Amikor tizenhatodikként zárta az évadot, osztályozót vívott az Immel – Hupe, Pagelsdorf, Storck – Bittcher, Anderbrügge, Zorc, Raducanu, Kutowski – Simmes, Wegmann összetételű csapat, és a feljutásról-bennmaradásról döntő párharc harmadik mérkőzésén (Düsseldorfban, 50 000 néző előtt) 8-0-ra győzte le a nevében a Fortunát hordozó, de különösebben szerencsésnek nem mondható kölni együttest. Az 1986-os meccsen Storck még gólt is szerzett, az 1989-es német kupadöntőben azonban erre nem volt módja, mert a Dortmund–Werder Bremen találkozón (4-1) csak az utolsó tizenhárom percet töltötte a pályán.
Minálunk reggeltől estig a színtéren van. Csányi Sándor MLSZ-elnök azt mondta róla, hogy ennyire munkamániás embert még nem látott,
és munkatársai is csak ámulnak szűnni nem akaró buzgalmán, fáradtságot nem ismerő alkatán. Már amikor ideérkezett, azt hangoztatta: „Semmire sincs időm, ezt vagy elfogadják, vagy nem."
Noha senki nem szabott neki terminust az évtizedek óta halmozottan hátrányos helyzetű magyar labdarúgás felvirágoztatására, úgy fogta fel megbízatását, hogy azonnal és alapvetően át kell rendeznie a korosztályos válogatottak koordinálását.
A beavatottak úgy vélik, az akadémiákkal is vannak tervei, ám azokkal egyelőre nem tudott behatóan foglalkozni. Nem elsősorban azért nem, mert nagy ellenállással számolhat, hanem főként amiatt, hogy egy nap pusztán huszonnégy órából áll.
Igazgatónak Dárdai ajánlotta, és berlini emberünk abban az időben olyan helyzetben volt, hogy ha a Hertha takarítónőjét javasolja MLSZ-vezetőnek, akkor pormentesítő német kolleginája nyomban letehette volna a partvist, hogy átnyergeljen budapesti igazgatónak. Amúgy Storck is tisztogatott szépen; pontosabban eleinte sorra mondtak fel olyan emberek, akik a családi életüket nem akarták feláldozni a sok sikert amúgy sem ígérő nonstop műszakokért.
A német tréner kezdettől fogva mindenről mindent tudni akart,
munkatársait akár este tízkor is felhívta, ha eszébe jutott valami, napközben pedig – már-már zavarba ejtően – semmi másról, csak a futballról beszélt.
Ez azóta is így van, emellett órákon át videózik, elemez, s afölött, ami hozzá tartozik, teljes felelősség mellett totális ellenőrzést akar. Szintről szintre tudni óhajtja: mi, milyen terv alapján történik, s mert oly hevesen tört rá a magyar futballnak az ő tempóját meg sem közelítő köreire, akár a Vilma hurrikán Mexikóra, sokak szemében egyenesen elviselhetetlenné vált. Mindenekelőtt az tartotta itt, hogy Vági Márton, az MLSZ főtitkára hasonló típusú, éjjel-nappal hadra fogható bürokrata, s miután az apparátus vezetője, Csányi elnök bizalmasa, a bankvezér-elöljáró nyilván kedveli az efféle, csillapíthatatlan munkaéhséget.
Hogy Storckból szövetségi kapitány lett, azt megint Dárdai készítette elő. A Kánai úti székházban többen úgy érzik, „Palika" talán azért is adta ezt a „gólpasszt", mert ha a szakvezetői poszton Storck nem válik be, s főként a Hertha felnőttcsapatánál nem klappol minden, akkor még vissza lehet jönni kapitánynak... Ez azonban csak hipotézis, az viszont biztos, hogy az MLSZ német légiósa a kettős terhelést is úgy bírta, mint a százhuszadik percben is sprintelő játékos a hosszabbítást. Vagy a családi étterem vezetője az éjféli nyitva tartást (mert ha vendég van, nem ismeri a zárórát). S egészen másként közelített a csapathoz, mint Dárdai.
|
Storck és Möller. Mint amit bármelyik német tenne?
Hegedűs Gábor / Népszabadság |
Pontosabban: érzelmileg egyáltalán nem közelített a társasághoz, az újabb feladatot szintén szakmai alapon akarta megoldani. Belfastban robinsoni társtalanságban sétált a repülőtéren, láthatóan semmi kedve nem volt bizalmaskodni a játékosokkal. Egyébként csak úgy magányos farkas, hogy szereti, ha azonnal kéznél van valaki, amennyiben bármilyen ötlet felmerül benne...
Befolyásolni nem hagyja magát, de attól, akire hallgat, elfogadja a tanácsot. Az a legkevésbé sem érdekelte, hogy Böde Dánielt a kezdő tizenegybe követelte a nép: nem tette be. Görögországban pedig nem engedte, hogy programon kívül másokkal fényképezkedjenek a labdarúgók. Viszont nyomban a magáévá tette Andy Möller felvetését, miszerint
Kleinheisler Lászlót játszatni kell. Ha csupán egy félidőt bírna, akkor a szünetig...
Magam sem értettem, rövid idővel a pótselejtező előtt mit változtathat, ha Storck idehoz néhány – nekünk – idegen személyt, és kiszórja Andruscht, Sallóit vagy Szabicsot a stábból, de ha másért nem, már Kleinheisler oslói beállításáért megérte importálni a korábbi világbajnok Möllert. Ő egyébként, ahogyan hallom, a fehérvári Kovácsot is kinézte magának...
A ruházatával angol úriembereket idéző, rendre klasszikus kockás szürke öltönyben megjelenő Storck nem keresi a konfliktust, de nem is tér ki előle.
Határozott véleménye van, ám messzemenően érdeklődik is (már ha a labdarúgás kerül terítékre). Azután, hogy interjút adott a norvég televíziónak, vagy háromszor annyit kérdezett a riportertől, mint amennyire a mikrofon gazdája kifaggatta őt. S ha nyilván nem is csak ebből, megannyi helyes következtetésre jutott. Eltagadhatatlan: a skandinávok elleni kettős győzelem fő részese volt, mivel a válogatott mindenekelőtt taktikailag múlta felül a rutinpárbajra készülő, majd annál inkább összezavarodó vetélytársát. Kleinheisler vagy Priskin Tamás – túlzás nélkül – múlhatatlan jelentőségű gólszerzése részben a szerencse műve is, de Storck megannyi edzői húzása stratégiai érzékre, átgondolt döntésre, éles látásra vall.
Hogy ne szaporítsam a szót: Gera Zoltánnak a védelem előtti hoch intelligens játéka az oslói meccs meghatározó találmánya volt, és nagy valószínűséggel könnyebb lett volna a szörnyen nehéznek így sem tetsző budapesti visszavágó, ha a válogatott gondolkodója a második mérkőzésen is szerepelhet.
Felszabadultnak a magam részéről egyetlen pillanatig láttam. Abban a momentumban – miután véletlenül szembetalálkoztunk a 2-1-es meccset követő sajtótájékoztatónak otthont adó Üllői úti teremben – megfogta a karomat, és nevetve odasúgta: „Nem rossz, mi?"
Aztán visszavedlett az igazi, a nem jól, hanem tökéletesen fésült, szabályos Storckká. A környezetében ma már bámulják, jóllehet, egyáltalán nem mesélnek csodákat róla. Az, akit nem tett félre – vagy nem állt odébb magától –, megszokta már a napi huszonnégy órás készültséget, egyúttal úgy véli: Storck nem tesz mást, mint amit bármelyik német tenne. Azaz, ha az igazgató-kapitány hazájából bárkit szerződtetne az MLSZ, a munkamorál hasonló lenne. Odakinn – gyanítják többen – ebben semmi extra nincs. Ellenben nálunk, ahol – nem csak a futballban – kihalt a versenyszellem...
Pardon: feltámadt hamar.
Utóirat: Ez az írás még véletlenül sem arról akar szólni, hogy Storck fél év alatt elérte azt, ami elődeinek negyvenhárom éven át nem sikerült. Elvégre huszonnégyes mezőny most először lesz a labdarúgó Európa-bajnokságon. Ám az is kétségtelen, a kedvezőbb körülmények sem javítottak volna a helyzeten, ha Storck nem volna olyan, mint az Aranypók, amely – mint tudjuk – konzekvensen ügyel a részletekre.
