A fellépők közül Baróti Lajos szövetségi kapitány tizenkét játékost hívott meg a Szovjetunió legjobbjainak fogadására: Mészárost, Törököt, Zomborit, Kovács Istvánt és Váradyt a Vasasból, Martost, Bálintot, Nyilasit és Pusztait az FTC-ből, Tóth Józsefet, Fazekast és Nagy Lászlót az Újpestből. A dupla derbi két főszereplőjét, az Újpestet karneváli hangulatú győzelemre vezető Törőcsiket, valamint a Vasast még látványosabb fesztiválhoz segítő Müllert kihagyta a keretből, jóllehet mindkét fő dirigens csúcsformában futballozott, egyaránt 9-es osztályzatot kapott a Népsporttól. Bekerült viszont Gujdár és Pintér a Honvédból, valamint – hogy mutatóba vidéki képviselő is legyen a jelöltek között – Kerekes a Békéscsabából és Kereki a Szombathelyből.
Két kimaradt újpesti legalább azzal vigasztalódott, hogy elmehetett Firenzébe a Vasas kölcsönjátékosaként. Fekete és Zámbó – a nemzeti együttesben soha nem szereplő Sarlóssal együtt – piros-kékben játszott a Fiorentina elleni Közép-európai Kupa-találkozón, de feltehetően többet törődött az itáliai városnézéssel, mint a mérkőzéssel, mert a válogatottjait nélkülöző, ám a szomszédos kerület oltalmát is élvező angyalföldi csapat 2-1-re kikapott.
A válogatott ugyanennyire győzött.
Nem utolsósorban azért, mert a meccset egy nappal május elseje előtt tartották, s az április végi szombaton is előtűnt a felvonulásjelleg. A találkozó este hétkor kezdődött, ám a Népstadion kapuit már délután fél négykor kinyitották, és három óra tájban összehasonlíthatatlanul nagyobb emberáradat indult meg a hatalmas létesítmény felé, mint amennyi a Vörös Csillag mozit megrohamozta a Lenfilm szovjet filmstúdió budapesti bemutatkozása alkalmával.
A kék madár, a Sztyepan emlékei vagy a Húsz nap háború nélkül vetítése miatt nem támadt tömegbunyó a Lenin körúti terem pénztárainál, az viszont már nem csekély feszültséget keltett a pestiek körében, hogy milyen lehet az a szovjet válogatott, amelynek kezdő tizenegyében Nyikita Szimonjan szakvezető mindössze három kijevi labdarúgónak adott helyet. Valerij Lobanovszkij edző csapatából csak Konykov, Burjak és Blohin szerepelt a kivonulók között, jóllehet a Rudakov – Troskin, Fomenko, Resko, Matvijenko – Konykov, Muntyan, Burjak, Berezsnoj – Onyiscsenko, Blohin összetételű Dinamo Kijev a BEK elődöntőjébe jutott, és a legjobb négy között is csak késhegyre menő csatában maradt alul a Mönchengladbachhal szemben (1-0, 0-2).
Örök hála Szimonjan elvtársnak, amiért a kijeviek többségét otthon hagyta, bár a korabeli politikai lapokban inkább arról a gesztusról emlékeztek meg, hogy Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter Delhiben kijelentette:
„A szovjet–indiai barátság kiállta az idő próbáját."
A sportoldalakon visszafogott várakozással tekintettek a labdarúgó-találkozó elé, mert az addigi egymás elleni mérleg jelentős szovjet fölényt rögzített 6 győzelemmel, 4 döntetlennel, 2 vereséggel. Ám eljött a harmadik magyar diadal napja is, mert Nyilasi Tibor közelről a hálóba sodorta a labdát (képünkön), majd Kereki Zoltán fejelt Viktor Asztapovszkij kapujába. (A csereként beküldött David Kipiani már csak szépíteni tudott.) Másnap a sportlap azt írta:
„A magyar válogatott úgy küzdött, ahogyan azt a modern labdarúgás megkívánja."
A meccset még Brazíliában is látták – a Globo televízió közvetítette –, az itthoni tévénézők pedig halmozták az izgalmakat.
Az itthoni 1-es csatornán Nyilasi fővezér után Columbo hadnagy következett.
