galéria megtekintése

Pitiáner bosszút állt a Fidesz

12 komment


Tanács István

Tüntetést rendeztek vasárnap délután Mezőhegyesen, a Ménesbirtok Zrt. egyben tartásáért, az ott lévő 400 állandó és 1000 ideiglenes munkahely megőrzéséért. A cég által használt állami földet először bérbe adták, decemberben el akarják árverezni.

A helyi önkormányzat vezetői és a Jobbikon kívül valamennyi ellenzéki párt képviselői egyetértettek abban, hogy a mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. csak egyben tartva képes megőrizni az eddig betöltött szerepét: azt, hogy a térség legnagyobb munkáltatója és legnagyobb adófizetője maradjon. Ha a cég alól kihúzzák a földeket, akkor elvész a munkahelyek többsége, a város pedig végképp lesüllyed a térség már tönkretett és elszegényedett települései mellé.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

A Fidesz csak az erőből és a kitartásból ért – mondta vasárnap délután a mezőhegyesi városháza előtt rendezett tüntetésen Szigetvári Viktor, az Együtt, a Korszakváltók Pártja elnöke. Ezért a helyi lakosoknak és az ellenzéki pártoknak folyamatosan nyomás alatt kell tartani a kormánypártot: a nyakukra járni, sajtótájékoztatókat tartani, tüntetni helyben és a Parlament előtt, Simonka György fideszes országgyűlési képviselő háza előtt, valamint a békéscsabai kormányhivatalban, ahol a mezőhegyesi földeket árverezik december 8-tól.

 

A tüntetésen nyilvánosságra hozták: egyetlen kormánytag, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter állt szóba velük. Szigetvári Viktor közvetítésével jutott be hozzá augusztus végén Kovács Sándor, a Ménesbirtok Zrt. üzemi tanácsának elnöke és Mitykó Zsolt polgármester.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese közölte a mintegy 250 főnyi közönség előtt: Lázár János jegyzőkönyvbe mondta, hogy Mezőhegyes kérdését meg kell oldani, és ennek Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a felelőse. Gőgös szerint a mezőhegyesieknek az a dolguk, hogy ennek nyomatékot adjanak. Meg kell akadályozni, hogy az árverésen eladják a mezőhegyesi földeket, komoly társadalmi nyomással elérni, hogy visszavonják az összes földbérleti szerződést, mert ha azok életben maradnak, akkor nem lehet egyben tartani a birtokot, megőrizni az európai színvonalú gazdálkodást és a sok még meglévő munkahelyet.

A jelenlegi formájában a Ménesbirtok Zrt.-nek semmi esélye a túlélésre, mert a cég esetében nemcsak a Fidesz elhibázott földpolitikájáról, hanem pitiáner bosszúról is beszélhetünk, fogalmazott Gőgös. De a tulajdonosok és a cégvezetés is hajlandó arra, hogy tisztességes elszámolás mellett visszaadja a céget az államnak. A szocialista politikus szerint ígéretet kaptak Lázártól arra, hogy Mezőhegyesen úgynevezett mintagazdaság alakulhat, amely az új földpolitika egyik kulcsszervezete lesz. Ebbe kellene belekapaszkodni.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke mondta a leghosszabb beszédet. A kormányról szólva úgy fogalmazott: hazudnak reggel, délben és este.

Mindannyian mezőhegyesiek vagyunk – jelentette ki Gyurcsány, aki szerint oda kell menni a földárverésre, és elmondani a licitálóknak, hogy „ti nem földtulajdonosok lesztek, hanem tolvajok, ha ezt meg meritek tenni". Ha nem teszik, az lesz Mezőhegyes Trianonja. Gyurcsány szerint Orbánék nem a hazát, hanem önmagukat szolgálják, velejéig romlottak, és romlottságuk bűze terjed az országban. Nem lesz ebben az országban normális élet, ameddig ezek hatalmon vannak – tüzelte a hallgatóságot a volt miniszterelnök.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Szigetvári Viktor előzőleg úgy fogalmazott: lehet, hogy lesz 2018-ban kormányváltás, lehet, hogy nem – de ha rövid időn belül nem történik változás, Mezőhegyesen akkorra már minden tönkre fog menni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.