Még felfogni sem lehet ezt a sikert

Francia kapcsolat Hegedüs Gábor / Népszabadság

Király amúgy mindkét mérkőzés legjobbjai közé tartozott, ahogyan Gera Zoltán Oslóban az együttes agya, Kleinheisler László és Priskin Tamás pedig a kapitány meglepetése volt.

S akkor most érdemes megemlékezni arról, hogy a mérkőzéseket ugyan mindig a csapat játssza, ezúttal azonban a szakvezetőnek legalább akkora része van a kettős győzelemben, mint labdarúgóinak. Bernd Storck valamennyi húzása százszázalékosan „bejött”, s ha a magyar gólszerzőkkel kapcsolatban fel lehet is vetni, hogy a kapitánynak szerencséje volt, az együttes szervezettsége és tartása egyáltalán nem hárítható a mázlira. Valamennyi játékoson látszott, hogy a legmesszebbmenőkig törekszik megfelelni feladatának, és egyaránt lerítt az oslói meg az Üllői úti pályáról: Storcknak markáns stratégiája van.

A válogatott mindenekelőtt takti­kailag múlta felül ellenfelét az Ullevaal stadionban és a ferencvárosi arénában, s miután gratuláltam ezért a szakvezetőnek, a tréner ennyit mondott: „Nem volt ­rossz, ugye? Sokat segített nekem az a tíz nap, amelyet – a bajnoki forduló elhalasztása nyomán – együtt tölthettem a kerettagokkal; mindenkiről mindent vagy legalábbis majdnem megtudtam. Ám maradjunk továbbra is annál, hogy a győzelem mindenekelőtt a csapaté.”

Na, e dilemma eldöntése legyen a legnagyobb gondunk! A régiek közül Izsó Ignác mindenesetre azt mondta: „Az az egység, amelyet a pótselejtezőkön tapasztaltam, nem volt jellemző a magyar futball utóbbi évtizedeire.” E mondat egyformán dicséri a trénert és az együttest, akárcsak Tóth Bálint rezüméje: „Jó csapat, jó taktika, kitűnő edzői fogások.” ­Kovács Kálmán, aki részese volt a legutóbbi sikeres selejtezősorozatnak – még 1985-ben a vb-ért –, megjegyezte: visszamenőleg sokat lehet köszönni az Egervári-féle válogatottnak is, mert az alapozta meg, hogy kiemelt legyen a csapat a pótselejtezőn.

A „mexikói” csatár megemlítette még: „Sok mindent megmutatott a párharc a futball különlegességeiből. Nagy Ádám végigjátszotta a pesti meccset, a madridi Ödegaard nem.” A másik „nyolcvanhatos”, a norvégokat 1981-ben kétszer legyőző válogatottban is játszó Garaba Imre arról beszélt: „Valamennyi játékos ment, hajtott, és örömöt szerzett a közönségnek meg azoknak, akik pénzt tettek a futballba.”

Gáspár József, a régebbi MTK-kapus már előretekintett: „Jó ez a siker, főleg a következő generációnak.” Mészöly Kálmán, az 1964-es Európa-bajnokság bronzérmese megkönnyezte a visszavágót, de nem a norvég szépítés miatt, noha 1-0 és 2-0 volt a tippje a két találkozóra... Ihász Kálmán, aki ugyanabban az évben nemcsak ­Eb-harmadik, hanem olimpiai bajnok is volt, szintén átélte a mérkőzést: „Komolyan mondom, olyan volt, mintha játszottam volna.”

A slusszpoén pedig legyen az ­1972-es kontinenstornán negyedik helyezést elérők egyikéé, ­Dunai ­Antalé: „Annyit mondtuk már, hogy tizenkét, huszonnégy, negyven éve hiába várunk magyar részvételre az Európa-bajnokságon. Végre nem kell tovább számolni.”

Dehogynem: a napokat december 12-ig. Akkor tartják Párizsban a csoportbeosztást.

Már most izgatott az ember, hogy milyen lehet ez az urnában a Hun­gary cédulával...