galéria megtekintése

Barca után Guardiola

0 komment


Hegyi Iván

A sors az UEFA mellé állt, így nem került egy párba az elődöntőben a Bayern München és a Real Madrid, bár még lehet Atletico Madrid–Manchester City döntő is...

Ez utóbbinak persze csekély az esélye, de hát az sem volt kétszer kettő (sőt), hogy a City a legjobb négy közé kerül a kontinens első számú klubtornáján. A brit outsider javára szólhat viszont, hogy a királyi gárdának korántsem elsöprő az angol csapatok elleni mérlege az euró­pai kupákban: 13 győzelem mellett 9 döntetlen és 10 vereség szerepel a statisztikában. A legelső áldozat 1957-ben a Manchester United (3-1, 2-2), a legutóbbi 2014-ben a Liverpool (3-0, 1-0) volt, ám a kettő között a legteljesebb kiegyensúlyozottság mutatkozott. Miként abban sincs kilengés, hogy huszonhat eddigi BEK- és BL-elődöntője közül a Real Madrid egyaránt tizenhármat zárt sikerrel, illetve kudarccal...

Elkerülte egymást a Real Madrid és a Bayern München
Elkerülte egymást a Real Madrid és a Bayern München
Denis Balibouse / Reuters

A másik madridi csapat mind­össze négy elődöntőt és két döntőt vívott a földrész legtekintélyesebb klubvetélkedőjén; először éppen következő vetélytársával, a Bayern Münchennel volt finalista. Az Atletico már akkor sem tagadta meg önmagát: a Galatasarayt 0-0-lal és 1-0-lal, a Crvena Zvezdát, valamint a Celticet 2-0-lal és 0-0-lal ejtette ki – gólt csak a bukaresti Dinamótól kapott (2-0, 2-2) –, majd a csúcstalálkozó rendes játékidejében 0-0-t ért el a német favorittal szemben. Majd a kétszer negyedórás hosszabbítás második félidejében Luis Aragones „bevarrta” a szabadrúgást, és a 120. percig úgy tetszett, a spanyol csapaté lesz a trófea. Akkor azonban a gólt szinte sosem szerző Georg Schwarzenbeck – akit Schwarzenbacknek is írhattak volna, mert védő volt – váratlan távoli lövéssel egyenlített (1-1), és a megismételt döntőn a Bayern 4-0-ra győzött.

 

Könnyen lehet, hogy a bajor együttesnek ezúttal is kínlódnia kell, hiszen az Atletico csupán három gólt kapott a csoportkörben, majd kettőt az egyenes kieséses szakaszban. Ha azt vesszük, hogy az AM túljutott a Barcelonán, akkor Pep Guardiola nagymesternek erősen töprengenie kell, mit tegyen; ha viszont abból indulunk ki, hogy a közepes képességű Eindhoven ellen kétszer 0-0 volt az eredmény, és csak a vakszerencse segített a madridiakon... (Senki nem emlegeti, de gyengén látással egybe kapcsolt támogatásra a „Barca” ellen is szükség volt, mert Gabi kezezését csak Rizzoli olasz játékvezető nem látta tizenegyesnek.) Ami előre látható, az az, hogy megint a futball találkozik az antifutballal, az viszont kétséges: kerülhet-e hirtelen az évad kontraformájába a német együttes, miként az a Barcelonával az utóbbi két hétben oly szembeszökően megesett.

A papírforma Bayern München–Real Madrid döntőt ígér, ám a negyeddöntő után mer-e valaki szónokolni a kialakult gyakorlatról? Pardon, ezt visszaszívom. Mert az, hogy a címvédő kiesik a Bajnokok Ligájából, szinte már íratlan szabály...
 
BAJNOKOK LIGÁJA
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Manchester City–Real Madrid
(április 26. és május 4.)

Atletico Madrid–Bayern München
(április 27. és május 3.)

EURÓPA LIGA
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Sahtyor Donyeck–Sevilla
Villarreal–Liverpool
(Mindkét párharcot április 28-án és május 5-én tartják.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.