galéria megtekintése

Costa Rica: hármas, ötös!

0 komment

A hatalmas lelkesedéssel játszó Costa Rica bombameglepetést okozva legyőzte Uruguayt.

A sérülése után lábadozó Suarez nélkül, de két másik csillagával, Cavanival és Forlannal a soraiban esett neki a kétszeres világbajnok Uruguay a „kis csapatok" egyikének, Costa Ricának.

A közép-amerikaiak azonban tíz perc múltán megérkeztek a pályára, és mind több akciót vezettek, ezzel együtt a Copa America címvédő déliek játszottak enyhe fölényben.

A 16. percben a vezetést is megszerezhették volna, ám Cavani nyolc méterről a kapu mellé bombázott. Nem sokkal később viszont már betalált: miután Forlan szabadrúgása közben Diaz a büntetőterületen belül lerántotta Luganót, az uruk tizenegyeshez jutottak, s a PSG csatára a bal sarokba vágta a labdát (0-1).

 

A hátrány fölpaprikázta a riválist, és a folytatásban Campbell szervezésében többször is veszélyeztetett Muslera kapujánál. Az immár teljesen kiegyenlített küzdelemben az újabb nagy ziccer mégis az uruguayiak előtt adódott, de az első félidő hajrájában Forlan lövését Navas bravúrral hárította.

A térfélcsere után Costa Rica átvette az irányítást, és – ki hitte volna? – tizenkét perc alatt megfordította az állást. Az egyre álmosabban mozgó dél-amerikai társaság védelme átjáróházhoz kezdett hasonlítani, s bár Duarte közeli fejese még kimaradt, előbb Campbell lábbal, majd a Bolanos nagyszerű szabadrúgása után másodszorra már nem hibázó Duarte fejjel talált a hálóba (2-1), a tribünön pedig síri csend telepedett a kék-mezesek szurkolók táborára.

És még nem volt vége az uruguayiak vesszőfutásának: a 84. percben az egy perccel korábban csereként beállt Urena megszerezte Costa Rica harmadik gólját, így bebiztosította a már-már csodaszámba menő győzelmet (3-1). S hogy teljes legyen Cavaniék bánata: Brych, a német bíró a hosszabbításban kiállította a magáról megfeledkező Maxi Pereirát...

COSTA RICA–URUGUAY 3-1 (0-1)
D csoport, Fortaleza, 60 348 néző. Jv.: Brych (német).
Costa Rica: Navas – J. Diaz, G. Gonzalez, Umana, Duarte, Gamboa – Tejeda (Cubero, 75.), Ruiz (Urena,. 83.), Borges, Bolanos (Barrantes, 89.) – Campbell.
Uruguay: Muslera – Caceres, Lugano, Godín, M. Pereira – Stuani, Gargano (A. Gonzalez, 60.), Arevalo, C. Rodriguez (Hernandez, 76.) – Forlan (Lodeiro, 60.), Cavani.

Gól: Campbell (54.), Duarte (57.), Urena (84.), illetve Cavani (23., 11-esből).

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.