galéria megtekintése

A ligetvédőket büntetik, a kopaszokról hallgatnak

5 komment


Hargitai Miklós

Célt ért a Ligetvédők újabb akciója: az építési törmeléket szállító teherautók elvonulásának megakadályozásával pénteken elérték, hogy végre hivatalos vizsgálat tisztázza, van-e azbeszt az egykori Hungexpo-telek területén. Az eredmény a jövő hét közepére várható.

Bár egy korrekt bontási műveletnek – ahogyan korábban megírtuk – az azbesztveszély fölmérésével, és szükség esetén a mentesítéssel kellett volna kezdődnie, a Városligetben mindez fordítva történt: bár a bontás második hete folyik, az első érdemi vizsgálatra csak pénteken került sor. A beruházó most sem magától, hanem „kényszert hatására" szánta rá magát: péntek reggel hét órakor a Ligetvédők elállták a területről a törmeléket kiszállító teherautók útját, azt követelve, hogy a hatóságok végezzék el a szükséges felmérést.

Elmondásuk szerint napok óta letakaratlan dömperek viszik a helyszínről az esetlegesen azbesztet is tartalmazó építési hulladékot keresztül a városon egy fóti telekre.

Az ügy előzményeihez tartozik az is, hogy a Greenpeace a munkák kezdetétől sürgeti az illetékeseket – a zöldszervezet Simon Gergely regionális vegyianyag-szakértő szerint azt is felajánlotta, hogy saját költségén elvégezteti a mérést, ha beengedik a területre, de eddig választ sem kapott, vagyis a fordulathoz a jelek szerint valóban szükség volt a civilek határozott fellépésére.

 

Péntek délelőtt nagyjából ötven rendőr állt szemben hasonló létszámú demonstrálóval, de igazán feszült helyzet nem alakult ki. Végül nem csak a Greenpeace jutott be a telekre, hanem az Azbesztmentesítők Szövetsége, illetve a szervezet által felkért akkreditált laboratórium munkatársa is. Ahogyan Borsody Gábor, a szervezet vezetője lapunknak elmondta, őket a Városliget Zrt. bízta meg egy „korrekt és alapos" vizsgálattal, amiben a szövetség három tagvállalatának munkatársa, illetve a Wessling Laboratórium szakértője vett részt – utóbbi révén már a mintavétel is akkreditált módon történt, hogy később ne lehessen kétségbe vonni az eredményt.

Kisebb vita csak arról indult, hogy honnan vegyenek mintát: kézenfekvő lett volna, hogy a teherautókon lévő törmelékből is, ám erre nem terjedt ki a Városliget Zrt.-től kapott megbízás, mint ahogyan arra sem, hogy a már lerakott anyagot is megvizsgálják (bár úgy tudjuk, ezzel kapcsolatban már Fótról is keresték a szövetséget, és a Pest megyei kormányhivatal is vizsgálódik). Borsody szerint a látottak alapján kevéssé valószínű, hogy az már lebontott épületben szórt azbeszt lett volna (a szórt és a szilárd kötésű azbeszt közül az előbbi számít a veszélyesebb anyagnak, a Népszabadságban a hét elején részletesen ismertetett azbesztmentesítési folyamat a szórt azbeszt eltávolítására vonatkozik), de annak is kicsi az esélye, hogy ha valóban tartalmazott azbesztet az épület, azt ne lehessen utólag kimutatni a törmelékből, vagyis a jövő hét közepére várható vizsgálati eredmények mindenképpen tisztább helyzetet teremtenek.

Ami most biztosan tudható: egy őrbódé tetejét 12 négyzetméteres felületen biztosan azbesztpala, vagyis szilárd kötésű azbeszt borítja – ilyenből az országban nagyjából 100 millió négyzetméter van még, ami nem azt jelenti, hogy veszélytelen lenne, hanem csak azt mutatja, hogy a probléma nem egyedi.

Megkérdeztük a szakembert arról is, hogy az időközben szintén bontani kezdett Közlekedési Múzeum új épületrésze tartalmazhat-e azbesztet. Konkrét válasz még nincs, de a szakmában ökölszabálynak számít, hogy bármi, ami a 70-es és a 90-es évek között épült, elvileg azbeszttartalmú lehet, és a korábbi felhasználás sincs kizárva, vagyis elvileg ott is érdemes lenne vizsgálódni.

Kezdenek kiérkezni az első csekkek azokhoz a demonstrálókhoz, akik július 6-án polgári engedetlenség keretében szembeszegültek a rendőri eljárással, és nem hagyták el a városligeti demonstráció korábban bejelentett helyszínét. Az egyik érintett egy 50 ezer forintos büntetésről posztolt képet a Facebookon, ami az ügy összes körülményét mérlegre téve elrettentő erejű, vagyis túlzott szankciónak tűnik, főleg ahhoz képest, hogy a nyilvánvaló jogsértéseket elkövető, időnként a rendőröknek is utasításokat osztogató biztonságiak esetleges retorzióiról eddig semmilyen hír nem érkezett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.