galéria megtekintése

Kívül-belül dzsungel

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 14. számában
jelent meg.


Hegyi Iván
Népszabadság

Hallatlanul panaszkodnak az angolok, hogy Manausban, ahol 30 Celsius-fok körüli a hőmérséklet, az Amazonia stadion füve „száraz, szikkadt, egyenetlen”. Márpedig (magyar idő szerint) ma éjféltől rangadót rendeznek a nem éppen bársonyos talajon, amely a FIFA illetékesei szerint kitűnő minőségű, csak a britek nyafognak – mondják –, nem tudni, miért...

Fő a nyugalom. Angol tréning Brazíliában
Fő a nyugalom. Angol tréning Brazíliában
Darren Staples / Reuters

A szigetországiak azonban nem csupán a gyep, hanem az öltöző állapotát is kifogásolják. Foltos, piszkos, a fal tele van pánikszerűen betömött lyukakkal, a fürdőhöz vezető folyosón pedig áll a szemét – hangoztatják.

Az angolok sovány vigasza, hogy még így sincsenek a diszkomfort zóna élmezőnyében, mert oda – minden körülményt mérlegelve – a Salvadorban, Fortalezában és Recifében szereplő németek, a Manaus után Recifében és Natalban fellépő olaszok, valamint a csoportmérkőzéseiket Salvadorban, Manausban és Brazíliavárosban játszó portugálok tartoznak. Ezen a listán Anglia a megnyugtató tizenkilencedik helyet foglalja el...

 

Ma esti ellenfeleik mégis kevésbé idegesek náluk. Sőt Cesare Prandelli, az itáliai mester meg meri kockáztatni, hogy a védelemben helyet adjon az egyszeres válogatott Darmiannak, valamint a nemzeti együttesben eddig kétszer felbukkanó – eredetileg argentin – Palettának.

Az angolok abban bíznak, hogy az itáliaiak hagyományosan nehezen lendülnek játékba a nagy tornákon.

A dél-amerikai felfedezett mellett Barzagli lesz a másik belső védő, míg Chiellini játszik a balbekk posztján. Barzagli szintén nem retteg, mert nem győzi hangsúlyozni, hogy a másik Andrea, Pirlo azt emlegeti: megfelelő gondolkodásmóddal akár el is lehet nyerni a világbajnoki címet.

Amint azt Pirlo és a squadra azzurra megtette már 2006-ban... (Meg a korábbi olasz válogatottak további három alkalommal.) Ám Prandelli csak a kapus (Buffon) és a védőnégyes összetételében biztos, a többi csapatrészében még nem. A legvalószínűbbnek az tetszik, hogy De Rossi, Pirlo, Thiago Motta és Marchisio nyomul a középpályán, míg elöl Balotelli partnere Cassano lesz. De három variáció is szóba jöhet, s mindháromban csak De Rossi és Pirlo érinthetetlen...

Az angolok felállását illetően még nagyobb a bizonytalanság. Íme, egy változat a kezdő tizenegyre: Hart –Johnson, Cahill, Jagielka, Baines –Sterling, Gerrard, Rooney, Henderson, Welbeck – Sturridge.

A szigetországiak – a formációtól függetlenül – abban bíznak, hogy az itáliaiak hagyományosan nehezen lendülnek játékba a nagy tornákon, bár a 2000-es (számukra ezüstérmes) Eb-t például négy győzelemmel kezdték.

Különösebb fogódzót az egymás elleni mérkőzések statisztikája sem ad, hiszen – hét döntetlen mellett – az olaszok kilencszer, az angolok nyolcszor nyertek.

S egyelőre a legkevésbé sem nem nyitott könyv a dzsungel könyve...

Ez lesz a hét végén

Ma

B csoport: Costa Rica–Uruguay (Fortaleza, magyar idő szerint 21), Anglia–Olaszország (Manaus, 24).

C csoport: Görögország–Kolumbia (Belo Horizonte, 18).

Holnap

C csoport: Elefántcsontpart–Japán (Recife, 3).

E csoport: Ecuador–Svájc (Brazíliaváros, 18), Franciaország–Honduras (Porto Alegre, 21).

F csoport: Argentína–Bosznia-Hercegovina (Rio de Janeiro, 24).

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.