galéria megtekintése

Puszi, Messi!

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 06. számában
jelent meg.


Hegyi Iván
Népszabadság

A futball olyan játék, amelyet egyszerre huszonketten játszanak, és mindig az argentinok veszítenek. Az utóbbi bő két évtized tapasztalatai alapján így módosíthatnánk Gary Lineker híres mondását. Argentína labdarúgó-válogatottja szombatról vasárnapra virradóra beleesett a 22-es csapdájába is, azaz folytatta azt a haladónak egyáltalán nem nevezhető hagyományt, hogy felnőtt-tornán huszonkét hosszú esztendeje képtelen diadalt aratni.

Pedig az idei Copa Americán minden az argentinok kezére játszott: Fortuna a tizenkettedik játékosa volt a Kolumbia elleni negyeddöntőben (borzalmas ráadás-tizenegyesek sora után Tevez nagy nehezen a hálóba tudta juttatni a labdát), Paraguay csapata ugyanakkor eltakarította előle Brazília együttesét, a döntőben pedig az amúgy sem extra klasszisú chilei gárda gyenge közepesen játszott ellene. De még így is 57 százalékban birtokolta a labdát, és a százhúsz perc unalmát hűen tükröző 0-0 után a tizenegyespárbajban győzött. Egyetlen argentin volt, aki a kapuba lőtt: a torna góllistájára szintén egyetlen büntetővel feliratkozó Lionel Messi...

Alexis Sanchez: „Dél-Amerika legjobbjaivá váltunk”
Alexis Sanchez: „Dél-Amerika legjobbjaivá váltunk”
Marcos Brindicci / Reuters

Ő külön szám a világ legjobb labdarúgói között. Elvégre nem akadt még olyan első számú egyéniség a futballban, akit ennyire vert volna a sikertelenség a válogatottban. A barcelonai talizmán most megismételte a múlt évi vb-n nyújtott teljesítményét, azaz az egyenes kieséses szakaszban még véletlenül sem szerzett gólt. Igaz, a knock out-etap három meccséből kettőn egy olyan argentin játékos sem volt, aki beköszönt volna...

 

Messzi túlértékelt csapat ez (is). De legalább döntőt vívott, mert Argentína 1993 óta tartó vergődése közben jórészt még a finalista szereplés sem sikerült. A Copa Americától – három vesztes döntő mellett – négyszer már a legjobb nyolc között elbúcsúztak a halványnál is fehérebb halványkék-fehérek, a világbajnokságokon pedig három negyeddöntős búcsún kívül egyszeregyszer mindjárt a csoportkör után, illetve a nyolcaddöntőben el kellett köszönni, vagyis a tavalyi döntő az utóbbi húsz esztendő üdítő kivétele volt (mármint a bejutás, és nem a végeredmény tekintetében).

A kritikus – és szűnni nem akaró – időszak közben a Konföderációs Kupákon kétszer jelent meg Argentína (előbb még saját jogán, majd azon az alapon, hogy Brazília volt a világbajnoki cím meg a Copa védője is, és az utóbbi tornán az argentinok szerezték meg a második helyet), de az 1995-ös döntőben a dán csapattól sima (0-2), míg a 2005-ösben a brazil válogatottól megrendítő vereséget szenvedett (1-4).

A történetük első nagy nemzetközi trófeáját nyerő chileieket persze nem érdekli az argentinok nyomora, sőt, van olyan argentin is, aki most szintén nem törődik vele. Ő Jorge Sampaoli, a győztes együttes szövetségi kapitánya. A Santa Fé-i szakvezető azt mondta a diadal után: „Nagy fegyvertényt hajtottunk végre. A chilei emberek immár bármiről álmodhatnak.”

Aztán bölcsen hozzátette: „Azért a vb-selejtezők sikeres megvívása sem lesz kis feladat.” Az utolsó tizenegyest finom mozdulattal a hálóba küldő Alexis Sanchez pedig emelkedetten jelentette ki: „Dél-Amerika legjobbjaivá váltunk, hatalmas lépés ez Chilének. Megérdemeltük a győzelmet, nagy generáció a miénk.” A hatalmas lépéshez annyit: Chile eddig négy ezüstérmet mutatott fel a Copa 99 éves történetében. S az előző, hasonló szereposztású santiagói döntő hatvanadik évfordulóján nyerte első aranyát (a háló őrével szólva: Bravo!).

Kilencszázötvenötben az argentin együttes 1-0-ra győzött a zárótalálkozón a chilei csapat ellen. A vendégek kapusát úgy hívták: Musimessi. A chileiek pedig most azt mondják: puszi, Messi...

Chile - Argentína 0-0, 11-esekkel 4-1

Copa America-döntő, Santiago, 45 500 néző. Jv.: Roldan (kolumbiai).

Chile: Bravo – Isla, Medel, Francisco Silva, Beausejour – Vidal, Valdivia (Matias Fernandez, 75.), Diaz, Aranguiz – Alexis Sanchez, Vargas (Henriquez, 95.).

Argentína: Romero – Zabaleta, Demichelis, Otamendi, Rojo – Biglia, Mascherano, Pastore (Banega, 81.) – Messi, Agüero (Higuain, 74.), Di Maria (Lavezzi, 29.).

A 11-eseket belőtte: Fernandez, Vidal, Aranguiz, Sanchez, illletve Messi.

Kihagyta: Higuain, Banega.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.