galéria megtekintése

Vén csatamén az állam élén


Körösi Ivett
NOL

– Egy kormányzó nem Superman és nem is a Mikulás, úgyhogy muszáj segítenetek a meló elvégzésében – mondta több ezer támogatójának a mexikói Nuevo León állam frissen megválasztott független kormányzója, miután történelmi győzelmet aratott a június eleji parlamenti és helyhatósági választásokon. 

A magát „Vadló" (El Bronco) becenévvel illető Jaime Heliodoro Rodríguez Calderón hírnevéhez hűen western csizmában és cowboy kalapban köszöntötte híveit, és többször ízes mexikói káromkodássokkal ünnepelte győzelmét, miután véglegessé váltak a választási eredmények.

A texasi határnál fekvő, virágzó gazdasága miatt Mexikó második legfontosabb államának tartott Nuevo León újdonsült első embere valóban történelmi tettet vitt véghez: a 2014-es választási reform óta most először indulhatott független jelölt, és a népmesei hőst idéző Calderónnak sikerült a szavazatok 49 százalékát besöpörnie.

 

Az 57 éves, ősz halántékú sármőr új szintre emelte a kampányolást Mexikóban. Az egykori földműves csak ritkán részletezte választási programját („majd kitaláljuk útközben"), viszont szüntelenül bókolt a rendezvényeire ellátogató nőknek. Gyakran lóháton érkezett, és bárki másnál aktívabb volt a közösségi médiában.

A korábban polgármesteri tisztséget is betöltő Calderón a The Economistnak azt mondta, hogy napi két órát töltött a telefonjára érkező, helyiek által feltett kérdések megválaszolásával. Magánéleti tragédiáit sem rejtette véka alá, amikor arról igyekezett meggyőzni a választókat, hogy képes felvenni a harcot a korrupcióval és a drogkartellekkel.Bár a The New York Times portréja szerint független forrásból nem sikerült hitelesíteni állításait, Calderón többször is elmondta, hogy az egyik fia 22 évesen, egy autóbalesetben vesztette életét, miközben emberrablók elől menekült. Kétéves lányát pedig a tavaszi kampány elején rabolták el rövid időre. Történetei és szuggesztív fellépése sokakban reményt keltettek.

– Bronco győzelme az emberek kiábrándultságának jelképe. Nemcsak a „kétpártrendszerbe" fáradtak bele, hanem az egész politikába – mondta a Népszabadságnak Mexikóvárosból a szervezett bűnözést és korrupciót kutató Guadalupe Correa-Cabrera.

A latin-amerikai országban 1929 és 2000 között egy párt kezében – a jelenleg koalícióban kormányzó, szociáldemokrata Intézményes Forradalmi Párt (PRI) elődjében – összpontosult a hatalom. Azóta pedig két párt – az ellenzéki, konzervatív Nemzeti Akciópárt (PAN) és a PRI – adja egymásnak a kilincset. A Texasi Egyetemen tanító mexikói szakértő szerint azonban egyiküknek sem sikerült megoldani Mexikó két fő problémáját: a hatalom minden szintjén jelen lévő korrupciót, és az ehhez szorosan kapcsolódó szervezett bűnözést.

Enrique Pena Nieto elnöknek máig nem sikerült lemosnia magáról, hogy szappanopera sztár felesége az elnök kapcsolatrendszerén keresztül tett szert luxusrezidenciára, valamint azt, hogy a gyanú szerint Iguala város polgármesterének és feleségének komoly szerepe volt 43 diák tavaly őszi eltűnésében és brutális kivégzésében. A mostani választásokon a PRI megőrizte vezető szerepét, de a 30 százalékos eredmény és a voksolás során kibontakozó erőszak komoly pofon volt a hagyományos pártoknak.

– A mostani vezetés igyekezett új színben, befektetési lehetőségek paradicsomaként feltüntetni Mexikót, ám nem jártak sikerrel – vélte a szakértő. Ebbe a csalódottsággal teli légkörbe vágtatott be Vadló, aki western csizmájával és szabadszájú (gyakran populista) stílusával három hónap alatt a legkevésbé esélyes jelöltből befutó lett. A hívei mostanra talán azt is elfelejtették, hogy harminc évig a PRI tagja volt, és csak 2014 őszén lépett ki a pártból.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.