbá kétszeres olimpiai bajnok Novák Dezső, fájdalom, itt nem fért be...

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.