galéria megtekintése

Érik a botrány a Felcsút körül

16 komment

Munkatársunktól

Kis túlzással kevesebb témát szolgáltatott az utóbbi három évben az MTK, a Vasas és a Felcsút futballcsapatának NB I-es jelenléte, mint most néhány nap alatt. A három együttes meccsére fordulónként együttesen jó, ha három-ötezer néző volt kíváncsi, most pedig azon megy a vita, hogy hány szurkoló fér be az MTK–Vasas találkozón a vendégszektorba, miközben az MTK ultracsoportja (egyeseknek talán nóvum: ilyen is van) viszonylagos érdeklődésre számot tartó közleményt jelentet meg.

Amint arról beszámoltunk, a bajnokság utolsó fordulójában az MTK–Vasas mérkőzés helyszíne eredetileg az Illovszky Rudolf sta­dion, a piros-kékek otthona lett volna, mert a bajnokság előtt ezt a létesítményt jelölte meg hazai pályájaként az új stadionjára váró Hungária körúti klub. Ám az utóbbi időben már Dunaújvárosban játszó MTK a ­vidéki helyszínt választotta a mérkőzés színterének, hogy ne futballozzon vendégként is hazai pályán a Vasas a mindkét csapatnak fontos mérkőzésen. (Az MTK az európai kupaselejtezős szereplésre, a Vasas az NB I-es bennmaradásra hajt.) A változással azonban a Vasasnak is egyet kellett volna értenie.

Elvileg.

Az angyalföldiek ugyanis nem járultak hozzá a cseréhez, ám a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága szerint létezik olyan paragrafus, amely alapján a szövetség mérlegelhet, és ezúttal jogosnak látta az MTK érvét, hogy faramuci helyzetet eredményezne, ha a vendégcsapat valójában otthon játszana. Szintén különös fejlemény volt ezek után, hogy kötelezővé tették a szurkolói kártyát a dunaújvárosi mérkőzésre, így csak 378 angyalföldi szurkoló kap jegyet (NB I-es meccsen 1418 férőhelyes a stadion, és a rendező klub a helyek tíz százalékánál többet nem köteles garantálni a vendégek számára).

 
Dunaújváros, MTK, ifjabb Vad. Holnap is ez lesz
Meder István / Népszabadság

Mivel a Vasas kudarca a szintén a kiesés ellen harcoló közvetlen riválisának, a Felcsútnak jönne a legjobban, azonnal napvilágot láttak az ­összeesküvés-elméletek, melyek szerint az MLSZ és a Deutsch Tamás elnök vezette MTK is mindenben igyekszik megnehezíteni a Vasas dolgát. A különböző fórumokon tárgyalt szurkolói pletykák arról szólnak, hogy Deutsch annak a kormánypártnak a tagja, amelynek feje, Orbán Viktor miniszterelnök alapította a felcsúti akadémiát. Bizonyos felületeken a gyanú árnyéka vetült a kék-fehér klubra, így az ügyet nem hagyhatták szó nélkül az MTK vezérszurkolói sem.

Az Ultras MTK a Facebookon közleményt fogalmazott meg: „Az elmúlt egy hétben előbb gyanús módon kikaptunk a Felcsúttól, majd kitalálták, hogy kötelező lesz a szurkolói kártya az utolsó fordulóra, így nemcsak a mi szurkolóink egy részét zárják ki, hanem – sportszerűtlen módon – alig engednek be vendégeket egy számukra létfontosságú meccsre. Túl sokat kellett szégyenkeznünk egyetlen hét alatt olyan dolgok miatt, amelyekért nem nekünk kellene szégyellni magunkat. A zárófordulóban mindezek miatt szervezett szurkolás nem lesz. Pedig most azt kellene számolnunk, hogyan érhetjük el a dobogót vagy minimum az EL-selejtezőt. Kár, hogy most nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy valamiképpen visszaszerezzük az MTK név becsületét.”

Ugyanakkor az MLSZ-t nehéz lenne azzal vádolni, hogy túlságosan simulékony lenne a Felcsúttal. Bernd Storck szövetségi kapitány ugyanis a napokban megjegyezte: szívesen venné, ha a felcsútiak gyakrabban játszatnák a fiatal Kocsis Gergőt, akit tehetségesnek tart. Erre az akadémia sajtóosztálya így reagált közleményé­ben: „A szakmai iránymutatásba és egyes akadémistáink helyzetbe hozásába még a magyar szövetségi kapitány sem avatkozhat bele.” Ezután viszont Csányi Sándor MLSZ-elnök igazította el a felcsútiakat, mondván: az MLSZ-forrásból támogatott klubok szakmai munkája nem kizárólag az ottaniak felelőssége, így a kapitánynak igenis van beleszólása abba, ha a klubok nem tesznek meg mindent a tehetségek kibontakozásáért.

Megy tehát a műsor...

Ha nézhető futball nincs is, legalább cirkusz van helyette, az is valami. Mintha csak jól sikerült marketingakció lenne: ismét a bajnokságról beszél néhány ember a villamoson és a közértben. Pedig a tét továbbra is csak az, hogy ki marad benn a mérhetetlen színvonalú és nagyon is mérhető látogatottságú, 2629-es átlagnézőszámú NB I-ben...

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.