galéria megtekintése

A győri csapat a város egyik emblémája

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 18. számában
jelent meg.


Bruckner Gábor
Népszabadság

Holnap este hét órakor a zágrábi Lokomotiva csapatát fogadja, s ezzel megkezdi a Bajnokok Ligája 2014/2015-ös évadát a Győr női kézilabdacsapata. Kelecsényi Ernő, a legrangosabb európai klubtorna legutóbbi két kiírásában győztes kisalföldiek klubelnöke bizakodó, ugyanakkor mértéktartó a rajt előtt.

A győri kézilabda-együttes – az összes sportágat tekintve is – az ország legjobb klubcsapata. Másként készülődnek a nemzetközi porondra, mint, mondjuk, két éve?

Annyiban mindenképpen, hogy megszűnt a nyomás, ami a sok-sok elveszített kupadöntő miatt hosszú esztendőkön át ült rajtunk.

Pedig arra is gondolhatnánk: most súlyos csak igazán a zsák. Mindenki a kétszeres BL-győztest akarja legyőzni, miközben a szurkolók csalódottak lennének már a második hely miatt is...

Semmi kétség, ez így van, mégis azt mondom: egészen másfajta teher ez, mint az, amit tavalyig cipeltünk. Összehasonlíthatatlanul kellemesebb a kétszeres címvédő helyzete, mint egy örökös trónkövetelőé.

 

A klubvezetőé szintén kedvezőbb, amikor tárgyalóasztalhoz ül a szponzorokkal?

BL-döntő 2014: zöldár
BL-döntő 2014: zöldár
Kovács Anikó / MTI

Természetesen előnyösebb a pozíciónk ebben a tekintetben is, bár az eredményességi tényező csak az egyik a sok összetevő közül, amely egy sportvállalkozás és egy cég kapcsolatát meghatározza. Nyilván nem elhanyagolható faktor a sportbeli siker, de a hosszú távra tervező támogatók számára a tervszerűség, a minőségi utánpótlás-nevelés vagy éppen a közönség európai szintű kiszolgálása hasonlóan fontos, mint az, hogy éppen győzünk-e vagy veszítünk.

Nyugtasson meg: most azért nagyobb a szponzoroktól befolyó összeg, mint az első BL-diadalt megelőzően volt?

Megnyugtatom. De senki ne gondoljon valamiféle ugrásszerű változásra, például arra, hogy hirtelen a duplájára nőtt a büdzsénk. Lépésről lépésre haladunk. Annak idején is a szisztematikus munkában hittünk, most is ez az alapelvünk.

Ön a támogatók mellett játékosokkal is rendszeresen tárgyal. A BL-elsőhöz szerződni csábítóbb, mint amilyen a BL-másodikhoz volt?

A sportolókkal is hasonló a helyzet, akár a szponzorokkal. Noha sokan hajlamosak ezt gondolni, nem minden a pénz. Én legalábbis azt tapasztalom: az edző személye sokkal inkább meghatározó szempont a döntéshozatalnál. Ezen a sajátos listán a csapat kerete áll a második helyen, a klub céljai kerülnek a képzeletbeli dobogó harmadik fokára, s csak negyedikként szerepel a dohány. Az más kérdés, hogy az ETO ma már valamennyi tekintetben vonzó egyesület.

Mondjuk ki: Görbicz és társai Győr védjegyeivé váltak. Faragják már a csapat szobrát?

Erről nem tudok, azt viszont megerősíthetem: a kézilabdaklub valóban a város emblémái között említhető. Ugyanakkor hozzáteszem: az önkormányzattól és maguktól a szurkolóktól a legnagyobb sikereink előtt is annyi törődést és szeretet kaptunk, hogy azt nehéz lenne felülmúlni.

Erősebb-e a csapat kerete most, mint a múlt évadban volt?

Ha július huszonkilencedikén szegezi nekem a kérdést, akkor gondolkodás nélkül rávágom, hogy igen. Azóta viszont tudjuk, hogy extraklasszis kapusunk, Katrine Lunde babát vár. Vagyis a legfontosabb poszton szenvedtünk érzékeny veszteséget, úgyhogy, ha megengedi, kibújok a válaszadás alól.

Költői-e a kérdés, miszerint a Győr ebben az évadban is a BL legnagyobb favoritja?

A legkevésbé sem, és éppen a kapusposzt kapcsán említett bizonytalansági tényező miatt. De elhiheti: minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a budapesti Final Four jövőre ugyanolyan vidám véget érjen, mint az idén tavasszal.

Magas C

A C csoport: Győr, Viborg (dán), Sävehof (svéd), Lokomotiva (horvát).

A győriek mérkőzései a C csoportban. Október 19. (19 óra): Lokomotiva (otthon). Október 26.: Sävehof (idegenben). November 2.: Viborg (i). November 8.: Viborg (o). November 16.: Lokomotiva (i). November 23.: Sävehof (o).

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.