Mert ami eddig volt, az nem több, mint divatbemutató, folklórfesztivál, reklámfelület. Mindenki tudja, hogy nincs a világon harminckét jó futballválogatott, pláne egyenletes földrajzi szórásban. (Már régen mondom, hogy mi, futballkedvelő magyarok, költözzünk testületileg valami óceániai korallszigetre – a fűtésre se volna gondunk, és a továbbjutási esélyeink is nőnének: Európából, látszik, soha az életbe nem jutunk ki.)
Akkor ezt a csaknem három tucatnyi csapatot sajátos logika szerint (ezt kövesse valaki feltűnés nélkül!) négyes csoportokba rendezik, minek eredményeként keletkezik néhány nagyon erős csoport, amelyben a negyedikért is fáj a szivünk, és egy-két olyan gyenge, ahonnan a győztes se remélhet semmit a jövőjétől. (És az a legszebb, hogy ezek sosem azok, amelyekről előzőleg azt hisszük.) És ehhez még vegyék hozzá a csoportküzdelmek óhatatlan velejáróit, a sasszézásokat, megfontolásokat, hogyha itt nyerünk, a következő fordulóban elkerülhetjük azokat, emezekkel meg jó a döntetlen, de persze csak akkor, ha a másik meccsen nem lesz gólzáporos győzelem.
Nem magyarázom tovább a bizonyítványom, mindenki beláthatja, a legszélesebb tudással felvértezve sem könnyű megsejteni, mi történik a csoportkörben.
(Nyissunk itt egy filozófiai magasságú zárójelet. Ha nagyon őszinték akarunk lenni – nincs erre mindig igény – be kell vallanunk, hogy egy ilyen labdarúgó-világbajnokság voltaképpen egy sima szerencsejáték. Az győz, akinek nagyobb a mázlija. Ezt a tényt azonban nem szeretnénk beismerni, még magunknak sem. Úgy teszünk tehát, mintha nem így lenne. Mintha a jobbik győzne. És arra a meccsre, amit a játékvezető szégyentelenül elcsalt, azt mondjuk, a bírónak nincs videója – de most majd vehet magának, ahogy a régi tréfa mondja. És amikor kilencven percig felborul a pálya, kapufák sora követi egymást, és az ellenfél egyszer megy át a félvonalon, erőtlen lövésük egy hátvéden megpattanva a sarokba vánszorog, azt mondjuk, hiába, a helyzeteket be kell lőni. És a végén tényleg elhitetjük magunkkal, hogy a legjobb csapat lett a bajnok, hiszen győzött. Így aztán az igazságvágyunk is kielégül, meg a vérszomjunk is. Szép kis alakok vagyunk, mi emberek, annyit mondhatok. Hiszen ha tényleg arra lennénk kíváncsiak, melyik a világ legjobb futballcsapata, bonyolult selejtezőrendszer után körmérkőzéses bajnokságot rendeznénk a legjobb nyolc csapat részvételével: úgy sem tudnánk kiküszöbölni a véletlen szerepét, de legalább csökkenthetnénk. Na de hát az kit érdekelne?)
Egyszóval most jön a java. Most végre tér nyílik a szakértelemnek, mostantól, meglátják, degeszre nyerem magam. S hogy ne áruljak zsákbamacskát, kiterítem a kártyáimat. Szerintem a brazilok, hosszabbítás után kettőegyre verik Chilét, a jó kolumbok pedig három-nullra lelépik a fogatlan oroszlánná szelidült Uruguay-t. Győznek a franciák és a németek is. Erre még nem hördül fel senki, de arra talán igen, hogy én a mexikóiakat és a gazdagpartiakat esélyesebbnek vélem a hollandoknál és a görögöknél. Úgyannyira, hogy mindkettőt a négy közé várnám, ha, fájdalom, nem egymással játszódnának odafelé menet.
S hogy teljes legyen a képlet: az argentinok megverik Svájcot,az amerikánerek meg a szerintem messze túlárazott Belgiumot.
Részvéttáviratokat a szerkesztőség címére kérem.
