– mondja a korábbi center, aki azóta szerencsére legyőzte a rákot. A műfű és a rák közti összefüggést – egyelőre – nem támasztja alá cáfolhatatlan bizonyíték. Igaz, ki sem zárja. Mielőtt azonban pánikszerűen körbekerítenék a honi műfüves pályákat, érdemes tisztázni: vajon melyek lehetnek közülük potenciális veszélyforrások?
Egyúttal szögezzük le: ahhoz, hogy a világ minden táján klímától függetlenül jó minőségű talajon lehessen sportolni, szükség van a mesterséges gyepre. Nem mindegy azonban, milyenre. A műfűnek sok fajtája létezik. Különböző sportágakhoz különféle szálhosszúságú, ezáltal más-más keménységű borítást használnak. A polietilénszálakból álló szövet alsó rétegeibe kvarchomok kerül. Ez rögzíti a gyepet, tartást ad a szálaknak.
|
Anyagi kérdés
Móricz-Sabján Simon |
A szövet kerülhet közvetlenül az alapzatra (például zúzott kőre) vagy rugalmas pluszrétegre. Az utóbbi lehet préselt lap, 6–15 milliméter vastag gumiszőnyeg, illetve úgynevezett öntött kavicsos gumi. Mindez meghatározza, milyen és mennyi töltőanyag szükséges a gyepszövetbe, amely elnyeli az ütési energiát, kímélve az ízületeket. A legelterjedtebb és legolcsóbb töltőanyag a 2000-es évek elején népszerűvé vált autógumi-őrlemény. (Ami műkaucsuk vagy sztirol-butadién; e cikkben ezt értjük „gumi” alatt.) Amerikában nagyjából 11 ezer ilyen pálya van, s e töltet rákkeltő voltára gyanakodnak. Az UV-sugárzás hatására mállik, aprózódik, a napsütéstől felforrósodó „autógumis” pályák szaga már messziről érezhető. A hazai pályák túlnyomó többségén ilyen a töltés, az esetleges egészségkárosító hatás a legóvatosabb számítások szerint is emberek tömegeit érintheti. Köztük gyermekek tízezreit.
Az MLSZ közelmúltban épített pályáin viszont már sok esetben zöld gumit találunk. Ez ugyanúgy sztirolbutadién, ám a szemcséket poliuretánnal vonják be, amely védi azokat az UV-sugaraktól és a hő káros hatásaitól, növelve élettartamukat. Használnak még úgynevezett EPDM-et vagy öntött gumit is töltésre: ez a rekortán futópályák anyaga. Tartósabb, mint az autógumi-őrlet, a szivárvány minden színében kapható, de körülbelül tízszer drágább a sztirol-butadiénnél.
A negyedik idehaza használatos töltőanyag a hőre lágyuló elasztomer (TPE), amely jól megkülönböztethető a gumitól: szemcséi gömbölyűek és nehezek. A parafaőrlemény csupán a mediterrán országokban jelent valódi alternatívát – Portugáliában, Spanyolországban és Dél-Olaszországban használják is –, mivel ott tűrhető áron hozzá lehet jutni. A természetes kaucsuk szintén luxuskategória.
Az úgynevezett negyedik generációs pályákon már nincs szükség töltésre. Ezek – mai tudásunk szerint – tökéletesen biztonságosaknak tekinthetők. Anyagukat háromféle szálból szövik, amelyek rugalmas, ellenálló felületet alkotnak homok és gumiőrlet nélkül is. Ilyen a gyulai Grosics Akadémia, a tatai Honvéd Club és a debreceni Pallagi Labdarúgó Akadémia pályája. Ez a fajta borítás drágább a hagyományos műfűnél, ám nem árt kalkulálni a járulékos költségekkel is. Elvégre az elöregedés miatt öt-hat évente cserélni kell a gumitöltetet, csakhogy az őrlet – akár a gumiabroncs – a hatályos környezetvédelmi szabályozások értelmében nem dobható a kommunális hulladékba, a kezelése pedig jelentős összegeket emészt fel. Svájcban épp ezért már alig építenek gumiőrleményes pályákat.
A műfű 2004. július elseje óta a futball hivatalos szabályzatában is szerepel mint megfelelő pályaborítás. A FIFA bonyolult laboratóriumi és helyszíni vizsgálatok sorával osztályozza a műfűalapanyagokat és a pályákat. Az utóbbiak egy- vagy kétcsillagos minősítést kaphatnak; ehhez évente be kell vizsgáltatni a gyepszőnyeget. A teszteket csakis a nemzetközi szövetség által kijelölt, ISO 17025 minősítésű intézmény végezheti. A FIFA egyébként 103 oldalas kiadványt szentelt a műfű propagálására. A dokumentum szövegében az egészség szó egyetlenegyszer szerepel.
