galéria megtekintése

Átkozódva zokogtak a Blaha Lujza téren

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 27. számában
jelent meg.


Szemere Katalin
Népszabadság

Ötven éve robbantották fel a Blaha Lujza téri Nemzetit – március 27-én. A Nemzeti akkori ügyelője, Kadelka László jól emlékszik az utolsó előadásra és a robbantás pillanatára is, amelyet a társulat az EMKE emeletéről nézett végig sírva.

A színház riasztó állapotára és a kettes metró építésére hivatkozva robbantották fel a Nemzeti Színházat – mondja a Nemzeti egykori ügyelője, Kadelka. Azt állították, nem biztos, hogy a fúrással járó talajmozgást kibírja az épület. Aztán úgy hírlett, a metró miatt nem is volt erre szükség. Kadelka azt meséli: a Csokonai utcában álló víztorony (ez ma is ott van) látta el vízzel a Nemzeti hidraulikáját, és a két épületet összekötő alagút állhatott útjában a metrónak.

Blaha Lujza tér, Nemzeti Színház 1837 és 1965 között
Blaha Lujza tér, Nemzeti Színház 1908 és 1965 között
Fotó: fortepan.hu

A politika azt ígérte, a bontás után rögtön elkezdik építeni az új Nemzetit. Helyszínnek a Felvonulási teret jelölték ki, a Sztálin-szobor helyét, és nemzetközi pályázatot indítottak. A mostani épületre 37 évet kellett várni. Gobbi Hilda a hatvanas években minden követ megmozgatott (sikertelenül) azért, hogy ne pusztítsák el a Nemzetit.

 

A búcsúelőadás a Lear király volt Básti Lajos főszereplésével. Erősen él Kadelkában az az este. Ő  engedte le utoljára a függönyt. Arra is emlékszik, az egész társulat a színfalak mögött siratta az épületet. Gelley Kornél zárta az előadást. Az utolsó mondatoknál a sírással küszködött, a bohócot játszó Kálmán György súgott neki.

Hosszú, tüntető tapsorkán zárta az előadást.

Sokan úgy tudják, március 15-én robbantották fel az épületet, a jelenlegi Nemzeti is ezt vette alapul megemlékezésénél. Tévedés, mondja Kadelka, abban a politikai rendszerben kizárt, a jeles dátum miatt az botrány lehetett volna. A színházi világnapon (ezt akkor még nem úgy ünnepelték, mint most), március 27-én kezdődött a bontás, és több robbantás követte. (Ezt a dátumot erősítették meg a kordokumentumok a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményéből.) A társulat az EMKE étterem emeletén nézte zokogva, átkozódva, ahogy leomlik a homlokzat.

Gobbi Hilda (szobra) az új Nemzeti parkjában a régi Nemzeti székéből nézi a felrobbantott homlokzatot
Gobbi Hilda (szobra) az új Nemzeti parkjában a régi Nemzeti székéből nézi a felrobbantott homlokzatot
Fotó: szinhazkolonia.hu

Az 1400 nézőt befogadó épületből mindenki vitt magának emléket, ki-ki vérmérséklete szerint. Gobbi Hilda visegrádi nyaralójába beépíttetett sok elemet, Kadelka angyalfejet és az előcsarnokbeli „Dohányozni nem szabad” táblát hozta el, amelyet az új Nemzetinek adományozott. A Hevesi téren 1994-ben mondott fel Kadelka: „1960-ban az ország első színházába szerződtem, mikor eljöttem, a Nemzeti már csak a Rottenbiller utca felől volt az első.”

De van-e szükség Nemzeti Színházra?

Ezt a kérdést már sokan feltették, de a válaszban nincs konszenzus. Az ellenzők szerint azért jött létre 1837-ben, hogy legyen állandó magyar nyelvű színháza az országnak, most ebben nincs hiány. A politikusoknak csak a „nemzeti” része kell, a színház nem érdekli őket.

A pártolók viszont azt mondják, a legtöbb országnak van nemzeti színháza, míg a magyarok nemzeti társulata átmeneti helyeken játszott majdnem 100 évig. (De vajon miért van több vidéki nemzeti színházunk?) Ha az a szempont, hogy ez az ország reprezentatív helye, legjobb színháza, legjobb színészekkel, ki merne megesküdni arra, hogy ez valaha az volt. Hogy nem jobb a Katona, az Örkény vagy a régi Krétakör. Ha az a kívánalom, hogy a Nemzeti kapja a legmagasabb állami támogatást, akkor példálózzunk a drága műfajú, két játszóhellyel bíró operaházzal, amely hatszor annyi pénzből gazdálkodik. Igaz, a Nemzeti büdzséje több, mint az összes független társulatra jutó pályázati pénz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.