galéria megtekintése

Elefántból bolha

4 komment


Hegyi Iván

Az Európa-bajnokság előtti utolsó hazai találkozóra csaknem megtelt az Üllői úti stadion, noha Elefántcsontpart – jó néhány törzsgárdistáját szabadságolva – a vegyes csapatával érkezett Budapestre.

A kezdő tizenegy tagjai közül Angban kétszer, Bagayoko háromszor, Lamine Koné négyszer, Seri hatszor, Kanon kilencszer szerepelt korábban a válogatottban, igaz, Kalou (81) és Gradel (44) összesen 125-ször öltötte magára az afrikai együttes sárga mezét. A kísérleti felállás óvatossá tette Michel Dussuyert, a vendégek szövetségi kapitányát, aki – jóllehet Bernd Storck, a magyarok német szakvezetője 4–3–3-as afrikai formációra számított – a 4–5–1-es felállást választotta.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

Ebből már kitetszett, hogy nem a szűnni nem akaró támadások délutánja-estéje lesz a pénteki, és az első negyedórában tényleg a legteljesebb béke költözött a pályára. A vetélytársak sem egymást, sem a kaput nem veszélyeztették, a 102. fellépésével örök válogatottsági rekorderré előlépő Király, valamint Gbohouo, a két kapus eleinte akár le is heveredhetett volna a pázsitra a huszonkét fokos, kellemes melegben. (De nem úgy, hogy arra jár a labda, mert lövés után kezdetben még véletlenül sem kellett vetődni.)

 

Aztán a huszadik percben Gyurcsó szabadrúgása megzavarta az idillt, ám az elefántcsontparti háló őrét nem sikerült kizökkenteni: a sokáig kivételes próbálkozás utáni szöglet-beívelést úgy kapta el, akár a legyet. Azt nem lehet tudni, mit tett volna Pintér sarkazásával, ha az kapura megy, de az üdítő megoldás nyomán a bal oldali léc mellett ment ki a labda.

Mindenesetre aktívabbá vált fantáziamentes, kibontakozni képtelen és technikailag sem lenyűgöző ellenfelénél a magyar csapat, és fél óra elteltével Kleinheisler vezetést szerezhetett volna, ám könnyűnek tetsző helyzetben rontott: bár Gbohouo méterekkel kinn állt a kapujából, a középpályás a tizenhatosról nem a hálóba, hanem a kalitka fölé emelt. Ennél is nagyobb lehetőséget szalasztott el Gyurcsó, majd Szalai: a 33. percben Nagy látszólag gólpasszal indította középpályás társát, aki azonban Gbohouót ajándékozta meg gyengécske lövésével. Így sem ment füstbe minden, hiszen a kipattanóval Szalainak csak annyi dolga volt, hogy az üres kapuba gurítson, ám a csatár az elé vetődő bekket találta el, aztán Koné kiollózta a felperdülő labdát.

A második félidőben Elefántcsontpart is pályára lépett: az 53. percben Kodjia – pedig száraz idő volt – „esernyővel" lepte meg Juhászt és Langot, átadását Gradel Kalou homlokára ívelte, de a routinier hat méterről fölé tudta fejelni a tökéletes átadást. Herr Storck már a magyar gólokkal kecsegtető első félidőben is idegesen járkált az edzői zónában, és ingatta a fejét; hát még ennél az akciónál... Kalout nyomban le is cserélte Dussuyer – a másik tapasztalt támadó játékossal, Gradellel együtt –, és beállította a másodszor válogatott Konatét, valamint az újonc Thomas Tourét.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

Az Üllői úti közönség jó időre elcsendesedett, de aztán hangerőre kapott, amikor melegíteni kezdett a ferencvárosi Böde. Igaz, az csalódást keltett a IX. kerületiek számára, hogy a kapitány Nagyot hívta le...

De legalább támadt némi élénkség a szünet utáni szakasz kevéssé pezsgő percei után. Majd ismét elevenné vált a publikum egy része, mert már-már örömmámorral kísérte, hogy Szalait lecserélte a német tréner. Korábban a tábor azzal múlatta az időt, hogy percekig énekelte: „Lesz még Erdély Magyarországé." Aztán az „aki ugrál, büszke magyar!" rigmus következett, de a Heim Pál Gyermekkórház felőli lelátón több volt a dinamika, mint a pályán.

Mondóka ide vagy oda, ezzel a teljesítménnyel nem lehet ugrálni.


MAGYARORSZÁG–ELEFÁNTCSONTPART 0-0

Barátságos mérkőzés, Üllői út, 19 900 néző. Jv.: Glodjovics (szerb).

Magyarország: Király (Gulácsi, 46.) – Fiola, Juhász, Lang, Kádár – Dzsudzsák (Vida, 89.), Nagy Ádám (Böde, 70.), Pintér, Kleinheisler (Gera, 46.), Gyurcsó (Nikolics, 64.) – Szalai (Sallai, 79.).

Elefántcsontpart: Gbohouo – Bagayoko, Lamine Koné, Bailly, Kanon (Bamba, 75.) – Gradel (Thomas Touré, 66.), Angban, Diomandé (Kessié, 46.), Seri, Kalou (Konaté, 66.) – Kodjia (Sio, 85.).

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.