galéria megtekintése

Derrick, Tetthely, Gladbach

A labdarúgó Bajnokok Ligája D ­csoportjában a listavezető Juventus és az utolsó helyen álló Mönchen­gladbach között hat pont differencia van, de ebben a négyesben még minden lehetséges. Elvégre a Manchester City úgy második, hogy mindkét győztes gólját a sérülések miatti hosszabbításban szerezte...

A Mönchengladbach a BL-kvartettben nyeretlen sereghajtó, de különleges szériában van. Első öt meccsét a német bajnokság mostani évadában kivétel nélkül elveszítette, legutóbbi hat Bundesliga-találkozóját viszont egytől egyig megnyerte, s közben kiejtette a Schalkét a német kupából (2-0). Szintén nem mellesleg: 0-0-t játszott ma esti vendégével, a Juventusszal Torinóban...

Lehet mondani, egészen jó formában van.

Olyannyira, hogy hatmeccses nyerő sorozata eddig csak 1978 és 1984 tavaszán, valamint 2013 őszén volt. Nyolc egymás utáni győzelmet ért el 1970 tavaszán, majd tizenkét egymást követő diadalt aratott 1987 áprilisa és augusztusa között. Az utóbbi már a Derrick és a Tetthely sorozat hosszúságára emlékeztetett... E széria legnagyobb különbségű győzelme a Mannheim elleni 7-2 volt, és a gladbachi „dugók” közül négyet Rahn gyártott le, míg a vendégek gólját Fritz Walter érte el. Ám természetesen nem a berni csoda hőseit reaktiválta a gladbachi csapat...

 
Készülés a meccsre: gladbachi libasor
Készülés a meccsre: gladbachi libasor
Marius Becker / MTI/EPA

Viszont volt még tizenkét találata az együttesnek, mégpedig a hatos sorozatok egyike idején. Hetven­nyolc áprilisában a Mönchengladbach ­12-0-ra „mosta le” Otto Rehhagel Dortmundját, s a Vogtsot, Wimmert, Simonsent, Lienent felvonultató együttes gólgyárosa, Jupp Heynckes ötször köszönt be az annál a napnál nyilván csak szebbeket látott Endrulat kapusnak. Amúgy a 12-0 sem volt elég a bajnoki címhez: az elsőséget a Köln szerezte meg. Hiszik vagy sem, jobb gólkülönbségével...

Efféle eredmény ma este nem várható, de Mönchengladbach arra készül: győzelemmel ünnepli meg, hogy negyven esztendővel ezelőtt kiejtette a BEK-ből a Zoff-fal, Gentilével, Scireával, Tardellivel, Anastasival, Bettegával felsorakozó zebracsíkos együttest (2-0, 2-2). Nagy nevek ma is vannak az itáliai csapatban, ám a Juventus mindössze a tizedik helyet foglalja el az olasz bajnokságban, s a pozíció még rosszabb is lehetne, ha legutóbb, a Torino elleni helyi rangadó 94. percében Cuadrado nem jár szerencsével (2-1). E befejezés a Manchester City mázliját idézte: a D csoport jelenlegi második helyezettje a 90. percben értékesített Agüero-tizenegyessel nyert a Gladbach, majd De Bruyne-nak a 91. percben elért góljával győzött a brit csapatnál jobban játszó, de a helyzeteit eltékozló Sevilla ellen (mindkétszer 2-1).

A Bundesliga ötödik helyére felkapaszkodó Gladbachnak nem volt szüksége Fortunára: a vendég csapat ahogy tetszik alapon győzte le Berlinben ifjabb Dárdai Pál Her­tháját ­(1-4). A német újságok kiváltképp Raffael „biliárdgólját” méltatták, noha a brazil csatár nem tehetett arról, hogy a tizenhatosnál elpasszolt labdája a védőkről visszapattant hozzá...

Hogy ma szoros meccs elé nézhetünk, az valószínű, mert a Juventus európai kupamérlege így fest a német képviselőkkel szemben: 16 győzelem, 11 döntetlen, 15 vereség. A statisztika idegenben: 7 győzelem, 6 döntetlen, 8 vereség.

Ettől legyen okos valaki, ha tud...

BAJNOKOK LIGÁJA

Csoportmérkőzések, negyedik forduló

Kedd

A csoport: Real Madrid–PSG (tv: M4, 20), Sahtyor Donyeck–Malmö.
Az állás: 1. Real Madrid 7 pont (6-0-ás gólkülönbség), 2. PSG 7 (5-0), 3. Malmö 3, 4. Donyeck 0.

B csoport: Manchester United–CSZKA Moszkva (Sport1, 20), Eindhoven–Wolfsburg.
Az állás: 1. Wolfsburg 6, 2-3. CSZKA, Manchester United 4 (4-4), 4. Eindhoven 3.

C csoport: Asztana–Atletico Madrid (Sport1, 15.45), Benfica–Galatasaray.
Az állás: 1. Atletico Madrid 6 (7-2), 2. Benfica 6 (5-3), 3. Galatasaray 4, 4. Asztana 1.

D csoport: Mönchengladbach–Juventus (Sport2, 20.30), Sevilla–Manchester City (AMC, 20.30).
Az állás: 1. Juventus 7, 2. Manchester City 6, 3. Sevilla 3, 4. Mönchengladbach 1.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.