Kilencvennégy éves korában elhunyt Rudas Ferenc, az FTC 1949-es, legendás bajnokcsapatának tagja, 23-szoros válogatott labdarúgó, akit minden idők legkiválóbb magyar védőjátékosai közé soroltak.
Maga volt a Ferencváros. Nem csupán abban az értelemben, hogy – futballistaként, majd a Fradi-vendéglő és az FTC Baráti Körének vezetőjeként – hosszú évtizedeken át a zöld-fehér klubhoz tartozott, hanem abban a tekintetben is, hogy tartását minden körülmények között megőrizte. Az FTC ethoszához méltón sosem parírozott politikai komisszároknak, akik többféle rezsimben bukkantak fel – és tűnnek fel máig – a IX. kerületi klub vezérkarában, s hátvédtársához, Dalnoki Jenőhöz hasonlóan akkor is hangoztatta a véleményét, amikor a kiállás egyáltalán nem volt veszélytelen. A katonának behívott Budai Lászlót Kispestre követő Kocsis Sándor távozását a két ferencvárosi szélső bekk egyike sem tudta elfogadni; Dalnoki azért nem, mert a Honvéd őt is hívta, de maradt az Üllői úton, Rudas pedig azért nem bólintott rá a csatár döntésére, mert azon tűnődött: „Miért nem Bozsik és Puskás jön hozzánk?"
 |
| Rudas Ferenc Nemzeti Sport/archív |
Felnőtt futballistaként csakis az FTC-ben szerepelt, bajnoki mérkőzésen 276 alkalommal viselte a zöld-fehér mezt. Először 1941 őszén, a Salgótarján elleni 6-0 alkalmával játszott, és ő szerezte a negyedik gólt, miután Sárosi György rászólt, hogy miért nem lövi már rá huszonötről. „Lesz, ami lesz, elrúgtam, és én lepődtem meg a legjobban, hogy bement..." – mesélte a Pasaréti út és a Gábor Áron utca sarkán épült házában, ahol csaknem fél évszázadon át lakott.
