galéria megtekintése

Az árak már keményen száguldanak a Hungaroringen

Több ezren látogattak ki Mogyoródra már a pénteki két szabadedzésre is; a Hungaroringen a Mercedesek egyelőre utolérhetetlenek.

Miközben a Hungaroring célegyenesének egyik oldalán Lewis Hamilton és Nico Rosberg tetemes – másfél másodperces – előnyének megnyugtató tudatában készülhetett a péntek délutáni szabadedzésre, addig a másikon egy hortobágyi csikós ruhába öltözött rajongó a szurkolói zónában épp egy büfé árlistáját vizslatta felhúzott szemöldökkel. Fekete mellényének hátára a Formula–1 Hungarian Grand Prix feliratot hímezték, és barátaival érkezett. Konstatálhatta: az idén a gyros különféle kiszereléseinek ára 2500 és 4500 forint között szóródik, egy XXL-es hamburger 1800 forint, és a sör korsóját szintén borsos áron, 800 forintért mérik. A sós perec, a briós, a túrós és a mákos rétes 1500 forintos darabára viszont magyar pénztárcával leginkább értelmezhetetlen. Csakúgy, mint a kürtős kalács 2000 forintért.

Nagyüzem a Mercedesnél
Nagyüzem a Mercedesnél
Földi Imre / Népszabadság

A célcsoport persze főként a finn, a német, az osztrák és a brit rajongók tömege. Igaz, ők szombaton és vasárnap tűnnek fel tízezrével; a péntek valójában a pálya aktuális állapotával ismerkedő pilótáknak és mérnököknek szól. No és például a kisgyermekeseknek. Rita azért hozta ki még az időmérő és a vasárnapi futam előtt nyolcéves autómániás kisfiát, hogy ne a tömegben kelljen először körbesétálnia a pályát a gyerekkel. Ilyenkor még könnyű közel menni a szurkolókat a bukóterektől elválasztó kerítésekhez. Onnan látszanak legközelebbről az autók.

 

Rajtuk kívül még néhány ezren ültek a lelátókon, sétáltak egyik kanyartól a másikig, vagy napoztak a füvön. Szombaton ez a szám megsokszorozódik, vasárnap pedig mozdulni sem lehet majd a pályán és környékén.

Pilótasorrend

1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 168 pont, 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 167, 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 106, 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 100, 5. Sebastian­ Vettel (német, Ferrari) 98, 6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 90.

Akadt, aki pénteken a feleségét, az édesanyját és a gyerekeit a közeli aquaparkban hagyta, két fiatal lány pedig életében először látott és hallott Forma–1-es autót. Délután még azt találgatták, vajon szombaton vagy vasárnap van-e az időmérő edzés.

Fölényesek
Több mint másfél másodpercet vertek a Mercedesek a Ferrarikra az első szabadedzésen. (Azon Hamilton, a másodikon Rosberg érte el a legjobb időt.) Egyértelműnek tetszik, hogy az új aszfalt jól szuperál a Hungaroringen: a mezőny már most sokkal gyorsabb, mint tavaly, pedig az első fél óra még az éjjel lehullott eső felszárításával telt. Bár másodszorra Hamilton falhoz csapta autóját, így is ötödik lett. Egyelőre sok a hiba: Jenson Button, Sebastian Vettel, Fernando Alonso és Kevin Magnussen is kicsúszott. Felipe Nasr alatt megállt a Sauber, Carlos ­Sainz Toro Rossóját is a pályabírók tolták biztonságos helyre, miután megadta magát, Felipe Massa Williamséről pedig lerepült a borítás egy része.

Mások ennél jóval komolyabban vették a dolgot: egy jócskán ötven fölött járó férfi dühösen követelte a Gold – azaz a legdrágább – tribün határán álló biztonsági őröktől, hogy eresszék be a bokszutcába. Nehezen értette meg, hogy valóban jogosítja erre a jegye, de oda csak csütörtök délután juthatott volna be. Mégpedig azon a célegyenes fölött vezető hídon át, amely – akármennyire igyekeznek is szurkolóközelivé tenni ezt a sportot – két világot választ el egymástól.

Nem lehet azt mondani, hogy a macit sem érdekli
Nem lehet azt mondani, hogy a macit sem érdekli
Kovács Tamás / MTI

Az egyikben pezsgő, gyakorta ruhatervezők kollekcióit viselő hölgyek, sztárok, sokfogásos ebéd és kellemes hűvös várja az embert, a másikban sör, por, hőség, hátizsákok, túracipők, a sülő hús illata, hangzavar és zászlótenger.

Közösségi élmény.

2006: Jenson Button (brit)
2007: Lewis Hamilton (brit)
2008: Heikki Kovalainen (finn)
2009: Hamilton
2010: Mark Webber (ausztrál)
2011: Button
2012: Hamilton
2013: Hamilton
2014: Daniel Ricciardo (ausztrál)
2015: Sebastian Vettel (német)

Ez lesz a hét végén:

Szombat: szabadedzés (11), időmérő (14). Vasárnap: futam (14). TV: M4 Sport

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.