Gammapolisz vár reánk

De mégiscsak az a helyzet: az ellenfél együttese hasonló válságban van, mint egész Görögország; igaz, a mi hazánk sem dicsekedhet a Quaestor-botrány kellős közepén, amely súlyos árnyékot vet – a többi közt – az MLSZ-re is. (A kevéssé tisztelt Tarsoly Csaba nemrégiben még ott ült a szövetség elnökségében. Helyette felkészül – nem feltétlenül kedvező előjelekkel, ugyebár – Garancsi István.) A körülmények még így is különlegesek, pláne, hogy a mellékfoglalkozású szövetségi kapitánnyal operáló magyar válogatott a feröreriek és a finnek ellen úgy szerezte meg a maximális hat pontot, hogy mindkét találkozón vetélytársa nyújtotta a viszonylag jobb futballt.

A görögöket sem túljátszani, hanem felülmúlni kellene; senki sem sopánkodna a harmadik 1-0 után, sőt... Ami ezt a leginkább megnehezítheti, az a rivális kapitányváltása. A csere nem csupán azt tükrözi, hogy az olasz Claudio Ranieri szégyenteljesen megbukott, hanem azt is: a görögök belekapaszkodnának az utolsó szalmaszálba. Az örmény származású uruguayi szakvezető, Sergio Markarian bemutatkozó mérkőzésére nyilván valamennyien úgy futnak ki, hogy mindenesetre megpróbálják...

S bár tudják, hogy a magyarokkal vívott mindmáig utolsó mérkőzésükön vereséget szenvedtek (barátságos találkozón 2008-ban, Budapesten 3-2), azzal is tisztában vannak: a legutóbbi tíz egymás elleni meccsből hatot megnyertek, és csak kettőt veszítettek el. Ami feltűnő: a két együttes köreiben szinte minden a kapitány körül forog. Nálunk azért, mert a szövetség egyetlen kudarcos tétmérkőzés után megszabadult attól a trénertől, akit maga választott ki, és megtette másodállású utódának a Hertha tizenöt év alatti labdarúgóinak edzőjét. (Aki azóta a berlini klub felnőttegyüttesének szakvezetőjévé avanzsált.)

A nagy kapkodás közben sikerült kifogni az „aranyhalat”, elvégre ifjabb Dárdai Pál irányításával hovatovább megvalósul a dalszöveg állítása: akkor is győzünk, hogy ha kikapunk. Mármint az érzések tekintetében, mert a valóságban Dárdai mérlege két győzelem, valamint egy-egy döntetlen és vereség, míg elődjéé, Pintér Attiláé két győzelem, egy döntetlen, két vereség volt. A másik oldalon szintén vabankra játszanak a hetvenéves tréner kinevezésével, függetlenül attól, hogy Markarian a 2000-es évek elején a Bajnokok Ligája, majd az UEFA Kupa negyeddöntőjébe vitte a Panathinaikoszt, 2011-ben pedig a Copa America harmadik helyéig vezette Peru válogatottját.

Az igazi ugrást az ismeretlenbe azonban maga az edző hajtotta végre: negyven esztendővel ezelőtt feladta vezérigazgatói állását egy montevideói olajipari cégnél, majd tíz évet szánt arra, hogy futballtréner legyen (noha soha nem volt profi labdarúgó). E vállalkozása tiszteletre méltó sikerrel járt, még akkor is, ha az ország nehéz helyzetében a görög szövetség alig kínált több pénzt neki, mint amennyit Dárdai „kiadásáért” az MLSZ leszurkol a Herthának. Az évi fizetése 427 200 euró, azaz csaknem 130 millió forint. Ez kiegészülhetne a prémiummal, csak hát a görög válogatott a legutóbbi tizenhárom mérkőzése közül csupán kettőt nyert meg, és hatot elvesztett, ráadásul mindössze hat gólt szerzett együttvéve.

Szóval: mikor, ha most nem? – tehetnénk fel a kérdést. De nem tesszük, mert bizony az is elképzelhető, hogy most sem...