galéria megtekintése

De hol a futball Makovecze?

29 komment


Hegyi Iván

Húsvét hétfőn felavatták Felcsúton a Pancho Arénát, melytől a vallási ünnepre utalva azt remélik: „az újjászületés szimbóluma” lesz.

Orbán Viktor adta át a Real ifi csapatának a felcsúti arénában tartott első torna trófeáját
Orbán Viktor adta át a Real ifi csapatának a felcsúti arénában tartott első torna trófeáját
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Szepesi György hangja fogadta a látogatót hétfő délután Felcsúton, a Pancho Aréna megnyitóján, mellyel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Akadémia alapítója hangsúlyosan megemlítette: „Gondunk volt rá, hogy ifjúsági mérkőzéssel, és ne NB I-es találkozóval avassuk a stadiont.”

Szepesi közben a 6-3-as londoni győzelem magyar góljait közvetítette – felvételről persze –, s ez visszavitt mindenkit abba az időbe, amelyben hasonló magyar művészek futballoztak a pázsiton, amilyen labdazsonglőr manapság a nyitó programban fellépő free-style világbajnok Szász Kitti.

 
A labda az égből érkezett
A labda az égből érkezett
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A Monti csárdás alatt a különlegesen felszerelt – bár az internetkapcsolat terén még korántsem tökéletes – „Pancho” két kivetítőjén az 1952-es olimpia magyar–jugoszláv döntője (2-0) ment, a díszpáholyban pedig megjelent – Csányi Sándor MLSZ-elnök, Deutsch Tamás, Kósa Lajos és jó néhány politikus mellett – a hajdani magyar labdarúgás megannyi kiválósága Buzánszky Jenőtől Göröcs Jánosig, Szűcs Lajostól Rákosi Gyuláig, Juhász Pétertől Tóth Andrásig, Komjáti Andrástól Müller Sándorig.

Meg kell említeni, hogy az akadémia területén Puskás Ferenc mellszobrát is felavató kormányfő nem először hívja meg a régi nagyokat: már akkor rendszeresen Felcsútra invitálta az utóbbi évtizedekkel összehasonlíthatatlan, dicsőséges futballkorszakok képviselőit, amikor még nem épült fel a falusi taópalota, amelyről Buzánszky azt mondta: „Ilyen a világon nincs.”

Ebben az egyedi fatetős „szentélyben” tényleg minden van, csak egyelőre igazi futballista nincs, erről azonban nem a sporttelep vázlatait tervező Makovecz Imre tehet, akinek özvegyét – miként a névadóét – Orbán Viktor külön is köszöntötte.

Orbán Viktor édesanyjával és Felcsút polgármesterével, Mészáros Lőrinccel az aréna avatásán
Orbán Viktor édesanyjával és Felcsút polgármesterével, Mészáros Lőrinccel az aréna avatásán
Balogh László / Reuters

A megnyitó beszédet a napfényben is kivilágított arénában Angel Maria Villar, a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnöke, a FIFA alelnöke mondta. A stadiont méltónak találta Puskáshoz – akárcsak a leghíresebb magyar két Felcsútra látogató madridi klubtársa, Amancio és Pirri –, egyúttal  gratulált mindazoknak, akiknek részük volt „e mérföldkő elérésében”. Aztán örömét fejezte ki a miatt, hogy „gazdagodott az ifjúsági labdarúgás”.

Felcsút ünnepe
Felcsút ünnepe
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az avató ünnepséget már a Puskás Kupa döntője előtt „emlékezetesnek” nevezte, és tolmácsolta Sepp Blatter FIFA-elnök kívánságát, hogy ez a stadion nyújtson alapot „a magyar futball megújulásához”.

Majd Reviczky Gábor színművész felolvasta Áder János üdvözletét. Levelében a köztársasági elnök felidézte, hogy „a vereségeket is méltósággal kell viselni”, s mi tagadás: ez nekünk, magyaroknak valóban komoly próbákat jelent hosszú dekádok óta. (Hogy aztán a méltóságot sikerült-e mindvégig megőrizni, abban nem vagyok biztos.)

A jelképes megjelenés után Schmitt Pál, az előző köztársasági elnök személyesen lépett a színre – hogy miért éppen ő, azt nem sikerült megtudnunk – , és azt mondta az arénáról: „Hassa át mindannyiunkat a jól végzett munka fölött érzett büszkeség, és legyen a Pancho Aréna az újjászületés szimbóluma”.

A helyi drukkerek - Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ha az lesz, ha nem, építészeti szempontból kétségkívül kivételes alkotás jött létre.

De hol a felcsúti csodalétesítménynél messzemenően szegényesebb magyar futball Makovecz stúdiója?

Nem sikerült bearanyoznia a házigazda Puskás Akadémiának új stadionja, a felcsúti Pancho Aréna avatását húsvéthétfőn, ugyanis harmadik döntőjét is elvesztette a 17 éven aluliak számára idén immár hetedik alkalommal kiírt Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótornán. A Real Madrid Miguel Garcia 49. percben szerzett góljával harmadszor nyerte meg a viadalt, ezzel utolérte az örökranglista élén a Budapest Honvédot.

A Puskás Akadémia harmadik fináléját bukta el, de ezúttal megúszta minimális vereséggel: a 2008-as első tornán a Real 5-1-re bizonyult jobbnak nála, míg 2012-ben a Budapest Honvéd 7-0-ra verta a felcsútiakat az aranyéremről döntő meccsen. (MTI)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.