galéria megtekintése

Ha nincs tét, megy nekünk a győzelem is

0 komment


Őri B. Péter

Befejeződtek a magyar–román közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság csoportküzdelmei. Az már vasárnap eldőlt, hogy a hazai válogatott nem juthat tovább a soproni kvintettből, ám az együttes az  utolsó, immár tét nélküli mérkőzésén 86:74-re nyert a szlovák csapat ellen. Így legalább nem nyeretlenül búcsúzott a kontinenstornától.

A presztízs szempontjából volt csak tétje a hétfői két meccsnek az Európa-bajnokság D csoportjának utolsó napján. A spanyolok és a szlovákok már mindenképpen középdöntősök voltak, a svédek és a magyarok győzelem esetén sem szerepelhettek tovább a tornán. Ráadásul a két továbbjutó nem viszi magával a mostani eredményt a tizenkettő közé.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Ennek ellenére a spanyolok sem lazsáltak, a svédek pedig lelkes szurkolóik támogatásával jól tartották magukat a címvédő, vb-második alakulat ellen, és csak négy ponttal, 64:60-ra kaptak ki. A lelátón szurkoló honfitársaik úgy ünnepelték őket a végén, mintha megnyerték volna az Eb-t. Ennyit a skandináv mentalitásról...

 

Úgy tetszik, a magyar csapat tagjai nem akarták megélni azt a szégyent, hogy győzelem nélkül búcsúzzanak Soprontól. Vajda például három perc alatt 12 pontig jutott, ennek köszönhetően is 18:11-re elhúzott a házigazda a szlovákok ellen. A találkozó pikantériája, hogy a vendégek szakvezetője az a Maros Kovacik, aki a magyarok kapitányának, Stefan Sviteknek a segítője volt, amikor a szintén szlovák tréner a mieinkkel nem jutott ki a 2013-as Eb-re... Az első negyed végén a volt főnök örülhetett, hiszen együttese tetemes előnyre tett szert (24:13).

Sőt, a folytatásban is ő lehetett a boldogabb, hiszen 31:18-as és 47:25-ös állást is rögzített az eredményjelző: Quigley és Krivacsevics szórta a pontokat, velük csak Toliver és Kissova tudta tartani a lépést, minek nyomán a félidőben 47:27-re vezetett a hazai alakulat.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

A szünet után ugyancsak Quigley-t és Krivacsevicset kell dicsérni: mindketten remekül céloztak, a harmadik negyed végén előbbi már 21, utóbbi 20, a magyar válogatott pedig 70 pontnál tartott, a szlovákok pedig mindössze 49-nél.
De – akárcsak az eddigi meccseken – ezúttal is rémisztő volt az utolsó felvonás: a Svitek-társaság hat perc alatt csak két pontot ért el, a szlovákok vérszemet kaptak, szurkolóik szinte túlkiabálták a mieinket. Quigley hármasa azonban végre lehűtötte a vendégkedélyeket. A szlovákok csupán megközelíteni tudták a magyar együttest, amely 86:74-re nyert, jelezve: ha nincs tét, akkor tudnak kosárlabdázni...

A csoport (Temesvár): Franciaország–Montenegró 79:67, Csehország–Románia 82:71. A végeredmény: 1. Franciaország 8 pont, 2. Montenegró 7, 3. Csehország 6, 4. Ukrajna 5, 5. Románia 4.

B csoport (Nagyvárad): Fehéroroszország–Görögország 82:57, Törökország–Olaszország 50:44. A végeredmény: 1. Fehéroroszország, 8, 2. Törökország 7, 3, Görögország 6, 4. Olaszország 5, 5. Lengyelország 4.

C csoport (Szombathely): Horvátország–Nagy-Britannia 76:70, Oroszország–Szerbia 77:53. A végeredmény: 1. Oroszország 7, 2. Szerbia 7, 3. Horvátország, 6, 4. Lettország 6, 5. Nagy-Britannia 4.

D csoport (Sopron): Spanyolország–Svédország 64:60, Magyarország–Szlovákia 86-74. A végeredmény: 1. Spanyolország 8, 2. Szlovákia 6, 3. Litvánia 6, 4. Svédország 5, 5. Magyarország 5. (Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény dönt).

A szerdától Debrecenben és Győrött zajló középdöntő résztvevői; I. csoport: Franciaország, Montenegró, Csehország, Fehéroroszország, Törökország, Görögország; Oroszország, Szerbia, Horvátország, Spanyolország, Szlovákia, Litvánia.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.